Felfüggeszti magyarországi működését az Uber

Felfüggeszti a szolgáltatást az Uber Budapesten július 24-én 12 órától, amikor életbe lép a működését ellehetetlenítő jogszabály - jelentette be Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Felfüggeszti magyarországi működését az Uber

Hozzátette: a jogszabály nyomán bevonhatják az autósok jogosítványát, elvehetik rendszámukat annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek. Mint mondta, nem szeretnék ennek kitenni 1200 egyéni és kisvállalkozó autósukat.
    

Hangsúlyozta, kezdettől fogva keresték a párbeszédet a döntéshozókkal, több alkalommal tettek le konkrét javaslatot az asztalra, de "zéró nyitottság és zéró hajlandóság" volt a döntéshozókban, hogy érdemben foglalkozzanak ezekkel.
    

Kérdésre válaszolva elmondta, határozatlan időre függesztik fel a szolgáltatást Magyarországon. Dolgozni fognak a szabályozás további módosításán, ha lesz igény a döntéshozók részéről erre - tette hozzá. Elsősorban rajtuk áll, mikor változhat meg a szabályozás, ha ez megtörténik, akkor visszatérne az Uber - mondta.     Kitért arra is, megnézik, milyen más szolgáltatás élhet meg Budapesten, mivel az Uber rendszerét a személyszállításon kívül másra is használják. Egyelőre konkrét tervek nincsenek - tette hozzá.
    

Az Uber Magyarországon Budapesten kívül Budaörsön, Budakeszin, Nagykovácsiban, Solymáron, Pilisszentivánon, Pilisvörösváron, Pomázon, Pilisborosjenőben, Ürömben, Pátyon, Telkiben, Gyálon és Dunaharasztiban nyújt szolgáltatást.
    

Fekete Zoltán szerint egyértelművé tették, hogy az Uber be akarja tartani a szabályokat, minden feltételt teljesítettek, ami felmerült. Kötelezővé tették a sofőröknek a vállalkozói adószámot, amelynek nyomán a rendszer a nevükben elektronikus számlát állít ki az utasoknak. Személyszállítói engedéllyel ma már minden sofőr rendelkezik, az autóikat is levizsgáztatták, aki nem teljesítette ezeket a feltételeket az nem használhatta a rendszert - mondta. Minden fuvar 1,3 milliárd forintra volt biztosítva - jegyezte meg.     Az Uber arányait tekintve több adót fizet Magyarországon, mint a milliárdos forgalmat bonyolító legnagyobb taxiscégek - tette hozzá az operatív igazgató.
    

Bíztak abban, hogy születhet egy innovációbarát szabályozás, ami nem született, helyette tiltó szabályozás lép életbe, amellyel az államkassza is adóbevételtől esik el - mondta.     

 

Emlékeztetett, az Európai Bizottság júniusi iránymutatása szerint a sharing economy (közösségi gazdaság) szabályozására nem elfogadható a tiltás, a blokkolás, és több európai országban fogadtak el az ilyen típusú szolgáltatásokat a jogrendbe beillesztő szabályozásokat, példaként Finnországot, Romániát, Litvániát és Észtországot említette.     Kitért arra, hogy a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság során több mint egymilliónyian utaztak az Uberrel. A világ 480 városában, 21 uniós országban működik a szolgáltatás.
    

Felidézte, 160 ezer felhasználója volt a szolgáltatásnak Budapesten, az utazások 39-40 százaléka külföldiekhez köthető, főleg a 20-35 éves korosztály utazott velük.
    

Az Országgyűlés június 13-án fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely alapján ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak.  

 

A tiltás akkor rendelhető el, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki, a megbírságolt pedig tovább folytatja ezt a tevékenységet.
    

A diszpécserszolgálati tevékenységről rendelkező kormányrendelet szerint önálló diszpécserszolgálati tevékenységet vállalkozás a közlekedési hatóság által kiadott engedély birtokában végezhet.
    

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi közleménye szerint a jogszabály szerint a jogellenesen működő személytaxis személyszállítás a jövőben azzal is szankcionálható lesz, hogy az engedély nélkül végzett  tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból. A járművezető kilenc büntetőpontot kap, ismételt elkövetés esetén újabb kilencet, vagyis ebben az esetben automatikusan fél évre visszavonják a vezetői engedélyét.


Az IMF nem változtatott az idei, de javított a jövő évi globális növekedési előrejelzésén

A globális gazdaság az idén 3,1 százalékkal, jövőre pedig 3,4 százalékkal növekedhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden ismertetett friss előrejelzése szerint. Az idei várakozás nem változott az áprilisi prognózishoz képest, a jövő évit viszont a korábban várt 3,2 százalékról emelte a szervezet. A Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című felülvizsgált előrejelzés szerint az idei globális infláció 4,7 százalék lesz az áprilisban becsült 4,4 százalék helyett, a jövő évit pedig 3,7 százalékról 4,1 százalékra változtatták a jelentés készítői. Tavaly 4,1 százalék volt a globális infláció.
2026. 10. 13. 23:30
Megosztás:

Kiírta a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 23:00
Megosztás:

A fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű

Jelenleg minden idők legalacsonyabb dunai vízállását mérik Pakson, de a fenékküszöbnek köszönhetően működik a paksi atomerőmű - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán kedden.
2026. 10. 13. 22:30
Megosztás:

Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás: