Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain a múlt héten is jelentős volt a volatilitás. A hét első felében még a francia politikai krízis miatt ismét a fókuszba kerülő államadósság-fenntarthatósággal kapcsolatos aggodalmak domináltak és emelkedtek a kötvényhozamok.

Meredeken estek pénteken a fejlett piaci hozamok az amerikai munkapiaci jelentés közzététele után

Különösen aggasztó volt a 30 éves hozamok alakulása, mert az amerikai mellett a német, a francia, az angol 30 éves hozam is elérte a járvány utáni kereskedési sáv tetejét, amivel évtizedes csúcsokat fenyegettek vagy épp döntöttek meg. A hét második felében azonban a befektetői figyelem az amerikai munkaerőpiac felé fordult és a kijövő adatok miatt érdemben változott a hangulat. Az amerikai munkapiac állapotát tükröző adatok mindegyike, a betöltetlen álláshelyek és az új munkanélküli segélykérelmek száma, majd az augusztusi munkahelyteremtés is a munkapiaci helyzet érdemi romlására utalt.

A kamatcsökkentési várakozások erősödtek az USA-ban, a piac már biztosra veszi a szeptemberi kamatcsökkentést, sőt 10% fölé került az 50 bázispontos vágás valószínűsége, miközben a legvalószínűbb forgatókönyv az lett, hogy idén és jövőre is 75-75 bázisponttal csökken az irányadó dollár kamatra vonatkozó célsáv, jövő decemberben elérve a 2,75-3%-os tartományt. Az amerikai 10 éves hozam pénteken 10, a múlt hét egészében 20 bázispontot közelítő eséssel 4,1% alá esett, ami öt hónapos mélypont.

Az euróövezetben augusztusban az infláció a várt 2%-os szinten történő stagnálás helyett minimálisan - 2,1%-ra – emelkedett, de ez nem változtatott az európai kamatpályára vonatkozó várakozásokon. Európában a fő kérdés továbbra is az, hogy az EKB 2%-on hagyja az irányadó kamatot a következő negyedévekben, vagy sor kerül még egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre 2026 első felében. A hosszabb lejáratú kötvények hozamaira ugyanakkor átterjedt az amerikai hozamesés. A német 10 éves kötvényhozam pénteken 5, a héten 10 bázispontot közelítő mértékben esett, 2,65%-ra, ami a járvány után kialakult kereskedési sáv felső harmada. Az EUR/USD a francia politikai válság miatt esett a hét első felében, 1,16 környékére, de a gyenge amerikai munkapiaci adatok után 1,175-ig pattant vissza és 1,17 felett zárt.

A forint árfolyama a múlt héten közel egy éves csúcsra erősödött az euróval szemben, a 392-es szint közelébe. Ebben a gyengülő dollár mellett az is segített, hogy a Közgazdasági Vándorgyűlésen Varga Mihály jegybankelnök megismételte, hogy az infláció a gazdasági növekedés fő ellensége, a felzárkózást nem lehet leértékelésre alapozni, mert az árfolyam a korábban megszokottnál gyorsabban és nagyobb mértékben növeli az inflációt.

A piac az MNB-től továbbra is változatlan kamatszintet vár az idén, jövőre pedig három, esetleg négy 25 bázispontos kamatcsökkentést. A hazai kötvénypiacon a hozamok a hét közben minimálisan változtak. Péntek kora délután, a referenciahozamok rögzítésekor 5 bázispont körüli mértékben magasabban álltak, mint az előző pénteken, de az amerikai munkapiaci adatok után ez az emelkedés is elolvadt és estére a tíz éves hozam 7,1% köré süllyedt.

(Forrás: OTP Ébresztő)


Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom szombattól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
2026. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás: