Eszközkezelő: január közepe után érkezhetnek az első értesítések

Január 15. után kaphatnak az első ügyfelek bankjuktól értesítést arról, hogy ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölték ki, s jogosultak lehetnek a Nemzeti Eszközkezelő (NET) programjára - ismertette Csillag Tamás, a NET vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A hitelező pénzintézeteknek január 15-ig kell nyilatkozniuk arról, hogy 2012 első negyedévére vonatkozóan mely ingatlanokat jelölik ki a kényszerértékesítési kvótába, ezt követően vizsgálhatja a bank, hogy az adott ingatlan megfelel-e a törvényben szabályozott feltételeknek.

 

Az ügyfeleknek 30 napjuk lesz a szükséges igazolások beszerzésére és a szándéknyilatkozat aláírására arról, hogy ingatlanukat értékesíteni kívánják. Az ügymenet a szándéknyilatkozat aláírásától számítva két hónap lehet. Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára elmondta: a NET program az Otthonvédelmi Akcióterv keretein belül a leginkább rászorult adósoknak kíván segíteni, akik nem tudtak élni a korábban felajánlott lehetőségekkel, szerződésüket a hitelező pénzintézet már felmondta, és ingatlanukat kényszerértékesítésre jelölte ki.

 

Az adósok bérlőként otthonukban maradhatnak, s ha helyzetük rendeződik, visszavásárolhatják ingatlanjaikat, így családok ezrei nem vesztik el otthonukat. A programhoz mind a deviza-, mind a forintalapú jelzáloghitel-szerződéssel rendelkezők csatlakozhatnak, függetlenül attól, hogy a kölcsön lakáscélú vagy szabad felhasználású. A NET program keretében indulásként ötezer ingatlan megvásárlásával számoltak.

 

A kormány azonban folyamatosan figyelemmel kíséri a programot, félév múlva áttekinti a tapasztalatokat, s a forrás, a program időtartama és az érintettek is változhatnak - mondta az államtitkár. Amikor a NET megvásárolja az ingatlant, ugyanakkor határozatlan időre szóló bérleti szerződést köt a lakásra. A NET által megvásárolt lakásokban bérlőként maradó hiteladósok által fizetendő bérleti díjról kormányrendelet készül, a díj mértéke a lakástörvényhez igazodva méltányosan alacsony lesz - mondta Csillag Tamás.

 

A banknak kell ellenőriznie, hogy az ingatlan és a hitel megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek: az ingatlan forgalmi értéke a jelzáloghitel-szerződés megkötésekor nem haladta meg Budapesten és a megyei jogú városokban a 15 millió forintot, egyéb településeken a 10 millió forintot; a kölcsön összege a hitelszerződés megkötésekor az ingatlan forgalmi értékének 25 és 80 százaléka közé esett; a hiteladós lakáshitel tartozását a törvény hatályba lépésekor már legalább 180 napja nem törlesztette; a hitelszerződést 2009. december 30. előtt kötötték; a lakóingatlan az ingatlannyilvántartásban lakóházként, lakásként vagy tanyaként szerepel; a jelzáloghitel mögötti fedezet kizárólag a megvásárlásra felajánlott ingatlan.

 

A hitelező levélben értesíti a hiteladóst arról, hogy ingatlanát kényszerértékesítésre jelölte ki, s hogy jogosult lehet a NET-programban való részvételre, s arról is tájékoztatja, hogy melyik bankfiókkal kell felvennie a kapcsolatot. Ezután a hiteladósnak 30 nap áll a rendelkezésére, hogy igazolja, hogy a szociális helyzetre vonatkozó feltételeknek is megfelel. Ehhez két igazolást kell beszereznie: egyet a jegyzőtől arról, hogy ő vagy a vele egy háztartásban élő házastárs, illetve élettárs rendszeres szociális segélyben vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesül, s egy másikat a Magyar Államkincstártól arról, hogy a felsoroltak legalább két gyermeket nevelnek, akik után családi pótlékra jogosultak. Az igazolásokat és a szándéknyilatkozatot a megjelölt bankfiókban lehet benyújtani.

 

A bank ellenőrzi a jogosultságot, meghozza elvi döntését a tartozás elengedéséről, s továbbítja a dokumentumokat a NET-hez. Ettől kezdve a hiteladós védettnek számít, már nem lakoltatható ki, és nincs más teendője, mint megvárni a NET jelentkezését. Az eszközkezelő az állam nevében minden olyan ingatlant megvásárol, amelynek eladásához a hitelező hozzájárult, elfogadta a NET által fizetendő vételárat, s a hiteladóssal szemben lemondott minden további követeléséről. A NET által megvett lakások bérleti szerződését a lakástörvényben foglaltaknak megfelelően lehet felmondani, és az együtt élő családtagok örökölhetik bérleti jogot - mondta Csillag Tamás.

 

A hiteladóst a törvény alapján visszavásárlási jog illeti meg, amelyet az adásvételi szerződés megkötését követő hat hónap elteltével, a szerződés megkötését követő huszonnegyedik hónap utolsó napjáig gyakorolhat. Ha egy ingatlan megüresedik, hasonló célra használják továbbra is. Az önkormányzatok meghatározott feltételekkel megszerezhetik az ingatlanokat. Csillag Tamás hangsúlyozta: a hiteladósoknak nincs teendőjük addig, amíg nem kapnak a banktól értesítést, s az igazolások leadása után is csak akkor kell lépniük, amikor megkapták a NET értesítését.

 

A program kidolgozásakor a legegyszerűbb és legolcsóbb ügyintézésre törekedtek, arra, hogy a hiteladósokat ne terheljék díjak, illetékek, ne legyen bürokratikus az ügyintézés (az ügyfeleknek két igazolást kell beszerezniük, és egyszer kell a banknál megjelenniük), s a lakóhely közelében lévő bankfiókot kereshessék fel. (MTI)

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás:

Czomba Sándor: továbbra is mélyponton az álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 szeptemberében 220.207 fő volt, vagyis a megelőző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen mérséklődött.
2025. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
2025. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino

A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
2025. 10. 02. 10:30
Megosztás:

4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam

Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
2025. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék

Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.
2025. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás: