Fontos tudnivalók a beragadt áfa visszaigényléséről

Akár több millió forint értékű áfa-visszaigényléssel is élhetnek a NAV felé azok a szolgáltatók, eladók, akiknek behajtatlan követelésük van. Az Európai Bíróság néhány hete hozott ugyanis olyan végzést, amely kimondja: ha egy követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor nem dönthet úgy a tagállam, hogy nem adja vissza az áfát. Már régóta vártak erre a döntésre a hazai gazdasági társaságok. Különösen a KKV szektorban és az építőiparban lehet kedvező hozadéka az uniós döntésnek. Fontos azonban, hogy a jogosultak még időben jelezzék a Hivatal felé igényüket, különösen a 2014 év vége előtti ügyletek tekintetében, hiszen utóbbiak áfa-visszaigényelhetősége – az elévülési szabályok miatt – idén év végével zárul - figyelmeztet Sarinay Dávid, a DBH Finance szakértője.

Fontos tudnivalók a beragadt áfa visszaigényléséről

Pozitív fordulatot hozott a hazai vállalkozások életében az ősz. Egy régóta húzódó, és a gazdasági társaságok anyagi helyzetét hátrányos befolyásoló kérdésben született előrelépés. Az Európai Bíróság egy magyar adózó által kezdeményezett ügyben ugyanis azt a végzést hozta mely szerint, ha egy követelés véglegesen behajthatatlanná vált, akkor nem dönthet úgy a tagállam, hogy nem adja vissza az áfát. Ez ugyanis összeegyeztethetetlen lenne az áfasemlegesség elvével.

Korábban a magyar vállalkozások jelentős hányada került olyan helyzetbe, hogy bár teljesítette a tőle megrendelt tevékenységet (legyen szó szolgáltatásról, vagy áru legyártásáról, szállításáról…stb), ki is állította a számláját, majd a jogszabályi előírásoknak megfelelően határidőre be is fizette az ehhez kapcsolódó áfát (akár azelőtt is, hogy ő megkapta volna a számla ellenértékét), mégis a folyamat végén vesztesként került ki a rendszerből. Ha ugyanis a megrendelő még a számla kifizetése előtt szűnt meg, akkor nem csak a számla ellenértékét bukta a vállalkozó, de még a befizetett áfát is.

Az Európai Bíróság fent említett döntése értelmében, most megnyílik a lehetőség a korábban hátrányos helyzetbe került vállalkozások előtt, hogy beragadt áfáikat visszaigényeljék.

Mennyi adójóváírást tudnék igénybe venni éves szinten? Nézd meg ITT!

Ahhoz, hogy egy cég vissza is kapja az érintett összegeket több tényezőnek kell megfelelnie - figyelmezett a DBH Finance szakértője, Sarinay Dávid. A szakember szerint teljesülniük kell az áfa-visszaigénylés általános szabályainak, ezen felül a vállalkozásnak igazolnia kell, hogy neki fel nem róható okból, az adósemlegesség elvében ütközően, követelése más módon nem térül vagy térült meg. Az áfa-visszafizetést az érintett cégnek kell kérelmeznie, írásban az állami adóhatóságnál.

Ami még nagyon fontos az a bejelentésre rendelkezésre álló határidő. Ez jelen esetben 180 nap, amit az elévüléstől visszafelé kell számolni - tette hozzá a DBH Finance szakértője.


Sarinay Dávid szerint különösen azoknak kell figyelniük a határnapokra, akik 2014 év vége előtti ügyleteikhez kapcsolódóan szeretnének beragadt áfát visszaigényelni. Ezek esetében már javában ketyeg az óra az elévülési szabály miatt. 

Az adó megállapításához való jog (az adómegállapítás módjától függetlenül) ugyanis annak a naptári évnek az utolsó napjától számított öt év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, adatbejelentést, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, adatbejelentés, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni - magyarázta a szakember.

 

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Beruházási támogatást kap a Seqomics Kft.

Az Egészségipari támogatási programon belül 330 millió forintot kapott a mórahalmi Seqomics Kft. - jelentette be Varga Mihály pénteken.
2021. 06. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az OTP SZÉP kártyás feltöltések összege meghaladta az 1000 milliárd forintot

Idén lesz tíz éve, hogy az OTP Pénztárszolgáltató a piacon elsőként elérhetővé tette a Széchenyi Pihenőkártyát, vagy ahogyan sokan ismerik, az OTP SZÉP kártyát. A juttatás mára a belföldi turizmus és vendéglátás egyik motorjává vált, 1,7 millióan használják, a költés pedig tavaly megközelítette a 200 milliárd forintot. Az elmúlt tíz évben a magyar munkavállalók több mint 1000 milliárd forintnyi feltöltést kaptak OTP SZÉP kártyáikra, ekkora összeg állt rendelkezésére annak a több tízezer hazai vállalkozásnak, amelyek csatlakoztak az OTP elfogadóhelyi hálózatához.
2021. 06. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Környezettudatos beruházás Zalaegerszegen: szárazföldi lazacfarmot tervez a Zalmon Kft.

