Feszített tempóban kezdheti a munkát az új Országgyűlés

Feszített tempójú munka vár az új Országgyűlésre, amelynek első dolga a köztársasági elnök megválasztásának kellene lennie - írta a Napi Gazdaság. (MTI)

A lap hétfői számában tekinti át az új parlament legsürgetőbb feladatait, amelyek között több már beterjesztett jogszabályt is felsorolnak, például az Alkotmánybíróság által július elsejei hatállyal megszüntetett önkormányzati parkolási rendeleteknek alapot adó, törvényi felhatalmazást.

 

Sólyom László köztársasági elnök ötéves mandátuma június hetedikén jár le, s az alkotmány szerint az új köztársasági elnököt ez előtt 30 nappal, elvileg május hetedikéig meg kell választani, ami technikailag lehetetlen, hiszen addig az új országgyűlés összehívására sem kerülhet még sor, azt a köztársasági elnök leghamarabb május közepére hívhatja össze.

 

Tehát a legelső parlamenti feladat - még a kormányprogram megtárgyalása előtt - az új köztársasági elnök jelölése és megválasztása kell, hogy legyen - vonja le a következtetést a cikk szerzője. A cikkben megemlítik még, hogy az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) sincs egyetlen választott vezetője sem: két alelnöki szék lassan szűk egy évtizede üresen árválkodik, ugyanis a megválasztáshoz szükséges kétharmados támogatással bíró jelölteket nem sikerült megtalálnia az MSZP-Fidesz tandemnek.

 

Kovács Árpád ÁSZ-elnök mandátuma pedig tavaly decemberben járt le, ő az elnöki jogkörök egy részét a főtitkárra testálta. A jövő évnek viszont a jelenlegi felállással már nem mehet neki az ÁSZ, vagyis az új számvevőszéki vezetés megválasztása nem halasztható az év végén túl.

Bajba kerültek a nyugdíjasok a hitelfelvételkor Magyarországon

A nyugdíjasok egyre nehezebb helyzetbe kerülhetnek a hitelpiacon: a banki minimumjövedelmi elvárások folyamatos emelkedése különösen érzékenyen érinti azokat a társadalmi csoportokat, amelyeknek a bevétele eleve alacsony, és nem követi a minimálbér növekedésének ütemét. Ebbe a körbe tartoznak a nyugdíjasok is, akik számára a hitelfelvétel feltételei az elmúlt években fokozatosan szigorodtak - értékelte a helyzetet elemzésében a Bank360.
2026. 01. 16. 01:00
Megosztás:

Mínuszba csúszott a bankszámlád egyenlege januárban? Ne bánkódj!

A január pénzügyileg a legmegterhelőbb időszak a családok számára: sokan mínuszba csúsznak a bankszámlán.
2026. 01. 16. 00:30
Megosztás:

A szabadidőpiac csendes átrendeződése a városi esték újra megtelnek élettel

A hazai szabadidő-gazdaság az elmúlt időszakban látványosan sokszínűbb lett: a városi programok, a vendéglátás és a különféle élményközpontok kínálata egyszerre próbál alkalmazkodni a változó fogyasztói szokásokhoz és a megélhetési költségek mellett is megmaradó kikapcsolódási igényhez.
2026. 01. 15. 23:56
Megosztás:

Új korszakot nyit a Solana-alapú digitális vagyonkezelés

A digitális eszközök világa egy újabb mérföldkőhöz érkezett: a Solana blokklánc köré épülő digitális vagyonkezelési modellek (DAT – Digital Asset Treasuries) új lehetőségeket kínálnak a befektetők számára. Míg a kriptopiacokon továbbra is erőteljes a szkepticizmus, különösen a tőkeáttétel és az elhúzódó medvepiacok kapcsán, a Solanára épülő DAT-stratégiák mögött álló szakemberek szerint ezek az aggodalmak gyakran félreértésekből fakadnak.
2026. 01. 15. 23:30
Megosztás:

A SUI ára elérte az 1,80 dollárt, de nem tudja felvenni a versenyt a Digitap ($TAP) offshore banki hasznosságával: Melyik a legjobb kriptovaluta 2026-ban?

A SUI árfolyama az elmúlt hét során nagyrészt oldalazott. Január elején rövid időre elérte az 1,80 dolláros szintet, ám a token azóta sem tudott lendületet venni, és továbbra is ezen a szűk ársávon belül rekedt. Nincs kitörés, nincs erős folytatás – csak oldalazó mozgás. A kereskedők számára az ilyen árviselkedés kiábrándító lehet, különösen egy olyan piacon, ahol a tőke már eleve óvatos.
2026. 01. 15. 23:00
Megosztás:

Irodaházak BREEAM és LEED pontszámának maximalizálása FALCON vízmentes piszoárral

A fenntarthatóság ma már nem csupán egy vállalati marketing húzás, ennek következményei kőkeményen, számokban mérhetőek. A modern irodaházak piacán a BREEAM és LEED minősítések alapvető elvárássá váltak, a vízgazdálkodás pedig ezen rendszerek egyik legkritikusabb pontja. A Green Clean által forgalmazott FALCON vízmentes piszoárok technológiája bizonyítja: a legzöldebb megoldás egyben a legüzembiztosabb is.
2026. 01. 15. 22:30
Megosztás:

Rákapcsolt az AutoWallis 2025-ben: az utolsó hónapokban minden üzletágban felpörgött az értékesítés

Nagyon erősen zárta a tavalyi év utolsó negyedévét az AutoWallis Csoport minden szegmense, így rekordot döntött a gépjármű-értékesítés, valamint a szerviz- és mobilitási szolgáltatások is 2025-ben. Jelentősen, közel 12 százalékkal, 54 ezer darab fölé nőtt az AutoWallis gépjármű-értékesítése az elmúlt évben: a bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi Üzletág húzta 20 százalékot meghaladó növekedéssel, míg a Nagykereskedelmi Üzletág eladásai közel 7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
2026. 01. 15. 22:00
Megosztás:

2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap

Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
2026. 01. 15. 21:30
Megosztás:

Digitap ($TAP), XRP és XLM összehasonlítása – Melyik a legjobb kriptofizetési eszköz 2026-ra?

Ahogy a kriptopiac óvatosabb időszakba lép, a legfrissebb makrogazdasági jelek védekezőbbé tették a befektetőket.
2026. 01. 15. 21:00
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 20:30
Megosztás:

Így alakult a forint csütörtök estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 20:00
Megosztás:

Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán

A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
2026. 01. 15. 19:30
Megosztás:

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás: