Felfelé módosított gazdasági várakozásokat tett közzé az EKB

A korábban vártnál gyorsabban növekedhet az euróövezet gazdasága az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bemutatott előrejelzése szerint. Jean-Claude Trichet EKB-elnök szerint a növekedés eredményeit deficitcsökkentésre kell fordítani.

Az EKB elemzői stábja szerint az euróövezet gazdasági teljesítménye az idén 1,6 százalék körül - 1,4 és 1,8 százalék közötti mértékben - növekedhet. Az EKB az előző, júniusi előrejelzésében 0,7 és 1,3 százalék közötti növekedést valószínűsített 2010-re. 2011-ben az euróövezet összesített hazai terméke (GDP) 1,4 százalék körül - 0,5 és 2,3 százalék között - növekedhet a friss prognózis szerint.

 

Az EKB júniusban 0,2 és 2,2 százalék közti növekedést jósolt 2011-re. Az új előrejelzést a vártnál jobb második negyedévi növekedési adatok és a nyári hónapok várakozásokat meghaladó tendenciái alapozták meg - mondta Jean-Claude Trichet. Az EKB elnöke hangsúlyozta: a lendületes növekedés kínálta lehetőséget az államháztartási hiány csökkentésére kell használni a 16 országból álló euróövezetben.

 

Az infláció a korábban vártnál magasabb lehet, de továbbra is mérsékelt marad. A frissített prognózis szerint a fogyasztói árak az idén 1,5-1,7 százalék között emelkedhetnek, jövőre 1,2-2,2 százalékos lehet a drágulás, míg a júniusban készült előrejelzésben 2010-re 1,4-1,6 százalék közötti, 2011-re 1,0-2,2 százalék közötti inflációt valószínűsített az euróövezeti jegybank. Az árstabilitás középtávon biztosnak látszik, kockázatot főként az energia- és nyersanyagárak emelkedése jelenthet.

 

EKB Kormányzótanácásnak kamatdöntő ülését követő tájékoztatóján Jean-Claude Trichet elmondta: a testület megfelelőnek találta a jelenlegi, 1,00 százalékos, rekord alacsony irányadó kamatot, ezért nem változtatott rajta. A testület döntött arról is, hogy az EKB addig folytatja a pénzpiaci likviditás erősítését szolgáló programjait, ameddig csak az euróövezet bankjai ezt igényelik, de 2011 januárja előtt biztosan nem állítja le az akciókat, amelyek keretében fix kamaton korlátlan mennyiségű forrást biztosít a bankok számára.

 

Trichet kitért a Thilo Sarrazin, a német központi bank (Bundesbank) elnökségi tagja körül kirobban botrányra is. Az EKB vezetője elmondta, állampolgárként felháborítónak tartja Sarrazin nézeteit, az EKB elnökeként pedig teljes mértékben megbízik a Bundesbank döntéseiben. Sarrazin több nyilatkozatában és hétfőn megjelent könyvében azt állította, hogy a muzulmán bevándorlók csak anyagi terhet jelentenek Németországnak.

 

A török és arab jövevények nem hajlandók beilleszkedni, és mivel alacsonyabb értelmi képességekkel rendelkeznek, mint a németek, tömeges szaporodásuk az ország elbutulását vetíti előre. Csütörtöki német sajtóértesülések szerint a Bundesbank elnöksége egyhangúlag úgy határozott, hogy megválik a rasszista kijelentéseket tevő tagjától.

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás:

Kilőttek az európai tőzsdék az amerikai–iráni tűzszüneti megállapodás után

Donald Trump amerikai elnök és Irán Pakisztán közvetítésével ideiglenes, két hétre szóló tűzszünetben állapodtak meg, amely érdemben csillapította a globális energiapiaci sokktól való félelmeket. A geopolitikai kockázatok enyhülése miatt az olaj- és gázárak 15% körüli mértékben zuhantak, csökkentek a kamatemelési aggodalmak és a kötvényhozamok, megugrott a kockázatosabb eszközök iránti étvágy és meredeken emelkedtek a részvénypiacok. Európa „félelemindexe”, a STOXX volatilitásindex több mint három hét után először 25 pont alá csökkent.
2026. 04. 09. 09:00
Megosztás:

Több mint 300 millió forintból fejlesztik az utakat Tótkomlóson

Csaknem 320 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a belterületi utakat a Békés vármegyei Tótkomlóson – közölte az önkormányzat.
2026. 04. 09. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 09. 08:00
Megosztás:

Sürgetik a kriptovaluta törvényt: szűkül az időablak az amerikai „Clarity Act” előtt

Röviden: új lendületet kapott az amerikai kriptoszabályozás körüli vita, miután Scott Bessent pénzügyminiszter nyíltan felszólította a Kongresszust a Digital Asset Market Clarity Act elfogadására. A törvényjavaslat célja, hogy végre egyértelműen kijelölje, melyik hatóság felügyeli a digitális eszközök piacát az Egyesült Államokban.
2026. 04. 09. 07:30
Megosztás:

Országszerte megszépülnek az iskolák

Országszerte 800 iskola jelentkezett a Szépítsük együtt a magyar köznevelést! programra, a tavaszi szünetben 200 iskola vesz részt a munkában - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerdán Kazáron, az Aba Sámuel Általános Iskolában.
2026. 04. 09. 07:00
Megosztás:

Nem mindenhol jó az erdő: a homoki fásítás kiszáríthatja a tájat

A száraz homokhátsági tájakon az erdők nem feltétlenül javítják, hanem akár ronthatják is a vízháztartást. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a Kiskunság és a Nyírség erdőtelepítései hozzájárulhatnak a táj szárazodásához, mert a zárt erdők csökkentik a csapadék talajba szivárgását, miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el. A megoldás nem feltétlenül több erdő, hanem a táj adottságaihoz igazodó tájhasználat: a száraz homoki területeken a nyílt gyepek területe nőhetne, a vízjárta ártereken viszont kifejezetten kedvező lehet az erdők terjeszkedése. Így egyszerre javulhat a vízgazdálkodás, a biodiverzitás, és összességében erdeink területe sem csökken.
2026. 04. 09. 06:30
Megosztás:

Vezetői magabiztosság kontra dolgozói bizonytalanság: ki hidalja át a 2026-os AI-szakadékot?

A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken. A Microsoft Work Trend Index adatai szerint a vezetők 67%-a már magabiztosan delegál feladatokat AI-ágenseknek, miközben a munkavállalóknak csupán 40%-a érzi úgy, hogy rendelkezik a technológia irányításához szükséges ismeretekkel. Ez a „bizalmi szakadék” (Trust Gap) alapjaiban rengeti meg a szervezeti hatékonyságot.
2026. 04. 09. 05:00
Megosztás:

Folyamatosan érkeznek a kedvezményt tartalmazó áramszámlák

Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a kedvezményt az áramszámlákon a ’Támogatás’ soron kell keresni, a számla harmadik oldalán, a számlarészletezőben - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2026. 04. 09. 04:30
Megosztás:

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az előző év azonos hónapi értékeket

2026. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - jelentette szerdána a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 09. 04:00
Megosztás:

Miért támogatják világszerte a kormányok a Z generációt az MI korszakában?

Sokszor hangzik el, hogy a Z generáció nem alkalmas, hogy megfeleljen a mai munkakörnyezet elvárásainak: nem elég ambiciózus, nem elég elkötelezett, és nem hajlandó kellő időt fordítani a munkára. Ez a viszonylag leegyszerűsített állítás azonban téves következtetésen alapul, hiszen a valóság ennél jóval árnyaltabb. A Z generáció alapvetően szorgalmas, vállalkozó szellemű, és a globális munkaerőpiac, valamint a gazdaság jövőjének egyik meghatározó pillére. Nem a motivációjuk hiányzik. A mai fiataloknak az elmúlt évtizedek egyik legnehezebb munkaerőpiacán kell helytállniuk.
2026. 04. 09. 03:30
Megosztás:

Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be

Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Mikrózott étel: káros vagy sem? Itt a tudományos válasz

A mikrohullámú sütőről évtizedek óta keringenek rémisztő állítások. Sokan ma is úgy gondolják, hogy a mikró „szétroncsolja” az ételt, elpusztít minden értékes tápanyagot, sőt egyesek odáig mennek, hogy szerintük a rendszeresen mikrózott étel hosszú távon az egészségre is veszélyes lehet. A valóság azonban jóval árnyaltabb – és tudományos szemmel nézve sokkal kevésbé drámai, mint ahogy az internetes legendák sugallják.
2026. 04. 09. 03:00
Megosztás:

Saját tollal menjünk szavazni? Ezért terjed futótűzként a figyelmeztetés a magyar választások előtt

A magyar választások közeledtével újra és újra felbukkan ugyanaz a tanács a közösségi médiában: „vigyél magaddal saját tollat, és azzal ikszelj!” Sokak fejében ilyenkor azonnal beindul a gyanú: vajon tényleg meg lehet „piszkálni” a szavazólapokat, ha a szavazóhelyiségben lévő tollat használjuk? A rövid válasz: nem ez a legvalószínűbb veszély, de van rá magyarázat, miért ragaszkodnak mégis ennyien a saját tollhoz.
2026. 04. 09. 02:00
Megosztás:

Alapvető gyógyszerek akár 75 %-kal is drágulhatnak

Az Európai Unió új szennyvíztisztítási szabályozása alapján a gyógyszer- és kozmetikai cégeknek kellene állniuk a tisztítási költségek jelentős hányadát. Ennek következményeként egyes termékek ára jelentősen, akár 75 százalékkal is emelkedhet, miközben a szabályozott árú piacokon gyógyszerhiány is kialakulhat. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 09. 01:00
Megosztás:

Horvát miniszterelnök: a lebegő áfakulcs csak végső eszköz lehet az energiaárak fékezésére

A horvát kormány csak végső eszközként vezetné be az energiahordozókra alkalmazott úgynevezett lebegő áfakulcsot az energiaárak jelentős emelkedése esetén - mondta Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök kedden újságíróknak a parlamentben.
2026. 04. 09. 00:30
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat

Ukrajna kész arányosan válaszolni, ha az oroszok beszüntetik a támadásaikat, mivel a tűzszünet megteremtheti a megfelelő feltételeket a megállapodásokhoz - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon.
2026. 04. 08. 23:30
Megosztás:

Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú

Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
2026. 04. 08. 23:00
Megosztás: