Európán is múlhat a magyar tőzsde kedve
Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint az európai és amerikai trendekhez képest kedden alulteljesítő volt a BUX index, valamit visszaadott korábbi jelentős előnyéből.
A vezető elemző szerint a korrekció mögött inkább profitrealizálás látszik.
Kiss Mónika arra is felhívja a figyelmet, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi döntése a banki likviditás terelésével támogatja az MNB hitelösztönzési és önfinanszírozási programjait. A piac már várta ezt a lépést, hiszen a legutóbbi nyilatkozatok is azt erősítették, hogy további, nem konvencionális intézkedésekre kerül sor, amelyet támogat az Európai Központi Bank jelenlegi kamatpolitikája - emelte ki Kiss Mónika.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,84 pontos, 0,08 százalékos csökkenéssel, 27 396,22 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A Mol 140 forinttal, 0,80 százalékkal, 17 400 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 3 forinttal, 0,05 százalékkal, 6584 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,60 százalékkal, 445 forintra erősödött, forgalma 692,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 1 forinttal, 0,02 százalékkal, 5916 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.
Folyamatosan frissülő magyar tőzsdepiaci értékekről ide kattintva tájékozódhat.