Euróövezeti kötvény, avagy a legvalószínűbb valószínűtlen
A nem euróövezeti EU-országok az EU Fizetésimérleg-támogatásából (BoP) kaphatnak segítséget. Ennek forrása az Európai Bizottság saját kötvénykibocsátása a tőkepiacon 50 milliárd euró erejéig az EU közös költségvetésének garanciájával. Ebből eddig 13,4 milliárd eurót kapott Magyarország, Románia és Lettország.
A másik az Európai Pénzügyi Stabilizációs Mechanizmus (EFSM), amely ugyanúgy működik, mint a BoP, csak minden EU-tagország támogatható belőle. E tavaly májusban alapított keret kötvénykiadási határa 60 milliárd euró, és eddig 48,5 milliárd euró erejéig használták ki, Írországnak és Portugáliának önköltségen továbbadva a kötvénybevételt.
Azután ott a Görög Kölcsöneszköz (GLF), amely külön program, mert Görögország akkor szorult hirtelen segítségre - tavaly májusban -, amikor még sem az EFSM, sem az EFSF nem volt készen. A görög program keretében az EU-bizottság nem kölcsönfelvevő, de megbízásból koordinálja és adminisztrálja az euróövezeti országok kétoldalú alapon nyújtott, összesen 80 milliárd eurónyi kölcsöneit Görögország számára.
És végül tavaly júniusban megszületett az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF), az idén nyári emelés után most már 440 milliárd eurós kölcsönzőképességű pénzalap, amely nem az EU-költségvetés, hanem az euróövezeti kormányok közvetlen, összesen 780 milliárd eurónyi néveleges garanciájával bocsát ki kötvényeket kizárólag a bajba került euróövezeti országok finanszírozására.
Az EFSF szabad kapacitása már csak 250 milliárd euró az Írországnak és Portugáliának, valamint a tervezett második görög mentőprogramra elkülönített összegek levonása után. A meglévő közös kötvénykibocsátási és adósságfinanszírozási lehetőségekről azonban hovatovább kiderül, hogy a nagyobb euróövezeti tagországok esetleges megbotlásának kezelésére nem elegendők és nem alkalmasak: vagy túl kicsik (EFSM), vagy a tulajdon tőkeszerző képességük bizonytalan (EFSF).
Az EFSF októberben meg is növelt feladataihoz óriási, az első hivatalos számítás szerint is több mint ezer milliárd eurós feltöltés kellene, ám erre az euróövezetben senki sem hajlandó, a pótló elképzelések - hogy a leggazdagabb felzárkózó országok tőkét társítanának - pedig nem találtak támogatásra. Másfelől minél több euróövezeti országot támogat az EFSF, annál kisebb lesz a garanciakerete, vagyis lehetetlenné válhat a működése. A kedvezményezett országok ugyanis szabály szerint felmentést kapnak. Írország, Portugália és Görögország felmentése eddig az eredeti garanciakeret 6,9 százalékát vitte el, ami kezelhető, de például Franciaország, Olaszország és Spanyolország garanciakvótája már összesen 60,2 százalék.
Számos ötlet merült még fel. A legkézenfekvőbbnek az tűnnék, ha a japán, a brit, az amerikai központi bank módjára az EKB is vásárolna euróövezeti állampapírokat közvetlen sterilizálás nélkül, azaz pénzhígítás útján. Az EKB korlátozottan most is vesz állampapírokat, de ezentúl is csak igen szűkmarkúan, hiszen alapokmánya elvileg tiltja ezt. A német kormány el is utasítja az EKB effajta tevékenységét. Egy másik elképzelés az, hogy az EFSF-et "nevezzék ki" bankká, és akkor az EKB már korlátlanul vásárolhatná az EFSF kötvényeit. Olyan ötlet is van, hogy az EKB az IMF-nek kölcsönözne, amely a pénzt visszaforgatná az euróövezetbe.
Ám minden ilyen ötletnek - megjegyzendő, hogy a már működő közös kölcsönprogramoknak is - van egy nagy közös kockázatuk: elsőrendű minőségű adóssággal fedeznek rossz adósságokat. Az effajta segítség - ha jogilag nem is, de a gyakorlatban feltétlenül - vészesen hasonlít azokra a "mérgezett eszközökre" - a nem elsőrendű amerikai jelzálogkölcsönökre alapozott, elsőrendűnek minősített származékos értékpapírokra -, amelyek a kockázatot szétterítve 2008 végétől tönkretették a fél világ pénzügyi rendszerét.
Ez a mélyebb oka annak, hogy növekednek az olasz, a spanyol, a francia kötvényhozamok, és a hitelminősítők már most minduntalan figyelmeztetnek e nagy országok elsőrendű adósosztályzatának elbizonytalanodására. A sok zsákutca mellett hovatovább egyetlen kiút látszik járhatónak: az euróövezeti kötvény.
Ennek újdonsága az lenne, hogy nem finanszírozná vagy szavatolná a tagországok állampapírjait, hanem részben vagy egészben azok helyébe lépne. Pontosan úgy, ahogyan az Egyesült Államok mint ország kincstárjegyeiért az amerikai kormány áll jót a szövetségi költségvetésből, noha emellett persze a szövetségi államok és a helyhatóságok is adhatnak ki kötvényeket, csakúgy, mint bármely egységes országban a világon.
Ily módon a mostani hiteltámogatást gyakorlatilag "költségvetési transzfer" váltaná fel az euróövezetben a gazdag és a szegényebb "területek" - azaz országok - között. Csakhogy nem működhet költségvetési transzfer és annak közös kötvényfinanszírozása ténylegesen jótálló, valódi közös költségvetés - vagy valami hasonló nélkül. Ez a "valami hasonló" lenne az, amit a minden közös kötelezettségvállalásból már most is a legnagyobb terhet szükségképpen viselő Németország kormánya javasol, illetve követel: a közös gazdasági kormányzás erősítése akár addig, hogy végső esetben az illetékes EU-szintű vagy euróövezeti intézmény megsemmisíthetné, illetve módosíthatná a tagországok költségvetését.
Ma már erről a szinte elképzelhetetlen lehetőségről folyik az igazi vita a német és a többi euróövezeti kormány között. A részmegoldások, az ötletek és a viták afféle "szóbeli piaci beavatkozás" gyanánt el-elodázzák a katasztrófát, de igazából csak akkor, ha a végén mégiscsak fölsejlik az Európai Egyesült Államok. (MTI)