Fontos felhívást intéz az idősekhez a magyar kormány

Mivel a koronavírus-járvány leginkább az időseket veszélyezteti, külön felhívást és tájékoztató kampányt indít az idősekhez a kormány. Időseknek szóló kisfilmet jelentet meg a kormány a koronavírussal kapcsolatosan - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, az operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón. Az is elhangzott: megvan az első koronavírus-fertőzésből gyógyult ember az országban.

Fontos felhívást intéz az idősekhez a magyar kormány

Dömötör Csaba elmondta, a televízióban lesznek láthatók ezek a kisfilmek, de hasonlító tájékoztatót fognak megjelentetni a rádiókban, a nyomtatott sajtóban és az interneten. A tájékoztatóban felhívják az idősek figyelmét arra, hogy kerüljék a zárt tereket, lehetőleg a tömegközlekedést is, ne érintkezzenek lázas beteggel vagy olyan emberrel, aki fertőzött területről érkezett haza.
   
"A családtagok is sokat segíthetnek az időseknek, segíthetnek többek között a rendszeresen szedett gyógyszerek beszerzésében és a bevásárlásban is. Ebben a helyzetben az ilyen típusú odafigyelés sokat érhet" - mondta az államtitkár.
   
Lakatos Tibor, az operatív törzs központi ügyeletének vezetője közölte, az éjféltől bevezetett határellenőrzések óta reggel 8 óráig négy magyar állampolgárt kellett hatósági járványügyi karanténba küldeni, és két román állampolgártól megtagadták a belépést Magyarországra. Két dél-koreai állampolgárt a Hegyeshalom-Győr között közlekedő vonaton szűrtek ki, őket visszairányították Ausztriába - tette hozzá.

ÉLŐ koronavírus térkép - aktuálisan melyik országban mennyi beteg, halott és gyógyult koronavírusos van?
   

Jelenleg öt - magyar-szlovén és magyar-osztrák - határátkelőn folynak az ellenőrzések, a további negyvenen folyamatban van az ellenőrzés megszervezése. Ezek az ellenőrzések a határon nem szúrópróbaszerűek, minden egyes járművet és embert ellenőriznek - emelte ki.

Mekkora állami nyugdíjra számíthatsz? Számold ki ITT!
  
Emlékeztetett: a kormány beutazási tilalmat rendelt el Olaszországból, Iránból, Kínából és Dél-Koreából, az innen érkezők nem léphetnek be az országba. Olaszországból éjfél óta nem érkezik repülő Magyarországra. Jelezte, egy Alitalia gép szállt le csütörtökön Ferihegyen, hogy az itt rekedt olasz turisták egy részét hazaszállítsa. A személyzet nem hagyhatta el a gépet.
   
Akit a határokon kiszűrnek, annak hatósági házi karanténba kell vonulnia a lakhelyére, vagy a tartózkodási címre megadott helyre, amit 14 napig nem hagyhat el. Ha ezt mégis megtenné, megsértené a járványügyi szabályokat, ami bűncselekmény.
   
A veszélyhelyzetre tekintettel a Magyarországra szóló és itt kiadott hivatalos okmányokat egyelőre nem kell megújítani, azok 15 napig érvényesek, azonban az itt tartózkodást igazoló külföldi vízumokra ez a szabályozás nem érvényes - mondta Lakatos Tibor.
   
Beszámolt arról, hogy a kormány döntése értelében az egyetemek elrendelték a bezárásokat és megkezdték a felkészülést arra, hogy online biztosítsák a tananyagot hallgatóik számára.
   
Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője elmondta: megvan az első koronavírus-fertőzésből gyógyult ember Magyarországon, egy iráni állampolgár, akinek a sorozatban elvégzett tesztjei negatívak lettek; ő valószínűleg csütörtökön elhagyhatja a kórházat.

Milyen lenne a helyes vérnyomás érték az én koromban? ITT kiszámolhatod!
   
A három új magyarországi fertőzöttről közölte: a már korábban karanténban lévő egyik iráni hallgatónál, egy 27 éves magyar állampolgárnál és egy 49 éves - szintén magyar - nőnél állapították meg a koronavírus-fertőzést. A 27 éves férfi Izraelben járt, majd - már Magyarországon - ismeretlen állampolgárságúakkal kerület kapcsolatba. Róla az ambulancián derült ki, hogy beteg. Vele összefüggésben két ember került karanténba - ismertette a főorvos. A 49 éves nővel kapcsolatban az első információkból az volt tudható, hogy nem járt külföldön és nem találkozott fertőzött beteggel, azonban a kontaktkutatásnál már vannak olyan - még megerősítésre váró - információk, hogy munkatársai egy osztrák sítúrán vettek részt.
   
Müller Cecília országos tisztifőorvos a járványügyi hatósági házi karanténról elmondta, hogy az arra kijelölt emberek - például akik Olaszországból térnek haza - nem betegek, lehet hogy tünetmentesek, de a lakást nem hagyhatják el 14 napig, erre kötelezi őket a hatósági közlés is. A bejárati ajtóra egy felirat kerül, amely arra figyelmeztet, hogy a lakásban egy olyan ember tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt van. A lakást nem hagyhatja el, látogatót nem fogadhat, ruháját ajánlott hatvan fokon mosni, a háztartási szemetet pedig dupla zsákba helyezve kell a szemétkukába tenni. Postát, áruszállítót fogadhat, hogy csak átvegye tőlük az ajtóban a küldeményt, mert ezek az esetek nem számítanak szoros kontaktusnak.
   
Annak, aki ilyen karanténban van, az ellátását meg kell oldani, amennyiben ez nem lehetséges, akkor az önkormányzattól kaphat segítséget. Arra kért mindenkit, hogy mutasson jogkövető magatartást családja és környezete érdekében. Jelezte, hogy a házi járványügyi karantént a rendőrség segítségével ellenőrzik.
   
Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője ehhez hozzátette: a rendőrség részt fog venni a hatósági házi karantén betartásának ellenőrzésében, és elkezdődött annak a rendszernek a kidolgozása, hogy a kontaktuskutatásban a rendőrök is együtt fognak működni a járványügyi szakemberekkel. Mint mondta, a rendőrség részt fog venni annak ellenőrzésében is, hogy betartják-e a rendezvényekre előírt létszámot. E rendelkezés betartásáért a rendezvény szervezője vagy az üzemeltető felel.
   
Az iskolák bezárására irányuló kérdésre válaszolva Lakatos Tibor azt mondta, az operatív törzs folyamatosan elemzi a helyzetet, és ha szükséges, meghozza a döntést.
   
Müller Cecília hangsúlyozta, minden indokolt esetben elvégzik a laborvizsgálatot, és amint "a járványos terület szélesedik", nőni fog a laborvizsgálatok száma is.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: