Fékezett a BUX, de nincs vége a rally-nak
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese elmondta: kis konszolidáció volt, a befektetők értékelik a múlt hét eseményeit, azt, hogyan pozícionálják magukat. Hozzátette: bár a hétfő kicsit csendesebb nap volt, az elmúlt időszak átlagánál így is jóval magasabb forgalom volt. Úgy vélekedett, még mindig pörög a kerék a múlt heti Fed-bejelentés után, a piac még lendületben van.
Bár nincs kiábrándultság, az elkövetkezendő időszakban másfajta dinamika fog következni, amibe akár egy korrekció is belefér, de ha az emelkedő trend tart, akkor is más ütemekben fogunk növekedni - mondta.
A Mol ára 490 forinttal, 2,57 százalékkal 18.550 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4.091 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
Nézze meg a többi részvény grafikonját is!
A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 2,39 százalékkal 429 forintra nőtt, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 380 forinttal, 0,97 százalékkal 38.930 forintra esett, a forgalmuk 545,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 182,1 millió forintos forgalom mellett 335 forinttal, 1,90 százalékkal 17.315 forintra gyengült.