Világszínvonalú beruházás keretében szárazföldi lazacfarmot hozhat létre a Zalmon Kft. Zalaegerszegen. A magyar cég a csúcstechnológiával működő telepének építését a tervek szerint 2022 elején kezdheti meg. A régió első szárazföldi lazacfarmjának célja, hogy az európai lazacellátásban jelentkező egyre növekvő igényeket hatékony és felelősségteljes módon szolgálja ki, ezáltal változtatva az egyre kevésbé fenntartható tengeri lazactenyésztési gyakorlatokon.
2021. 06. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közzétette az NMHH a 2020-as beszámolóit

Már letölthető a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavalyi munkáját összegző két kiadvány: a hatóság elektronikus hírközléssel kapcsolatos tevékenységéről és a postapiacról szóló jelentése, valamint a médiatanács működéséről szóló országgyűlési beszámoló.
2021. 06. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétezer hamis márkajelzésű ruhát találtak egy teherautóban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hétezer hamis márkajelzésű ruházati termékekre bukkantak egy Horvátországból Szlovákiába tartó teherautóban Rajkánál.
2021. 06. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalkozó nők ötleteit díjazta a Hiventures

Idén is díjazta vállalkozó nők legjobb ötleteit a Startupher programon keresztül a Hiventures - közölte a tőkebefektető társaság az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fémporból alkotni - a jövő technológiájával

Több mint 30 évvel ezelőtt az AFT mérnökei kitaláltak egy olyan nagyszerű és új eljárást, ami egyesítette a hagyományos porkohászati eljárást a műanyag-fröccsöntéssel: ennek eredményeként létrejött a ma ismert MIM technológia (Metal Injection Molding). 2001 óta fejlesztenek Magyarországon, és gyártanak termékre szabott fémalkatrészeket partnereiknek. Ezzel a kezükben lévő 30 éves tudással és tapasztalattal mára képesek több milliós darabszámban, rendkívül gyorsan, precíz pontosságú fém alkatrészeket gyártani, melyeket szinte minden területen - az autóiparban, a fegyvergyártásban, de még az űrtechnológiában is - használnak.
2021. 06. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezménykártyával élénkítenék a fővárosi turizmust

Úgynevezett Restart Budapest kedvezmény- és programkártya elindításával élénkítenék a fővárosi turizmust szakmai szervezetek, az idén megújult kártya harmadik vendégéjszakát, ingyenes fővárosi közlekedést és fürdő belépést kínál, és számos más kedvezmény is jár vele.
2021. 06. 18. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Józsefvárosi közétkeztetés: valótlanságot állít az önkormányzat, az összes jogsértés megállt a bíróság előtt

A sajtóban megjelenő híresztelésekkel ellentétben valótlan, hogy jogtalanul bírságolta meg a józsefvárosi önkormányzatot a Közbeszerzési Döntőbizottság.
2021. 06. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adóügyi fizetési kedvezményeket jelentett be a NAV

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, Izer Norbert a szerdai napon újabb fizetési kedvezményeket jelentett be a koronavírus-járványt követő gazdasági helyreállítás keretében. A fizetési halasztásra és a részletfizetésre, valamint az adótartozás mérséklésére vonatkozó igényeket 2021 végéig lehet benyújtani, Karácsony Balázs, a BDO adóigazgatója gyakorlati példákon keresztül foglalta össze az intézkedések előnyeit.
2021. 06. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyors ügyintézést ígér az MVM Démász a napelemes csatlakozók számára

Az MVM Démász a növekvő igények miatt felgyorsította a háztartási napelemes rendszerek hálózatra csatlakoztatását - közölte a szolgáltató az MTI-vel csütörtökön.
2021. 06. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapesti útdíj bevezetését sürgeti a Levegő Munkacsoport

Minden személy- és tehergépkocsira kiterjedő budapesti útdíj bevezetéséért indít petícióta Levegő Munkacsoport. A kilométer-és szennyezés-arányos útdíj a teherautók esetében jelenleg is létezik országunkban mintegy 7100 kilométeren, ezt bővítenék ki Budapest egész területére, kiterjesztve a személygépjárművekre is, méghozzá úgy, hogy a városi útdíjból származó bevételt részben visszajuttatnák a rászoruló budapestieknek, részben pedig a környezetkímélőbb közlekedésre fordítanák.
2021. 06. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Négycsillagos szálloda épül Debrecenben

Négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda épül Debrecen belvárosában, a 8,2 milliárd forint értékű beruházás alapkövét csütörtökön tették le a cívisvárosban.
2021. 06. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Uniós támogatással fejlesztette a képzéseit a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) több mint 315 millió forint uniós támogatással fejlesztette a duális és kooperatív képzéseit 2017 szeptembere és 2021 májusa között - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A ZMT Hungary Kft. belekezdett az autóipari alkatrészgyártásba

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja - jelentette be a vállalat csütörtökön sajtótájékoztatón.
2021. 06. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 269,94 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 795,68 ponton zárt csütörtökön.
2021. 06. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt érdemes most ingatlanba fektetni

Az ingatlanpiac ismét magára talált, azonban a bérleti díjak még messze vannak a koronavírus-járvány előtti csúcstól. A lakásvásárlás ma is értékálló befektetés, de az elérhető bérleti hozam mellett mára a hosszú távú értéknövekedés is nagy súllyal esik latba a megtérülési számításban. Mit, mikor és hol érdemes megvásárolni? Az OTP Ingatlanpont szakértője befektetési szempontból vizsgálja a lakóingatlanok piacát.
2021. 06. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett az 5 és 20, csökkent a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 10 milliárd forinttal nagyobb összegben, 75 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 06. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb csalókra figyelmeztet a rendőrség

A rendőrséghez érkezett jelzések alapján sokakat hívtak fel magukat banki alkalmazottaknak - jellemzően bankbiztonsági vezetőnek - kiadó csalók telefonon, hogy banki adatokhoz férjenek hozzá.
2021. 06. 17. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora összegből nyitott és újított fel üzleteket a Spar

Két új szupermarketet nyitott és két áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke meghaladja az 1,9 milliárd forintot - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.
2021. 06. 17. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások: