Fed: a többség támogatja a nyitottabb politikát
Egyebek között ezt tartalmazza az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legutóbbi, november másodikán záródott kétnapos ülésének kedden nyilvánosságra hozott jegyzőkönyve. Három hete a Fed monetáris testülete, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) 9:1-es szavazati aránnyal a 0,00-0,25 százalékos irányadó kamat szinten tartása mellett döntött ülésén.
A kamat 2008 decembere óta van a jelenlegi alacsony, gyakorlatilag nulla szinten. 2007 nyarán, a pénzügyi válság kitörése előtt a kamat még 5,25 százalékon állt. A Fed az amerikai gazdaság némileg javuló teljesítményére hivatkozva a kamatdöntő ülés után bejelentette, hogy egyelőre tartózkodik további gazdaságösztönző célú monetáris enyhítő lépésektől, tekintettel azonban a változatlanul meglévő növekedési kockázatokra, nyitva hagyta a lehetőséget újabb ösztönző intézkedések meghozatala előtt - amennyiben a gazdaság lassulása ezt indokolttá tenné.
A jegyzőkönyv alapján a jegybankárok szerint az amerikai gazdaság növekedése továbbra is mérsékelt lesz a következő negyedévekben. Az amerikai gazdasági növekedést továbbra is "jelentősen gyengítő kockázati tényező" az euróövezeti adósságválság - szögezték le.
Az amerikai gazdaság 2,0 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben - kedden közölt nem végleges adat szerint. Az első hivatalos becslés nagyobb, 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számolt. A Fed várakozása szerint az amerikai munkanélküliség 8,6 százalékra mérséklődik 2012 végére a jelenlegi 9,0 százalékról. (MTI)