FAO-magyar együttműködés indul a fenntartható élelmezésért

A világ élelmezési rendszereinek fenntarthatóvá alakítása nemcsak a FAO számára fontos, hanem összhangban áll a magyar nemzeti érdekekkel is. Erről Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára videokonferencia keretében egyeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettesével, Vlagyimir Rahmanyinnal - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel kedden.

FAO-magyar együttműködés indul a fenntartható élelmezésért

A közlemény szerint a felek hangsúlyozták, hogy a FAO-magyar együttműködés révén közelebb juthatunk a fenntartható mezőgazdasághoz és élelmezéshez. Magyarország egy évtizede ad otthont a FAO Európai és Közép-Ázsiai Regionális Hivatalának, valamint globális Szolgáltató Központjának. Emellett agrár-ösztöndíjprogrammal és a szervezet munkájának szakmai támogatásával évről-évre aktívan segíti a fenntarthatósági célok elérését.
   
A helyettes államtitkár elmondta, hogy az Agrárminisztérium tevékenyen részt vállal az ENSZ szeptemberre tervezett Élelmezési Rendszerek Csúcstalálkozójának előkészítésében, továbbá hangsúlyozta, hogy a program magyar koordinátoraként a magyar álláspont kialakítása mellett kezdeményezni fogja a V4-tagállamok szempontjainak közelítését is, amellyel kapcsolatban a főigazgató-helyettes is felajánlotta együttműködését - írták.
   
A felek várakozással tekintenek a 2021. novemberi Planet Budapest rendezvény elé, ahová a tervek szerint ellátogat a FAO főigazgatója, a kínai Qu Dongyu is. Végezetül Bencsik Dávid tájékoztatta tárgyalópartnerét arról, hogy a FAO Tanácsának független elnöki pozíciójára Kálmán Zoltán nagykövet is benyújtotta pályázatát - áll a közleményben.

Hozzászólások

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt intézkedést Hajdú-Bihar megyében

Feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzetet Hajdú-Bihar megyében pénteken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte honlapján a szervezet.
2021. 05. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szerzői jogi szabályok lépnek hatályba

Június 1-jével új szabályok lépnek életbe a szerzői jogok terén. Az új szabályzás több ponton is megkönnyíti a tartalmak hozzáférését és felhasználását, valamint megerősíti a szerzők és a jogosultak helyzetét - tájékoztatta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pénteken az MTI-t.
2021. 05. 08. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felére csökkennek a Mol Bubi árai

Megfizethető díjakkal, megszűnő kaucióval, rugalmas, percalapú számlázással készül a megújuló Mol Bubi közbringarendszer, a havi és éves bérletek árai a felére csökkennek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2021. 05. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csúcsot döntve telefonáltunk és interneteztünk a járvány második hulláma alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió GByte-ot, miközben egy évvel korábban még a 100 millió GByte-ot sem érte el – derül ki a mobiltelefon-, a mobilinternet- és a mobil M2M-szolgáltatások főbb mutatóinak alakulását tartalmazó legfrissebb mobilpiaci jelentésből, amelyet tegnap tett közzé a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hazai telefonhívások forgalma egy év alatt 18 százalékos emelkedéssel 7,1 milliárd percre nőtt 2020 utolsó negyedévére az előző év azonos időszakához képest.
2021. 05. 08. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírósági ítélet erősíti meg a Klubrádió pályázatának érvénytelenségét

Megerősítette a Fővárosi Törvényszék tegnapi ítélete, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jogszerűen minősítette érvénytelennek a Klubrádió 92,9 MHz-es sugárzási jogosultságra benyújtott pályázatát. A bíróság a rádió keresetét teljes egészében elutasította, és hangsúlyozta, hogy a Médiatanács minden tekintetben jogszerűen hozta meg a döntését.
2021. 05. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárt a BUX, a Mol emelkedett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 308,34 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 164,37 ponton zárt pénteken.
2021. 05. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sorsdöntő három hónap előtt a KKV-szektor

Hamarosan véget ér a hitelek fizetési moratóriuma, megmérettetnek a KKV-k, képesek-e újra megélni az olykor teljesen megváltozott piacon. Eddig a többség jól döntött, akár a moratóriumot választotta, akár kimaradt a könnyítésből. A következő három hónapban viszont sokuk felett pálcát törnek majd az ügyfelek. Két jel is előre figyelmeztethet erre a szakértők szerint.
2021. 05. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tízezer kilométert ad az Erste a kisvállalkozók újraindulásához

Akár Vlagyivosztokig is elviszi az Erste Bank a kisvállalkozókat: a pénzintézet nem csak kedvezményes hitellel segíti az újraindulást, hanem akár 300 ezer forintos üzemanyagkártyát is ad a hitel mellé – ennek azonban feltétele a környezettudatosság is. A kedvezményes finanszírozási- és számlakonstrukciók mellett államilag támogatott hitelek és saját fejlesztések, az üzlet felpörgetését támogató szolgáltatások is a vállalkozók rendelkezésére állnak. A pénzintézet összeszedte a hat legfontosabb banki ajánlatot az elérhető lehetőségek közül.
2021. 05. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvételizők figyelem! Utolsó utáni lehetőség többletpontokra

