Jóváhagyta Putyin a plutónium ártalmatlanításáról szóló orosz-amerikai szerződés felmondását

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszország és az Egyesült Államok által védelmi célokra már nem hasznosított plutónium ártalmatlanításáról szóló, 2000-ben megkötött és 2011-ben ratifikált kormányközi megállapodás felmondásáról szóló törvényt.

Jóváhagyta Putyin a plutónium ártalmatlanításáról szóló orosz-amerikai szerződés felmondását

Az erre vonatkozó kezdeményezést a kormány július 31-én terjesztette a törvényhozás elé. Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy a megállapodásnak és a csatolt jegyzőkönyveknek a hatályát 2016-ban egy orosz elnöki rendelet és egy szövetségi törvény már felfüggesztette. Ennek okaként az Egyesült Államok által Oroszország ellen bevezetett szankciókat, valamint az Ukrajna támogatásáról szóló törvényt nevezték meg, amely lehetővé teszi az orosz belügyekbe való beavatkozást, továbbá a NATO keleti terjeszkedését, az Egyesült Államok növekvő katonai jelenlétét a kelet-európai országokban, valamint Washington azon szándékát, hogy Moszkva beleegyezése nélkül megváltoztassa a plutónium ártalmatlanításának rendjét.

A felfüggesztésről rendelkező törvény rögzítette a megállapodás újraindításának feltételeit. Ezek szerint az Egyesült Államoknak azokban a NATO-tagországokban, amelyek 2000. szeptember 1-je után csatlakoztak a szövetséghez, csökkentenie kell katonai infrastruktúrájának terjedelmét, hatályon kívül kell helyeznie a "Magnyitszkij-törvényt" és az Ukrajnát támogató 2014-es törvényt, valamint fel kell oldania az Oroszország elleni szankciókat, és meg kell térítenie Moszkvának a gazdasági büntetőintézkedések bevezetésével neki okozott károkat.

A parlament alsóháza által október 8-án, a felsőház által 22-én megszavazott, a szerződést felmondó törvény magyarázó jegyzete rámutat, hogy az említett feltételek közül egyik sem teljesült. Mi több, az Egyesült Államok számos új lépést tett Oroszország ellen, amelyek gyökeresen megváltoztatták a megállapodás megkötésekor fennálló stratégiai egyensúlyt, és további veszélyeket jelentenek a stratégiai stabilitásra nézve.

Vjacseszlav Vologyin, az alsóház (Állami Duma) elnöke korábban azt hangoztatta, hogy a felmondás az orosz érdekeket szolgálja, és a megállapodást már régen fel kellett volna mondani.

Az Egyesült Államok és Oroszország a megállapodás keretében 34 tonna fegyverkezési célra alkalmas - nukleáris arzenálok leépítése után megmaradt - plutónium ártalmatlanítását vállalta. Ezt a plutóniumot a katonai programokhoz feleslegesnek ítélték.

A Kommerszant orosz hírportál úgy értesült, hogy az Egyesült Államok hatóságai azt tervezik, hogy a hidegháború idején felhalmozott fegyverkezési célú plutóniumkészletek egy részét átadják az üzleti szférának. A Financial Times című brit lap szerint ez gyengítené Oroszország domináns pozícióját a világ uránpiacán, és csökkentené az adatközpontok villamosenergia-költségeit.

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás: