Félidőn túl a kötelező biztosítási kampány

A kötelező biztosítási kampány félidejére szétszakadt a biztosítók mezőnye: az Astra, az Allianz, a Posta és az Uniqa veszítette eddig a legtöbb ügyfelet ahhoz képest, ahányan új biztosítást kötöttek ezekhez a társaságokhoz. A K&H, a Genertel, a Waberer az Aegon és a Groupama az eddigi legnagyobb nettó nyertesek. A Netrisk.hu statisztikája szerint a legerősebb márka ugyanakkor idén is a Generali és az Allianz – sokan akkor is ehhez a két társasághoz szegődnek, ha ezért többet kell fizetniük.

Félidején túl a kötelező biztosítási kampány, már alig több mint tíz napjuk maradt az autósoknak, hogy jövőre olcsóbb vagy kedvezőbb szolgáltatást is nyújtani tudó kötelező biztosítást kössenek. Aki már váltott, jelentős árkülönbségekkel találkozhatott. Különösen feltűnő, hogy azok a biztosítók vesztik most a legtöbb ügyfelet, melyek az előző két év nagy nyertesei között voltak. A 2010-es kampányban alacsony díjaival berobbant Astra az elmúlt két hétben hetvenszer annyi ügyfelet veszített, mint ahányat nyert, de a múlt évi favoritot, az Uniqát is csupán fele annyi autós választja most, mint ahány innen más biztosítóhoz szerződik – derül ki a Netrisk.hu biztosítási portál összehasonlításából.

 

A piacvezető Allianz esetében az újonnan nyert szerződésekhez képest háromszor többen hagyják el. A vesztesek között van még a Posta biztosító is, míg a Genertel,  a Groupama, a K&H és a Waberer Hungária minimum kétszer annyi új szerződést kötött eddig, mint ahányan tőlük elszerződtek. Bár a megkötött szerződések száma alapján csak hatodik, a legjobb arányt az Aegon mondhatja a magáénak: több mint háromszor annyi autós kötötte meg itt jövő évi kötelezőjét, mint ahány elhagyta a társaságot.

 

A Netrisk.hu kötési statisztikájából minden évben kiderül, mennyire bíznak az ügyfelek egy-egy biztosítói márkában. Az erős márkákat akkor is sokan választják, ha máshol olcsóbb ajánlatot kapnak. A gyengébb márkákat sokszor akkor sem, ha a legjobb árat kínálják. A márkák versenyében jelenleg a Generali vezet, csaknem háromszor több szerződést kötött ugyanis, mint ahányszor elsőként végzett az árversenyben.

Hasonlóan jó „márkaértékben” az Allianz. Bár a kalkulációk alig 1,5 százalékában adta a legjobb árat, a megkötött szerződésekből 3,4 százalékkal részesedett. Valamivel több mint kétszer többször választották tehát, mint ez csupán a díj alapján indokolt lenne. Az Allianznál az újrakötések aránya is átlag feletti: az új szerződések több mint felét a társaság eddigi ügyfelei adták.

 

A pozitív megítélésű társaságok között van még a Genertel, az Aegon, a Groupama, a K&H, az MKB, a Posta és az Uniqa. Az Union és a Signál megítélése semleges, esetükben az eltérés elhanyagolható. Az Astra, a Köbe és a Waberer Hungária viszont kevésbé vonzó márkanév: a Waberer mindössze fele annyi szerződést kötött eddig, mint ahányszor a legjobb árat adta. Igaz, százból 14 szerződést így is elvisz a versenyben.

 

A legolcsóbb kötelező biztosítást eddig egy idős Trabant tulajdonos kötötte, aki az idei díjának alig negyedéért, évi 1824 forintért kötötte meg az Aegonnál jövő évi kötelezőjét. A legrosszabbul egy főváros környéki Seat tulajdonos járt, aki több baleset okozójaként eddigi díjának mintegy kétszeresét, több mint 71 ezer forintot fizethet 2013-ban.


A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás:

Tom Lee szerint az Ethereum akár 62 ezer dollárig is emelkedhet – valóban reális a 3000%-os ugrás?

Rendkívül optimista előrejelzéssel állt elő Tom Lee, a Fundstrat társalapítója és a Bitcoin- illetve Ethereum-piacon régóta ismert elemző. Lee szerint az Ethereum árfolyama a jelenlegi, nagyjából 2000 dolláros szintről akár 62 000 dollárig is emelkedhet a következő években, ami közel 3000 százalékos hozamot jelentene a befektetők számára.
2026. 06. 07. 22:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva titkos kapcsolatokat is fenntart Kijevvel

Oroszország nyílt és titkos kapcsolatokat fenntart Kijevvel - jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója a Rosszija 1 televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című műsorának nyilatkozva.
2026. 06. 07. 21:00
Megosztás:

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét, de nem tart sokáig

Nyárias meleggel kezdődik a jövő hét 30 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, majd egy hidegfront érkezik, amely mögött visszaesik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már csak 22-27 fok várható, és esőre, záporra, zivatarra is számítani kell. A hét végére azonban visszatér a napos, jellemzően száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 07. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 07. 19:00
Megosztás:

3 kriptovaluta, amely komoly növekedési potenciált rejthet magában

A kriptovaluták világában nem ritka, hogy egy projekt technológiai szempontból sikeresnek bizonyul, miközben a hozzá tartozó token árfolyama hosszabb távon mégsem képes érdemben emelkedni. Ennek oka gyakran az, hogy a hálózat használata és a token értéke között nincs közvetlen kapcsolat, így a rendszer fejlődése nem feltétlenül jelenik meg a befektetők hozamában.
2026. 06. 07. 18:00
Megosztás:

Rákgyógyítás: az alternatív módszerek nem valódi alternatívák!

Daganatos betegség diagnózisa után sok beteg és családtag érzi úgy, hogy a kórházi kezeléseken túl is szeretne tenni a gyógyulásért. Az ingyenes, országos Rákgyógyítás Magazin új lapszáma arra figyelmeztet: különbséget kell tenni a daganatellenes kezeléseket támogató kiegészítő módszerek és az alternatívnak hirdetett eljárások között. Utóbbiakat gyakran hamis reményeket keltve kínálják a betegeknek és családtagjaiknak, kockáztatva ezzel akár az orvosi beavatkozásokkal reálisan elérhető életkilátásokat is.
2026. 06. 07. 17:00
Megosztás:

Az uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti az Amnesty International Magyarország

Az európai uniós bértranszparencia szabályok bevezetését sürgeti a kormánynál az Amnesty International Magyarország - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 06. 07. 15:00
Megosztás:

A miniszterelnök és az oktatási miniszter is köszöntötte a pedagógusokat

A pedagógusokat köszöntötte Magyar Péter miniszterelnök és Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap.
2026. 06. 07. 14:00
Megosztás:

A megelőzés jelentőségét emeli ki a Nébih az élelmiszerbiztonsági világnapon

A megelőzés jelentőségét emelte ki az élelmiszerbiztonsági világnap alkalmából a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vasárnap. A hivatal arra hívta fel a figyelmet, a rosszul tárolt ebéd, a nem megfelelően átsült hús vagy egy elmulasztott kézmosás is elég lehet ahhoz, hogy az élelmiszer ne táplálékot, hanem veszélyt jelentsen.
2026. 06. 07. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,70 százalékkal csökkenve 133 670,96 ponton fejezte be a hetet.
2026. 06. 07. 12:00
Megosztás:

Meredek jövőt jósolnak az XRP-nek – akár 70%-os zuhanás is jöhet öt éven belül

Miközben a kriptovaluta-piac továbbra is nehéz időszakon megy keresztül, egyes elemzők szerint az XRP jövője különösen bizonytalan lehet. A digitális eszközök teljes piaci kapitalizációja az elmúlt év rekordmagasságaihoz képest jelentősen visszaesett, és az XRP árfolyama is több mint kétharmadát elveszítette tavaly nyári csúcsértékének. Bár a token mögött álló technológia valós problémára kínál megoldást, egyre többen kérdőjelezik meg, hogy hosszú távon képes lesz-e megőrizni jelentőségét.
2026. 06. 07. 11:00
Megosztás:

Megnyíltak a szavazóhelyek Koszovóban

A koszovói parlamenti választáson vasárnap reggel hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az ország hivatalosan mintegy kétmillió választópolgára dönt a 120 fős törvényhozás új összetételéről.
2026. 06. 07. 10:00
Megosztás:

A Mol megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására

A Mol Nyrt. megkapta az amerikai hatóság újabb engedélyét a NIS-szel folytatott tárgyalások folytatására - tette közzé a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szombat este.
2026. 06. 07. 09:00
Megosztás:

A Terra Luna Classic túlélői: akik még mindig hisznek a Do Kwon által hátrahagyott láncban

Miközben Do Kwon és a Terraform Labs már rég maga mögött hagyta az eredeti Terra ökoszisztémát, a Terra Luna Classic közössége továbbra sem adta fel. A LUNC mögött ma már nem egy központi vállalat, hanem egy sérült, megosztott, mégis kitartó globális közösség áll, amely a kriptotörténelem egyik legnagyobb összeomlása után is a visszatérésben reménykedik.
2026. 06. 07. 08:00
Megosztás:

Június 20-án indul a nyári főszezoni balatoni menetrend

Június 20-án indul, és a MÁV elektronikus rendszereiben hamarosan elérhető lesz a nyári főszezoni balatoni menetrend - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 06. 07. 07:00
Megosztás:

Kármán András: bizalmat kapott Magyarország és a jelenlegi gazdaságpolitikai irány a három nagy hitelminősítőtől

Bizalmat kapott Magyarország és ezzel a jelenlegi költségvetési, gazdaságpolitikai irány is - írta a pénzügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán, miután a Fitch Ratings is közzétette Magyarország hitelbesorolásáról szóló döntését.
2026. 06. 07. 06:00
Megosztás: