Év végi visszatekintések: megszabadultunk a céges autóktól.

Idén több ezer vállalkozás értékesítette gépkocsijait, a cégautóadó megfizetése helyett - legálisan kerülve el így az adót. Az átírási költség maximum fél éven belül megtérült.

Rögtön az elején le kell szögezni, nem mindenkinek volt érdemes meghúzni ezt a lépést. Azok a vállalkozók, akik egyébként magáncélra is használják a cég tulajdonában lévő gépkocsit,és e használat után eddig tisztességesen adóztak, pozitívan értékelhették az új rendelkezést, mivel a havi hét- vagy tizenötezer forintos cégautóadóval letudhatják az adófizetési kötelezettségüket.

A legtöbb kis-és mikrovállalkozásban azonban jobban megérte értékesíteni a céges autókat és kiküldetési rendelvény alapján elszámolni az alkalmazottakkal, mint negyedévente befizetni a cégautóadót. Ezzel a legális adóelkerülési móddal mikrovállalkozásoknál egy-két autó fenntartása esetén akár féléven belül visszatérülhet az átíratás költsége
és gyakorlatilag megspórolható az adókötelezettség.

Az adóhatóság által ismert és legálisnak elfogadott módszer esetében azonban nem ártott figyelni néhány részletre:

 

A vételárnak megközelítőleg piaci értéket kellett megállapítani. Ez ugyan széles skálán mozoghat, bagóért mégsem illik átíratni az autót, és mivel ez a vállalkozás bevételének számít egy esetleges ellenőrzés adóhiányt állapíthat meg. Ennek az öt évnél fiatalabb,vagy az értékesebb  autóknál van igazán jelentősége, az öregebb járgányok esetében az amortizáció igen jelentős lehet, főleg, ha az csak kis- vagy középkategóriás.

Nem mindegy az sem ki fizette az átírást. Miután az alkalmazott tulajdonába kerül a vállalati gépkocsi, vizsgálható, hogy megtérítették-e számára az adás-vétel költségeit? Ha például kifizetik a munkavállalónak az átíratást, akkor az bérjellegű juttatásként számolható el, az ismert borsos adóvonzataival együtt. Valószínűsíthető, hogy színlelt szerződésről van szó, ha például ajándékozás történt, ezért az adóhatóság később ez esetben is adóhiányt állapíthat meg.

Figyelni kellett még az áfa fizetési kötelezettség esetlegességére, hiszen ez önmagában megkérdőjelezheti az akció értelmét.

Egy kis segítség:
Az Áfa-tv. 87. § b) pontja szerint mentes az adó alól a termékértékesítés, ha az értékesítést megelőzően a termékhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó a 124. és 125.§ szerint nem vonható le. A 124.§ (1) bekezdés d) pontja szerint pedig a személygépkocsit terhelő előzetesen felszámított adó nem helyezhető levonásba.

Igen ám, de ez a jogszabályhely csak akkor érvényes, ha a beszerzés áfája azért nem volt levonható, mert azt az Áfa-tv. 124.§-a megtiltotta. Ha azonban a személygépkocsit korábban magánszemélytől, nem adóalany szervezettől, adómentesen értékesítőtől vagy árrés-adózótól vásároltuk, akkor – mivel korábban nem is volt ránk áthárított, le nem vonható áfa-kötelezettségünk –, most az értékesítést nem áfa-mentesen,
hanem áfával növelt értéken kell számlázni.

Szintén ugyanez a helyzet akkor, ha már eva-alanyi státusz alatt történt a beszerzés, még ha számlázott, áfával növelt értéken történt is az autó vásárlása, mivel ekkor nem az áfa tv. 124.§-a miatt, hanem az eva - alanyi státusz miatt nem lehetett élni az adólevonási joggal. A jelenlegi értékesítés után az eva-alanyoknak kell evát fizetniük, míg a többi társaságnak áfát, amennyiben áfával növelten kell értékesítenie a személygépkocsit.

Zelenszkij készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyinnal

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel - az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.
2025. 10. 20. 03:00
Megosztás:

Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!

A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
2025. 10. 20. 02:00
Megosztás:

Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben

Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?
2025. 10. 20. 01:00
Megosztás:

Kína kibertámadással vádolja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséget

A kínai hatóságok szerint az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) 2022 és 2024 között kibertámadásokat követett el a nemzeti pontosidő-szolgálati központ (NTSC) ellen - közölte vasárnap a kínai állambiztonsági minisztérium.
2025. 10. 20. 00:05
Megosztás:

Solana árfolyam-előrejelzés: Duplázhat az SOL a 200 dolláros szintről, miközben a Digitap ($TAP) akár 50-szeres hozamot céloz meg 2025-ben?

A kriptopiac ismét felmelegedett, a kereskedők pedig két kiemelkedő projektről beszélnek: Solana (SOL) és Digitap ($TAP).
2025. 10. 19. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 10. 19. 22:00
Megosztás:

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 19. 21:00
Megosztás:

Ethereum új csúcsokra tör – Átalakulóban a kriptopiaci erőviszonyok

Ethereum szárnyalása új korszakot jelez a kriptovilágban: az ETH ára történelmi magasságokba emelkedett, miközben a befektetői figyelem egyre inkább elfordul a korábban egyeduralkodónak számító Bitcointól.
2025. 10. 19. 20:00
Megosztás:

„1 000 dollárból 1 millió” – Még mindig lehetséges ez a kriptóban?

Egyik legnagyobb, évek óta nem látott likvidálási hullám után a piac most próbál újra talpra állni. Az elemzők szerint ez az újraindítás pillanata – az a típusú „reset”, amely új 1 000 dollárból 1 millió sztorikat szülhet. Három kriptovaluta van jelenleg a piacon, amelyek hasonló potenciált hordoznak magukban.
2025. 10. 19. 19:00
Megosztás:

15 év alatt 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló védművek fejlesztésére

Az elmúlt 15 évben több mint 450 milliárd forintot fordított a kormány az árvízi védekezést szolgáló létesítmények fejlesztésére és megerősítésére - közölte az Energetikai Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Szentgotthárdon, a Rába partján tartott sajtótájékoztatóján pénteken.
2025. 10. 19. 18:00
Megosztás:

Történelmi csúcson az XRP bálnák száma – Erősödik a bizalom a viharos piacon

Miközben a kriptopiac egészét volatilitás és bizonytalanság jellemzi, az XRP újra reflektorfénybe került. Az elmúlt hetek zuhanása után a token hirtelen erőre kapott, és a nap legjobban teljesítő kriptovalutájává vált. Mögötte nemcsak technikai tényezők, hanem komoly intézményi és hálózati fejlemények is húzódnak. Vajon ez csak egy átmeneti felívelés, vagy a fundamentális erősödés jele?
2025. 10. 19. 17:00
Megosztás:

BitMine 1,5 milliárd dollárnyi Ethereumot vásárolt – új korszak kezdődhet az intézményi kriptobefektetésekben?

A kriptovaluták világában ismét nagyot szólt egy intézményi befektető lépése: a BitMine Immersion Technologies nem kevesebb mint 1,5 milliárd dollár értékben vásárolt Ethereumot az októberi kriptopiaci zuhanás óta. A lépés nemcsak az ETH árfolyamára lehet hatással, hanem hosszú távon átírhatja az intézményi eszközallokációról alkotott képet is.
2025. 10. 19. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 10. 19. 15:00
Megosztás:

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz

Javítja a gyártási hatékonyságát a Mercedes-Benz, hogy felkészítse az üzemeit a vállalt történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájára - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 19. 14:00
Megosztás:

Viharfelhők a DeFi-fejlesztők felett: Perbe fogott Tornado Cash-alapító riasztja a kriptoközösséget

Egyre nagyobb a bizonytalanság a decentralizált pénzügyi szektorban (DeFi), miután a Tornado Cash alapítóját, Roman Stormot vádat emeltek egy engedély nélküli pénzátviteli szolgáltatás működtetése miatt.
2025. 10. 19. 13:00
Megosztás:

400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények

Országszerte 400 milliárd forintból újultak és újulnak meg szakképző intézmények országszerte; ennek részeként a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban 18 szakképzési centrum 31 intézményének 34 helyszínén valósulnak meg beruházások 96 milliárd forint értékben - mondta Pálmai Gergely szakképzésért felelős helyettes államtitkár pénteken Salgótarjánban, ahol a Borbély Lajos Technikum újul meg.
2025. 10. 19. 12:00
Megosztás:

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
2025. 10. 19. 11:00
Megosztás:

Visszaélnek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ nevével

Visszaélnek a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti (NNGYK) Központ nevével – hívta fel a figyelmet a központ szombati közleményében.
2025. 10. 19. 10:00
Megosztás:

Solymár Károly Balázs : a Gondosóra nemzeti ügy

A Gondosóra nemzeti ügy, amelyben a szeretet, az odafigyelés és a technológia kéz a kézben jár, s amely megmutatja, hogy a digitalizáció nemcsak a fiatalok kiváltsága, hanem eszköz lehet az idősek biztonságához, méltóságához és önállóságához - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, Budapesten.
2025. 10. 19. 09:00
Megosztás:

Donald Trump és politikája ellen tüntettek

Donald Trump elnök és politikája elleni tiltakozásul összehangolt tüntetéseket tartottak az Egyesült Államok számos nagyvárosában szombaton.
2025. 10. 19. 08:00
Megosztás: