Fidesz - Tisztázza magát a miniszterelnök!

A Fidesz azt kéri Bajnai Gordon miniszterelnöktől, hogy a nyilvánosság előtt tisztázza a rendkívül súlyos, az adócsalás gyanújáról szóló vádakat. (MTI)

Varga Mihály, a Fidesz alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Magyar Nemzet szerdai cikke és az abban közölt dokumentumok szerint felmerült az a vád, hogy a miniszterelnök adócsalásba keveredett és olyan offshore tevékenységben vett részt, amely végén több milliárd forintos adóelkerülés valósult meg. A kormányfő szerdai, a cikkre reagáló közleménye a fideszes politikus szerint érdemben nem ad választ a Magyar Nemzet című napilap állításaira.

 

Ezért Bajnai Gordonnak tisztáznia kell, hogy milyen szerepe volt az offshore-tevékenységben, az adásvétel érinti-e őt vagy nem, igazak-e a cikk állításai vagy nem - fejtette ki Varga Mihály. Szerinte nem az a kérdés, hogy az érintett cégnek milyen szerződései voltak, voltak-e állami megrendelései, hanem az, hogy tényleg történt-e adóelkerülés. Hozzátette: ha igazak a cikk állításai, akkor társasági és osztalékadó elkerülése történt meg Cipruson keresztül.

 

A Fidesz alelnöke leszögezte: csak az a jó kormányzás, amely nem gyengíti, hanem erősíti az országot, a kormányt vezetőknek az lenne a feladatuk, hogy erősítsék az országot, és abban élen járjanak; erőforrásait ne csapolják meg, ne olyan megoldásokat keressenek, amely jövedelmet von el az országtól. Hangsúlyozta, ilyen súlyos vád a rendszerváltozás óta Magyarország miniszterelnökével szemben még soha nem vetődött fel.

 

Varga Mihály emlékeztetett, hogy a felmerült vádak nem új keletűek, a Fidesz már intézett kérdést Bajnai Gordonhoz offshore-tevékenységével kapcsolatban, de érdemi választ nem kapott. A Magyar Nemzet szerdai cikkében azt állította, hogy a Bajnai Gordon kormányfő által korábban vezetett ciprusi cég nem nyújtott be adóbevallást, így 2,7 milliárd forint nyereség után elkerülte az adó megfizetését; az ügylet főszereplője a Dataplex Kft., amelyet 2005-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. egyik leányvállalkozása vásárolt meg.

 

A kormányszóvivői iroda szerdán a cikk megjelenését követően bejelentette: Bajnai Gordon helyreigazítást kér, és jogi eljárást kezdeményez a Magyar Nemzettel szemben, a napilap szerdai számában megjelent Adócsalás gyanújában a kormányfő című cikkben foglalt valótlan állítások miatt; a miniszterelnök jogi eljárást indít minden olyan médium ellen is, amely a hamis információkat másodközli. A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a Dataplex egyetlen új állami megrendelést sem kapott, amíg a Wallis-csoport résztulajdonában volt; a Wallis-csoport a Dataplexben lévő részesedését egy magáncégtől vette meg, és később egy magántársaságnak értékesítette. Az értékesítés lezárultakor Bajnai Gordon már nem dolgozott a Wallisnál.

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás:

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében újabb helyszínen, egy zsombói pecsenyekacsa-telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 25. 20:30
Megosztás:

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön

Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön, a Vadosfa térségében tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 megawatt (MW) új beépített kapacitást hoz létre, éves szinten így várhatóan 1200 gigawattóra (GWh) villamosenergia-termelést biztosít majd - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 25. 20:00
Megosztás:

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás: