Folytatódik a BÉT-en a korrekció
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 212,01 pontos, 0,97 százalékos erősödéssel 22.155,71 ponton nyitott szerdán. Ezáltal folytatódott a tegnap megindult korrekció a hétfői erőteljes csökkenés után, a nap folyamán azonban makroadat nem kerül napvilágra, így a kezdeti lendület megtorpanhat. A nemzetközi piacokon a jó hangulatot az Apple vártnál jobb negyedéves eredménye alapozta meg, amely az amerikai piacok zárása után került nyilvánosságra. Tartani tudja tegnap este elért erejét a forint is, az euróval szembeni jegyzés 286,60 körül jár, ugyanakor nem szabad elfejteni, hogy ez még mindig jóval magasabb, mint a péntek esti 281,80-as szint.
Alapvetően unalmas napnak nézhetünk elébe, alapvetően továbbra is a második negyedéves vállalati beszámolók mozgathatják a piacokat, A befektetők figyelmét leginkább Ben Bernanke amerikai jegybank elnök kongresszusi meghallgatása kötheti le, erre azonban az európai piacok zárása után kerül sor. Korábban már a Fed nyíltpiaci bizottsága ülésének jegyzőkönyve is utalt potenciális monetáris lazításra, a befektetők most arra figyelhetnek, hogy Bernanke beszéde tartalmaz-e majd ilyen utalást. Ha igen, az a részvényekre pozitívan hathat.
Az Apple negyedéves eredményének köszönhetően a tegnap még veszteségben záró nyugat-európai piacok is emelkedni tudtak, leginkább a technológiai vállalatok részvényeinek vezetésével. A brit FTSE 100 index 1,2 százalékkal 5.199,55 pontra, a német DAX index 1 százalékkal 6.028,14 pontra, míg a francia CAC-40 index 1,3 százalékkal 3.511,58 pontra emelkedett nyitásban.