Elstartoltak az idegennyelvi érettségik is, ezzel párhuzamosan pedig megindult az utolsó pillanatokban még bezsebelhető többletpontok gyűjtése a felvételizők részéről. Most olyan megoldás áll a vizsgázók rendelkezésére, melynek köszönhetően még akár június közepén is nyelvvizsgázhatnak a diákok úgy, hogy az többletpontot érjen a felvételin, ráadásul anyagi kockázat nélkül foglalhatnak vizsgaidőpontokat.
2021. 05. 07. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rendben folynak az érettségi vizsgák

Rendben folynak az érettségi vizsgák az egész országban - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
2021. 05. 07. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Extrém viharokat okoz a klímaváltozás idehaza, és ez csak rosszabb lesz

Fokozódó, extrém szélsebességű viharokat és ezzel együtt növekvő viharkárokat hoz a klímaváltozás Magyarországon - állapította meg Péliné Németh Csilla meteorológus pénteken a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően oldalon közzétett cikkében.
2021. 05. 07. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat telefonáltunk és neteztünk a járvány alatt

A belföldi negyedéves mobilinternet-forgalom 2020 végén túllépte a 126 millió gigabyte-ot (GB), miközben egy évvel korábban még a 100 millió gigabyte-ot sem érte el - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb mobilpiaci jelentéséből.
2021. 05. 07. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Német írásbelivel folytatódik az érettségi

Ma reggel a német nyelvi írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák.
2021. 05. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciusban volt a legerősebb a lakossági fizetőképesség a válság kezdete óta

Tavaly áprilishoz képest nagyrészt helyreállt a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben, az Intrum és a GKI adataiból kiindulva 4,5 százalékos GDP-növekedés várható 2021-ben. Tovább növekszik a lakosság pénzügyi vagyona, bár ezt a tendenciát megállíthatja a hitelmoratórium vége.
2021. 05. 07. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szárnyalnak a vidéki és az újépítésű ingatlanok

Az újépítésű ingatlanok és vidék térnyerése, csökkenő forgalom, valamint az ingatlanárak növekedésének tovább mérséklődése jellemezték az elmúlt év magyarországi ingatlanpiacát. A KSH legfrissebb, 2020. IV. negyedévét is vizsgáló lakásárindexe alapján a koronavírus járvány hatása kimutatható, de alapjaiban nem forgatta fel sem a hazai, sem az európai ingatlanpiacot. Az OTP Ingatlanpont szakértői az elmúlt év ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 05. 07. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogy a magyar, mutatjuk hányan vagyunk most!

2021. január 1-jén az ország népességének lélekszáma az előzetes adatok alapján 9 millió 730 ezer fő volt, 39,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tavalyi népmozgalmi eseményeket nagymértékben befolyásolta a koronavírus okozta járvány, és bár nőtt a születések száma, de a halálozásoké még nagyobb mértékben. Szintén nőtt a házasságkötések száma, és 2019-hez hasonlóan tavaly is pozitív egyenleggel zárt a magyarok visszavándorlása – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a Népmozgalom, 2020 című kiadványában.
2021. 05. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új e-kereskedelmi logisztikai központot nyitott a Trans-Sped

Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyógyszerkiadások nagyobb mértékű emelésére lenne szükség a jövő évi költségvetésben

A nettó gyógyszerkiadások 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2 százalékos bővüléséhez képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez – állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Mivel a gyógyszeripari innovációkhoz történő hozzáférés gyorsítása a Kormánynak is stratégiai célja, az AIPM bízik abban, hogy a járványhelyzet okozta 2020-as kényszerű megtorpanás után a gazdaság újraindításával együtt hamarosan újabb modern gyógyszeres terápiák válnak elérhetővé a magyar betegek számára, és a jövő évi költségvetésben is nagyobb mozgástér nyílik az új készítmények társadalombiztosítási befogadására.
2021. 05. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúlt a hazai e-kereskedelem növekedése

Egyre több felmérés és tanulmány támasztja alá, hogy az e-kereskedelem 2020-ban robbanásszerű növekedésen ment keresztül. A Retargeting.Biz online marketing automatizációs szoftvercég magyarországi vezetője, Nótin Szabolcs szerint a növekedés bár megtörhetetlen, a vírus enyhülésével valamelyest lassulni fog 2021-ben és az azt követő években.
2021. 05. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 85 százaléka részesíti előnyben a fenntartható befektetéseket

A magas végzettség és a budapesti lakóhely nem csupán a befektetési formák ismeretére és használatára gyakorol pozitív hatást, hanem a fenntarthatóbb pénzügyekkel összefüggő érzékenységre is – derült ki az ALTEO Csoport országos, reprezentatív felméréséből. A fenntarthatóság fokozódó jelentőségét jól érzékelteti, hogy a legértékesebb amerikai nagyvállalatokat tömörítő S&P500indexhez tartozó cégek közül is azokat értékelik többre a befektetők, amelyek a zöldszempontok szerint is hatékonyan működnek. Nem véletlenül kapcsol magasabb fokozatba az idén harmadik integrált jelentését publikáló ALTEO is: az újgenerációs energiaszolgáltató ESG-alapú minősítést szeretne kiérdemelni.
2021. 05. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: