Figyelem! Változnak a számlázásra vonatkozó szabályok

A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM-rendeletet, és új szabályokat hozott a számlázás és számlaadás tekintetében - hívja fel a figyelmet a Deloitte hírlevele. (MTI)

Az egyik lényeges, kedvező változás a számlapéldányok sorszámozásában történt. A számlázó programra vonatkozó jelenleg hatályos szigorú rendelkezések értelmében a számlapéldányok egymás utáni nyomtatása során, az egyes példányokon fel kell tüntetni azok sorszámozását, illetve ha a nyomtatás több példányos és összeszerelt, előnyomás nélküli papírra történik, akkor azt az információt, hogy a számla összesen hány példányban készült.

 

A szigorú előírások alkalmazását, amelyek jelentős nehézséget jelentenek számos külföldi székhelyű társaság számára, már az Európai Bizottság is kifogásolta - állapítja meg a Deloitte. Áprilistól a számlázó programnak a számla adattartalmának papírra nyomtatása során csupán azt kell biztosítania, hogy a számla eredeti és másolati példányai egymástól megkülönböztethetők legyenek, és hogy a számla eredeti példányként csak 1 példányban legyen nyomtatható.

 

 

A kedvező változásnak köszönhetően a jövőben nem lesz szükség bonyolult számlatechnikai, illetve informatikai megoldásokra a számlapéldányok sorszámozása kapcsán. A változás következtében azonban felmerülhet a kérdés, hogy a korábbi szigorú előírások összeegyeztethetők voltak-e az uniós előírásokkal.

 

A számlázást érintő további újdonság a számlázó program dokumentációját illetően, hogy már nem kizárólag a számlázó program készítője, hanem annak átalakulása/megszűnése esetén jogutódja is nyilatkozhat a számlázó program jogszabályi rendelkezéseknek való megfelelőségéről.

 

Az elektronikus archiválást érintő változás, hogy az adóalanyoknak január 1. óta lehetőségük van a papíralapon kibocsátott számláikat elektronikus úton megőrizni. Az eddigi előírások meglehetősen szigorú feltételekhez, fokozott biztonságú elektronikus aláírás és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegző alkalmazásához kötötték az elektronikus archiválást.

 

A módosítások értelmében részben egyszerűsödnek, illetve rugalmasabbá válnak a papír alapon kibocsátott számlák elektronikus archiválására vonatkozó szabályok is. Az új rendelkezések a digitális archiválás szabályairól szóló GKM-rendelet elveivel összhangban alternatív megoldások számára is teret nyitnak. A módosító rendelet szerint a számítástechnikai eszköz útján előállított és papírra nyomtatott számla kibocsátónál maradó példánya – papírra nyomtatás helyett – elektronikus adatállományként is megőrizhető, feltéve, hogy a megőrzés legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentum létrehozásával, vagy akkreditált tanúsító szervezet által kiállított tanúsítvánnyal hitelesített zárt rendszer alkalmazásával történik.

 

A más helyetti számlázás előírásaiban is pozitív változásokat eredményez a jogszabály-módosítás a hírlevél szerint. Amennyiben a számlakibocsátás átvállalását nyomdai úton előre előállított számlával teljesítették, úgy a számlatömböt is vissza kellett juttatni a számlakibocsátásra eredetileg köteles fél részére. A számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottjára vonatkozó különös szabályok tekintetében történt változás szerint, a jövőben a számlakibocsátásra kötelezett meghatalmazottja csupán a számlanyomtatvány egy másolati példányát lesz köteles eljuttatni a számlakibocsátásra kötelezettnek.

 

Az áfa törvény januártól számlaként ismeri el a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett adóalanyok által kibocsátott, ügylet teljesítését tanúsító olyan okiratot is, amely tartalmában megfelel a nyilvántartásba vétel tagállamának joga szerint a számlára vonatkozó közösségi áfa-előírásoknak. A rendelet módosítása szerint ezekre a bizonylatokra nem kell a PM-rendelet előírásait alkalmazni - áll a hírlevélben.

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás: