1000 milliárd forinttal csökkenhet a családok adóssága
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a bankok elszámoltatása kapcsán elmondta, hogy több mint ezer milliárd forinttal csökkenhet a nap folyamán elfogadott törvénnyel 1,3 millió család adóssága. Közölte, hogy 680 ezer devizahitel- és 650 ezer forintalapú hitelszerződést érint a jogszabály, amely az alapján készült, hogy a tisztességtelenül szerzett pénzt vissza kell adni.
Hargitai János (KDNP) arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy tulajdonátrendezés. Amíg a devizakitettségén az ország nem tud enyhíteni, addig áttételesen minden család érintett az ügyben – tette hozzá. Mint mondta, meggyőződése, a banki szakemberek is tudják, hogy a bankrendszernek át kell esnie ezen "a megtisztuláson", mert addig nem tud megerősödni, amíg ilyen szerződéseket cipel magával. ( Igazságügyi Minisztérium)