Enyhül a kínai jegybanki szigor

A kínai jegybank szerdán 50 bázisponttal 21 százalékra csökkentette a legnagyobb kínai bankokra vonatkozó kötelező tartalékrátát.

Majdnem három évnyi folyamatos emelés után először csökkentette a jegybank a tartalékrátát, amely az egyik legfontosabb eszköze a kínai monetáris politikának. A kínai jegybank az idén már hatszor emelte a tartalékrátát, kamatemelésről pedig 2010. októbere óta ötször döntött.

 

A szerdán bejelentett változás december 5-én lép érvénybe. Kínai egyre nagyobb aggodalommal figyeli a gazdasági növekedés ütemének lassulását. Korábban rendre a magas infláció jelentett gondot. Hua Csung-vej, a Huachung Securities pekingi elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a bejelentés egy enyhítési ciklus kezdetét jelentheti. Mint mondta, a gazdasági növekedés lassul, és a tőkeáramlás is várhatóan tovább csökken, így több bank is likviditáshiánytól szenved. A szakértő ugyanakkor elmondta: a kamatszintek mérséklése egyelőre nem várható, mivel az jóval radikálisabb lépés lenne a mostani finomhangoláshoz képest.

 

A bejelentés hatására a szerdai kereskedésben pozitív tartományba lendült az olaj, illetve az arany nemzetközi jegyzése. A kínai jegybank közlésére a dollár gyengült az euróhoz képest. A negatív délelőtti kereskedés után a nyugat-európai tőzsdeindexek is erőteljes emelkedéssel reagáltak, közép-európai idő szerint fél 1-kor 1 százalék körüli emelkedésnél tartottak. (MTI)

Ökoszisztéma-alapú keretrendszert jelentett be a Visa az AI-vezérelt kereskedelem biztonságosabbá tételére

A Visa bejelentette a Trusted Agent Protocol elindítását, amely alapvető keretrendszert teremt az ügynökalapú kereskedelemhez. A protokoll biztonságos kommunikációt tesz lehetővé a mesterséges intelligenciával működő ügynökök és a kereskedők között a vásárlási folyamat minden szakaszában. Célja, hogy kezelje az AI vezérelt vásárlások egyedi kihívásait, és megteremtse annak lehetőségét, hogy a mesterséges intelligencia a fogyasztók nevében keressen, hasonlítson össze és fizessen – mindezt biztonságosan az ügynökök és a kereskedők között. A Cloudflare-rel közösen fejlesztett protokoll már elérhető a Visa Developer Centerben és a GitHubon.
2025. 10. 23. 15:11
Megosztás:

Hyperliquid milliárdos tervvel robbantaná be a HYPE tokent – új korszak jöhet a decentralizált tőzsdéknél

A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legmerészebb vállalkozása készülődik: a Hyperliquid, az egyik legdinamikusabban növekvő DEX, most 1 milliárd dolláros tőkebevonásra készül. Az ambiciózus cél: új szintre emelni a HYPE tokent, és hidat képezni az intézményi pénzügyek és a kriptovilág között. Vajon ez lesz az első valóban legitimált decentralizált tőzsde a Wall Street szemében?
2025. 10. 23. 14:00
Megosztás:

Az ipari tápegységek szerepe az energiaellátásban

Elgondolkodtál már azon, hogy mi tartja működésben az ipari berendezéseket? Valószínűleg nem, de ez az az elem, ami nélkül nehéz lenne fenntartani a termelés folytonosságát: az ipari tápegység. Első ránézésre talán kevésbé tűnik fontosnak, mégis mindennek az alapja. Ha egy ilyen eszköz meghibásodik, az jelentős gazdasági következményekkel is járhat.
2025. 10. 23. 13:00
Megosztás:

Új szegmens nyílhat az ingatlanpiacon, tovább bővülhet a kínálat

Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése. A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon..
2025. 10. 23. 12:00
Megosztás:

A csirke lett a világ fehérjeforrása - a vegán hype-nak vége

A világ húsiparának erőviszonyai átrendeződtek – a csirkehús az elmúlt évtized nyertese lett. A kölni ANUGA élelmiszeripari szakkiállításról hazatérve Bárány László, a Master Good ügyvezető-tulajdonosa arról beszélt, hogy a baromfiágazat az elkövetkező tíz évben legalább 25 százalékkal fog növekedni, és ma már egyértelmű: a csirke lett a világ fehérjeforrása. A vegán hype-nak vége, a fogyasztók köszönték, nem kértek belőle.
2025. 10. 23. 11:00
Megosztás:

Bódis László: tovább dinamizálják a hazai startup ökoszisztémát

Október 22-ével elindították az innovációs és startup rendezvényeket támogató program harmadik szakaszát - jelentette be Bódis László, a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetben.
2025. 10. 23. 10:00
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 23. 09:00
Megosztás:

Átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Liszt Ferenc-repülőtérre

Az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 08:00
Megosztás:

Az adidas bevétele 3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az adidas AG német sportfelszerelés-gyártó vállalat bevétele 6,63 milliárd euró volt az idei harmadik negyedévben, 3 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az árfolyamváltozások nélkül a bevétel 8 százalékkal nőtt - közölte a cég közleményében nem végleges adatként.
2025. 10. 23. 07:00
Megosztás:

Holding struktúrára vált a Mol

A Mol-csoport november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést - közölte az olajipari társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 23. 06:00
Megosztás:

A magyarok közel egyharmada szerint a mesterséges intelligencia teljesen meg fogja változtatni az életünket

A jelenség munkahelyekre gyakorolt várható következményeinek megítélésével kapcsolatban továbbra is megosztottak a hazai munkavállalók, ugyanakkor érzékelhetően visszaesett azok aránya, akik szerint akár már tíz éven belül is érezhetőek lesznek a változások. A BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából az is megállapítható, hogy nem változott a válaszadók azzal kapcsolatos várakozása, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást.
2025. 10. 23. 05:00
Megosztás:

Meddig élnek a magyar fiatalok a „mamahotelben”? Ezen is segít majd az Otthon Start?

Az Európai Unióban átlagosan 26,2 éves korban költöznek el a fiatalok a szüleiktől az első önálló otthonukba, a magyaroknál ez kicsivel az átlag felett van, 2024-ben 27,1 év volt az átlagéletkor. Érdekesség, hogy itthon a lányokra sokkal jellemzőbb, hogy előbb elhagyják a „mamahotelt”, náluk 25,9 év az átlagos kor, míg a fiúknál ez 28,3 év.
2025. 10. 23. 04:00
Megosztás:

Viharban kormányozni – A vezetés művészete

„A leadership – a vezetés – nem pusztán pozíció vagy rang. Nem csupán azt jelenti, hogy valaki a szervezet élén áll, hanem azt is, hogy példát mutat, a közösségért dolgozik, és a legnehezebb időkben is képes irányt mutatni. (…)
2025. 10. 23. 03:01
Megosztás:

Bekapcsoltad a fűtést? Vigyázz, mert halálos veszélyt rejthet a fűtési szezon

A fűtési szezon beköszöntével ismét megnőtt a szén-monoxid-mérgezések kockázata, figyelmeztetnek a szakértők. Tavaly több mint ezer CO-riasztás történt Magyarországon, tucatnyi halálos áldozattal.
2025. 10. 23. 02:00
Megosztás:

Veszélyben a készpénzt rejtegetők! A KP-nak vége, mi lesz akkor?

A magyar háztartások körében továbbra is kiugróan magas a készpénz otthon tartásának aránya, ami komoly pénzügyi és biztonsági kockázatokat rejt magában. Bár a készpénz szabadságot, autonómiát és azonnali hozzáférést biztosít, az aktuális gazdasági környezetben a „párnacihában” őrzött pénz valós értéke folyamatosan csökken, miközben a fizikai védelem hiánya is aggályos.
2025. 10. 23. 01:00
Megosztás:

Az USA–Kína kereskedelmi háború enyhülése újraéleszti az érdeklődést a HYPE és az ADA iránt – Milyen magasra szárnyalhat a $TAP a 55%-os emelkedés után?

Az <a href=https://www.globaltrademag.com/bitcoin-shows-signs-of-stabilization-as-macroeconomic-pressures-ease/" target="_blank">USA–Kína közti kereskedelmi háború stabilizálódásáról</a> szóló híreket követően a HYPE és a Cardano árfolyama ismét emelkedő pályára állt. Vajon képesek lesznek visszanyerni korábbi árszintjeiket a következő napokban vagy hetekben?
2025. 10. 22. 23:00
Megosztás:

A Safe Multisig Wallet fogalma és működése a gyakorlatban

Mi az a multisig kriptovaluta tárca? Hogyan működik a multisig wallet? Safe Multisig tárca bemutatása és gyakorlati működése, avagy hogyan őrizhetjük meg kriptovalutáinkat biztonságosan, közösen döntve.
2025. 10. 22. 22:30
Megosztás:

A legokosabb 1.000 dolláros befektetések? Fedezd fel a szakértők 3 legjobb kriptotippjét a negyedik negyedévre

Az idei negyedik negyedév legjobb 1.000 dolláros befektetése a Shiba Inu érme és az XLM Stellar felhalmozásával érhető el. A SHIB, az Ethereum hálózat memecoin mozgalmának éllovasa, a következő mémhullámban új árfolyamcsúcsokat fedezhet fel. A Stellar, amely egy pénzügyi termékekre és szolgáltatásokra épülő blokklánc, szintén egy kihagyhatatlan érme.
2025. 10. 22. 21:48
Megosztás:

Stop Shop bevásárlópark épül Salgótarjánban

A város első Stop Shop bevásárlóparkja épül Salgótarjánban, a nyitás 2027 első negyedévében várható, a beruházás közel 100 munkahelyet is teremt - erről a beruházó CPI Hungary tájékoztatta szerdán az MTI-t.
2025. 10. 22. 20:00
Megosztás:

Az Ethereum Alapítvány teljes, 650 millió dolláros vagyonát Safe multisig tárcába helyezte

Az Ethereum Alapítvány újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: teljes, több mint 650 millió dollárnyi kriptovagyonát átköltöztette a Safe multisig tárcába. A döntés nem csupán technológiai frissítés, hanem egy stratégiai lépés is a decentralizált pénzügyek (DeFi) mélyebb integrációja felé. Mi áll a lépés hátterében, és miért fontos ez a teljes Ethereum-ökoszisztéma szempontjából? Mutatjuk a részleteket!
2025. 10. 22. 19:30
Megosztás: