Felkészületlenül érnek minket a komoly betegségek

Magyarországon az elmúlt 15 évben megduplázódott a rosszindulatú daganatos megbetegedések száma: 300 ezer rákbeteg él ma közöttünk! Szerencsére azonban egyre többen élik túl a betegséget a hatékonyabb, ám egyre költségesebb terápiáknak köszönhetően. Az NN új biztosítása átfogó segítséget nyújt a betegeknek a legnehezebb, anyagilag is megterhelő időszakban.

Magyarországon az elmúlt 15 évben megduplázódott a tízezer lakosra jutó rosszindulatú, daganatos megbetegedések száma. Ma 300 ezerre tehető a rákbetegek száma Magyarországon, miközben évente több mint 65 ezer új megbetegedést regisztrálnak. Magyarország a népességhez viszonyítva világelső a tüdőrák, a vastag- és végbélrák okozta elhalálozásban, az emlőrák pedig a nők esetében a leggyakoribb rosszindulatú daganatos betegség. A megbetegedések növekvő számával párhuzamosan szerencsére egyre többen gyógyulnak ki a daganatos megbetegedésekből. A gyógyulás ugyanakkor a jelentős állami finanszírozás mellett is pénzbe kerül, miközben a betegség idején az érintett családok jövedelme csökken, részben a betegszabadságok, de nemritkán a munka elvesztése miatt is.
 
Egy súlyos betegség több millió forintos váratlan terhet jelent a betegnek és családjának, erre pedig az alacsony megtakarítási ráta mellett a hazai családok többsége nincs felkészülve.  Ezen igyekszik segíteni az NN Biztosító speciális, testre szabható egészségbiztosítási terméke, amely megbetegedés esetén nyújt átfogó támogatást az érintetteknek.
 
„A nők esetében a leghatékonyabb kezelés mellett az emlőrákos betegek teljes gyógyulásának valószínűsége ma már átlagosan 60-70 százalékos, de akár a 95 százalékot is elérheti, ha időben felismerik a betegséget.” – mondta el Bodnár Ágnes, a Rákbetegek Országos Szervezetének elnökségi tagja. A társadalombiztosítás által nem finanszírozott, vagy a hosszú várakozási idő miatt inkább magánellátásban igényelt vizsgálatok, kezelések viszont jelentős többletköltséggel járnak, amely – a munkából való huzamosabb kiesést is ideszámítva – legalább 3, de akár a 7 millió forintnyi nem várt anyagi terhet zúdít a betegekre és környezetükre. Emlő-ultrahang, CT, MRI vizsgálatok, kapszulás endoszkópiás vizsgálat – csak néhány példa arra, hogy mi mindenre kell esetenként saját zsebből előteremteni a forrásokat a kezelések során.
 
„Én csak az első, téves diagnózis után 10 hónappal tudtam meg, hogy beteg vagyok” – mondta el egy, az emlőrákból szerencsésen felépült beteg, Laár Anikó. „Ha már akkor lett volna lehetőségem a másodlagos orvosi véleményre – amely például az NN egészségügyi biztosítás részeként elérhető – hamarabb megkezdődhetett volna a terápiám. Nem aggódtam volna annyira amiatt sem, hogy a férjem egyedüli családfenntartóvá lép elő, ha már a kezelésem megkezdésekor hozzájutok a biztosítási összeghez, amely esetemben akár több millió forint is lehetett volna.”
 
Az NN biztosítási csomagját azoknak szánja, akik szeretnének felkészülni a váratlan helyzetre és a legjobb esélyekkel indulni egy komoly betegség elleni küzdelemben. „A biztosításunk ellensúlyozza a kieső jövedelem hatását és fedezetet nyújt a terápia közben felmerülő költségekre is. A rendszeres szűrés és a kockázatot csökkentő életmód a legfontosabb, de ez sem óv meg minden esetben a bajtól, ezért a betegség hatékony kezelésének anyagi oldaláról is gondoskodni kell. Fontos, hogy a beteg és családja a gyógyulásra koncentrálhasson és a megváltozott élethelyzetben legalább az anyagiak ne jelentsenek plusz terhet”– hangsúlyozta Szabó Anikó, az NN marketing, kommunikációs és termékmenedzsment igazgatója. „Egy 30 éves nő például már havi 3500 forint biztosítási díj fizetésével olyan védelmi csomagot kap, amelyhez mellrák diagnózis esetén 5,7 millió forintos egyösszegű kifizetés jár. 35 évesen, 4500 forintos havidíjjal a kifizetés 6,2 millió forint, 40 évesen pedig ugyanekkora havidíj esetén 4,8 millió forint. Az anyagi segítségen túl ezek a díjak magukban foglalják azt is, hogy ügyfeleinket 7/24 orvosi tanácsadással támogatjuk, valamint hazai és külföldi második orvosi véleményt is elérhetővé teszünk számukra” – tette hozzá Szabó Anikó.
 
Bodnár Ágnes kiemelte: „Sokkal többen is túlélhetnék a daganatos betegségeket, ha az emberek egészségesebb életet élnének, és főleg, ha elmennének a szűrővizsgálatokra. Sajnos ez ma még nem gyakorlat. A GKI Gazdaságkutató friss kutatása szerint ma az emberek 48 százaléka arra hivatkozva nem jár szűrésre, hogy nem kap meghívót rá, 23 százalékuk pedig azzal magyarázza a távolmaradását, hogy nincs ideje rá.”
 
Az NN az új biztosításból származó díjbevétele egy százalékát a Rákbetegek Országos Szervezetének ajánlotta fel, amelyet a szervezet betegségmegelőzésre és betegtámogatásra fordíthat.
 
Szűrések

 
A méhnyakrák-szűrés a 25-64 éves nők számára háromévente, az emlőrák-szűrés a 45-64 éves nőknek kétévente, a tüdőszűrés 40 év felett mindkét nem számára évente biztosított. Az 50-70 év közötti férfiak prosztataszűrése a Nemzeti Rákellenes Program keretében kísérleti jelleggel működik. Az OEP ajánlása szerint csontsűrűség vizsgálathoz 65 éves kor felett kétévente, EKG-hoz, vérnyomásméréshez, valamint laborvizsgálathoz 5 évente férnek hozzá ingyenesen a biztosítottak.


Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás: