Európa tovább szigorít - a francia emberek nem kérik az oltást

Franciaországban már délután hat órakor kezdetét veszi a kijárási tilalom. Az intézkedés legalább két hétig lesz érvényben.

Európa tovább szigorít - a francia emberek nem kérik az oltást

A szigorúbb korlátozás célja, hogy visszaszorítsák a vírus terjedését. Franciaország kimondottan rosszul áll az oltások beadásával, mindössze 250 ezer embert oltottak be, ami lakosságarányosan nagyon alacsony.

Ennek fő oka, hogy alacsony az oltási hajlandóság. Ezért Franciaországban hétfőtől már életkorra vonatkozó korlátozás nélkül minden veszélyeztetett ember megkaphatja az oltást.

A szigorúbb intézkedések miatt a francia kormány újabb gazdaságsegítő csomagot jelentett be, ami havi 4 milliárd euróval támogatja a bajba jutott vállalatokat.

Németország is szigorításokra készül

Német lapértesülések szerint Angela Merkel további járványügyi szigorításokat szeretne bevezetni. Ennek keretében leállítanák a légi és vasúti közlekedést, kötelező home-office-t írnának elő, már ahol ez lehetséges, és kötelezővé tehetik a speciális FFP2 maszkok viselését is.

A Times értesülései szerint a brit kormány célja, hogy március végére minden 50 évnél idősebb embert beoltsanak koronavírus ellen. (forrás: ERSTE)

Hozzászólások

Egymilliárdos hiány a teniszszövetségnél

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ).
2021. 02. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülhet a kamatmentes újraindítási kölcsön jogosultsági köre

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezi a kormányzatnál, hogy a vendéglátóegységeket érintő korlátozások miatt nehéz helyzetbe került beszállítók is részt vehessenek a kamatmentes újraindítási gyorskölcsön hitelprogramban - közölte a NAK csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felbukkantak a végrehajtós csalók - Erre kell figyelni!

Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 26. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

4IG elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Takarék Bank elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar Telekom elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Richter elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

MOL elemzés

2021. 02. 26. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A válság ellenére is rekordot döntöttek a globális védelmi kiadások

A koronavírus-világjárvány okozta gazdasági válság ellenére is rekordot döntöttek tavaly a globális védelmi kiadások, az európai NATO-tagországok azonban még mindig nem teljesítik a szövetség által a hazai össztermék (GDP) 2 százalékában meghatározott védelmi költségvetési minimumot - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) csütörtökön ismertetett éves világjelentésében.
2021. 02. 26. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A kínai Shinopharm vakcina mellékhatásai - milyen lehetséges mellékhatásai lehetnek a kínai koronavírus védőoltásnak?

Az Országos Gyógyszerészeti Intézet hivatalos weboldalán elérhető a kínai Shinopharm vakcina hivatalos tájékoztatója az oltásban részt vevők számára, melyből megtudhatjuk, hogy milyen mellékhatásai vannak/lehetnek a kínai koronavírus vakcinának. Cikkünkben az OGYEI oldalán (www.ogyei.gov.hu) található hivatalos Shinopharm betegtájékoztató magyar nyelvű szövegezését használtuk fel.
2021. 02. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Joe Biden katasztrófahelyzetet hirdetett Oklahomában

Joe Biden amerikai elnök csütörtökön katasztrófahelyzetet hirdetett Oklahoma államban, ahol az utóbbi napokban súlyos károkat okozott a szokatlan hideg időjárás - közölte a Fehér Ház.
2021. 02. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Modellt vált a BGE

Támogatta a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) szenátusa csütörtöki ülésén az egyetem modellváltását, azaz állami intézményből közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézménnyé alakítását - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
2021. 02. 26. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Javul a járványhelyzet Spanyolországban

Spanyolországban tovább mérséklődik a koronavírus-járvány terjedése, százezer emberből átlagosan 206-an fertőzöttek, egy hete számuk még 321 volt - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2021. 02. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is díjazta a legjobb állampapír-forgalmazó partnereket az ÁKK

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) idén is díjazta a legjobb állampapír-forgalmazó partnereit a nagybani állampapírok elsődleges és másodlagos piaca, valamint a lakossági állampapírok értékesítése alapján - közölte az ÁKK Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
2021. 02. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszatér a hidegfront!

Hidegfront érkezik a tél utolsó napjaiban. Pénteken még 20 fok is lehet, de szombaton már inkább 10 fok körül alakulnak a maximumok és a hegyekben hózápor sem kizárt - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2021. 02. 26. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Arculati pályázatot a MOME

Nonprofit szervezetek számára indított arculati pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) MOME Movement címmel; a hallgatói kezdeményezésre indított pályázat célja a szervezetek vizuális kommunikációjának a segítése. A jelentkezési határidő március 9-e.
2021. 02. 25. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új dizájnerdrogok kerültek tiltólistára

Újabb hat anyag került fel a dizájnerdrogok immár több mint 300 vegyületcsoportot, szert és szervariánst tartalmazó tiltólistájára - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán.
2021. 02. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Közép-Tiszán is megindult a lassú apadás

A Közép-Tiszán is megindult a lassú apadás csütörtök hajnalban, azt megelőzően tizennégy órán át tetőzött Szolnoknál a folyó, 760 centiméteres vízállással - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) a honlapján.
2021. 02. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több korlátozást is feloldhatnak Moszkvában

Feloldhatnak több, a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt bevezetett korlátozást Moszkvában az elkövetkező két hónap alatt, ha tovább csökken a megbetegedések száma - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 02. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: