Folytatódik a Tesla részvény rally, az eredmények is támogatják
2020. 07. 23. 12:00
6 milliárd dolláros árbevételt ért el a Tesla a második negyedévben, amivel érdemben felülmúlta az 5,4 milliárd dolláros elemzői konszenzust, azonban elmaradt a tavalyi 6,4 milliárd dollártól a koronavírus miatt.

Az egy részvényre jutó tisztított profit 2,18 dollár lett a várt 1,12 dolláros veszteséggel szemben, ezzel immáron negyedik negyedéve tudott profitábilis lenni a vállalat, amivel megnyílt az út az S&P indexbe való csatlakozáshoz. Musk bejelentette, hogy következő gyárát a texasi Austin mellett fogja felépíteni a cég, amivel 5 ezer munkahelyet teremt; a Cybertruckot, a Semi Truckot, a Model 3-at és a Model Y-t fogja gyártani. A teljes önvezető funkció 2020 végére elkészülhet Musk szerint. A cég mostantól arra szeretne fókuszálni, hogy még elérhetőbb áron árulja modelljeit, és ezzel gyorsabb növekedést tudjon elérni.
A Tesla részvények kilőttek, mint az űrbe kilőtt Tesla
Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is
Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz
Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit
A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Jelentősen nőtt a Rába nyeresége
elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.