Eshet még mélyebbre is a magyar gazdaság

A KSH a mai napon közzétette az első negyedéves GDP részletes adatait, melyek az előzetesen közöltnél nagyobb visszaesésről tanúskodtak. Az első negyedéves GDP- naptári hatás kiszűrésével - 6,1 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban, a kiigazítatlan adat szerint 6,7 százalékkal esett vissza. Előzetesen még 5,8, kiigazítatlanul 6,4 százalékos százalékos csökkenést jeleztek. (ProfitLine.hu)

A magyar gazdaság az első negyedévben vélhetően még nem érte el mélypontját. Az MTI által megkérdezett elemzők a második negyedévre tovább romló adatokkal, az év második felében azonban már javuló kilátásokkal számolnak. Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy a lefelé módosított adatok ellenére sem okoztak meglepetést a részletek. A gazdaság minden szektorát érintette a csökkenés, amely kifejezetten markáns volt az iparban. A gazdaság zsugorodásában a legnagyobb szerepe az ipari export visszaesésének, emellett a belső fogyasztás, a beruházás és a termelés csökkenésének volt. A kevésbé rossz adatokat felmutató területek közé sorolta a szolgáltatásokat, megemlítve, hogy például a közszolgáltatás stagnálásában bázishatás is szerepet játszott. Tavaly az első negyedévben ugyanis jelentős volt a közszolgáltatások, az egészségügy teljesítmény visszaesése. A külkereskedelmi adatokat, az export és import közötti különbség növekedését azonban pozitívan értékelte Nyeste Orsolya. A nettó export többlete fékezte a visszaesést és javította a külső egyensúlyt. Hozzátette: az év egészére külkereskedelmi többlettel számol, amely hozzájárul a folyó fizetés mérleghiány nagymértékű csökkenéséhez. Az elemző ugyan nem változtatott idei, 5,1 százalékos éves GDP csökkenési előrejelzésén, de jelentősnek mondta a lefelé mutató kockázatokat. Németh Dávid, az ING Bank Zrt. elemzője a szintén kedden közölt áprilisi előzetes külkereskedelmi adatokkal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy immár a harmadik hónapja jelentős az export aktívum. Mint hozzátette, úgy tűnt, hogy az export visszaesése márciusban már elérte a mélypontot, az április adat azonban még annál is rosszabb lett, megközelítette a 30 százalékot. Az ipari termelési adatokból is kitűnik, hogy a gazdaság az első negyedévben még nem jutott túl a nehezén. Ezt támasztja alá az import 35 százalék feletti visszaesése is, amiben a válság okozta beruházás, fogyasztás és termelés szűkülésen túl az energiahordozók árának csökkenése is szerepet játszott. Míg a gazdasági válság miatti okok hosszabb távon fennmaradnak, az energiahordozók áremelkedése miatt az elemző a következő időszakban már nem számít ilyen mértékű külkereskedelmi többletre. A GDP adatokról Németh Dávid azt mondta: beigazolódott, hogy egyetlen ágazat sem tudott növekedni az első negyedévben. Egyedül a közszolgáltatások stagnáltak, mivel a versenyszektorban az államinál sokkal erőteljesebb volt a termelés csökkenése és nagyobb arányú a létszámleépítés is. Az elemző felhívta a figyelmet a készletek "brutális" mértékű csökkenésére, mert e nélkül a visszaesés csak 2-3 százalék között lett volna. Úgy vélte, hogy a készletcsökkenés még a második negyedévben is folytatódik, és tovább szűkül a belső fogyasztás is, a növekvő munkanélküliség és az áfa emelése miatt. A helyzetet azonban a külső környezet javulása, illetve romlásának lassulása javítja, így főleg az utolsó negyedévbe már egyszámjegyű lehet az export visszaesése. Az elemző szerint a GDP csökkenése a harmadik és negyedik negyedévben lassul majd, az utolsó három hónapban 4 százalék lehet, az év egészében pedig várhatóan 6 százalékos lesz.

A gyenge munkaerőpiaci adatok tovább növelték a kamatvágás esélyét

Bár ígéretes volt a pénteki kezdés, végül rossz hangulatban zárt a Wall Street pénteken, az S&P500 0,3, a Dow 0,5%-ot csúszott vissza, a Nasdaq Composite pedig néhány pontot ugyan, de veszített értékéből.
2025. 09. 08. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödése jókedvre derítette az ázsiai piacon befektetőket is, emelkedéssel indult a hét a térség vezető részvénypiacain.
2025. 09. 08. 10:30
Megosztás:

5 forintra árazza le a ruhákat és cipőket az ALDI

Az ALDI Magyarország egyedülálló árcsökkentéssel segít a magyar családokon. A vállalat egyrészt több mint kétszáz élelmiszer árát mérsékli tartósan, másrészt szinte valamennyi ruházati termékét egy héten keresztül naponta leárazza, az utolsó napon már minden darab 5 forintért lesz kapható majd.
2025. 09. 08. 09:47
Megosztás:

Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.
2025. 09. 08. 09:30
Megosztás:

Gyengült hétfő reggelre a forint

Gyengült a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 09:00
Megosztás:

A pénteken napközben tovább emelkedtek az európai piacok

Pénteken a gyenge adatokat tartalmazó augusztusi amerikai munkapiaci riport megjelenését követő volatilis kereskedés során visszaadták korábbi nyereségüket a nyugat-európai tőzsdék, így a nap végén kisebb mínuszban zártak az irányadó részvényindexek.
2025. 09. 08. 08:30
Megosztás:

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek

A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a rali­ból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
2025. 09. 08. 04:00
Megosztás:

Elutasította a román parlament az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.
2025. 09. 08. 03:00
Megosztás:

Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
2025. 09. 08. 02:00
Megosztás:

Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban

Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
2025. 09. 08. 01:00
Megosztás:

Itt az újabb nemzeti konzultáció!

Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
2025. 09. 07. 23:00
Megosztás:

Bitcoin és Ethereum szárnyal – de miért maradt le a Dogecoin?

Az elmúlt évben a kriptopiac hatalmas ralit élt át: a Bitcoin ETF-ek jóváhagyása és Donald Trump választási győzelme után a 10 legnagyobb kriptovaluta (a stabilcoinok kivételével) mind új csúcsra tört. Egyetlen kivétellel: Dogecoin.
2025. 09. 07. 22:00
Megosztás:

Horvátország és Szlovénia katonai együttműködésről írt alá nyilatkozatot

Horvátország és Szlovénia pénteken Zágrábban katonai együttműködésről szóló nyilatkozatot írt alá, amelyet Ivan Anusic horvát védelmi miniszter a két ország közötti amúgy is kiváló védelmi kapcsolatok "új fejezetének" nevezett.
2025. 09. 07. 21:00
Megosztás:

Ötnapos metrósztrájk kezdődött Londonban

Ötnaposra tervezett sztrájkot kezdtek vasárnap a londoni metróhálózat dolgozói, miután eredménytelenül zárultak a szakszervezet által követelt munkaidőcsökkentésről és a béremelésről szóló tárgyalások eddigi fordulói.
2025. 09. 07. 20:00
Megosztás:

Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban

A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
2025. 09. 07. 19:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást

Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
2025. 09. 07. 17:00
Megosztás:

Hortay Olivér: súlyos pluszterhet jelentene az orosz gáz és olaj kiesése a magyar családoknak

A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra - mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2025. 09. 07. 16:00
Megosztás: