Fogy az idő! Végéhez közelít a TBSZ-számla első felhalmozási időszaka
A tbsz előnye, hogy a számlán elhelyezett megtakarításra 2013 vége után jelentős kamatadó-kedvezmény, 2015 év vége után pedig teljes kamatadó-mentesség vehető igénybe. Ez nagyobb megtérülést jelent a több évre tervezni tudó befektetők számára, ezért a számlán keresztül megvalósított befektetéseket érdemes ezekhez a dátumokhoz igazítani” – tanácsolja Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
„A tbsz-ről azt érdemes tudni, hogy egy éven keresztül történik a felhalmozás, tehát addig folyamatosan lehet a számlára befizetni. A felhalmozási évet követő 3. lekötési év után a fizetendő kamatadó már csak 10%, illetve az 5. év után pedig egyáltalán nem kell kamatadót fizetni. Mivel a számlán elhelyezett összeg csak a felhalmozás évében növelhető, ezért fontos, hogy az ott elhelyezett pénzt milyen befektetésre használjuk fel, hogy a megadott 3 és 5 év alatt a lehető legnagyobb nyereséget hozza. A K&H Alapkezelő most kifejezetten a tbsz-hez igazította legnépszerűbb alapcsaládjának legújabb kibocsátását, így a tőke- és hozamvédett K&H háromszor fizető 11. alap most 3 éves futamidejű” – mondta el a szakember.
„A rendszeres kifizetésnek és a tőke-és hozamvédelemnek köszönhetően ez az alapcsalád idén a garantált alapok közül a legkedveltebb termékünk lett: a három idén kibocsátott K&H háromszor fizető alapra összesen közel 28 milliárd forintot jegyeztek az ügyfelek” – tette hozzá Zobor Zsuzsanna. A 2009-ben kibocsátott 6 háromszor fizető alap az idei évben már kifizette az első éves fix hozamokat, kedvező 9-12%-os mértékekben.
A most jegyezhető tőkevédett alap nemcsak tbsz-en, de nyugdíj-előtakarékossági számlán (nyesz) is jegyezhető, így a kamatadó-mentesség mellett állami támogatás is elérhető, ami az idei befizetések esetében még 30%-os adójóváírást jelent. Ezzel tovább növelhető az alap hozama, amelyből – az alap nevének megfelelően - a hároméves futamidő alatt három alkalommal történik hozamfizetés, és az első évi hozam fix 7%.