Fordulatot hoztak a hivatalos adatok, a 10 százalékos drágulás már a múlté

A KSH adatai szerint múlt év végén ismét csökkentek az árak a használt lakások piacán, a negyedik negyedévben 1,1 százalékkal mérséklődtek a harmadikhoz képest. 2016 óta pedig mindössze három negyedévben fordult elő, hogy az előző negyedévhez képest mérséklődjenek az árak.

Fordulatot hoztak a hivatalos adatok, a 10 százalékos drágulás már a múlté

A járvány miatti bizonytalanság még fontos tényező a használt lakások piacán, de az idei év elején a kereslet erősnek mutatkozik. A kínálati piacon is csökkent az áremelkedés üteme, miközben a vevők alkupozíciója egyre erősebb.
Éves szinten Budapesten már hét kerületben is árcsökkenés tapasztalható, a nagyvárosokban még kitart a lendület. Április közepén Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 717 ezer forint volt, a megyeszékhelyek közül Debrecent 495 ezer, Győrt 456 ezer, Pécset 367 ezer, Tatabányát pedig 363 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemezte.

Elkészült a több szempontból is rendhagyónak mondható 2020-as év lakáspiaci bizonyítványa. Az év végén csökkent a használt lakások ára, a negyedik negyedévben a harmadikhoz képest 1,1 százalékos volt a mérséklődés - derül ki az ingatlan.com hivatalos lakásár-adatokon alapuló elemzéséből, amely 130 ezer lakóingatlan hirdetés alapján azt is bemutatja, hogy április közepén milyen átlagos négyzetméterárak jellemezték a nagyvárosokat.

A 10 százalékos drágulás már a múlté

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat kommentálva azt mondta: “Az április elején megjelent előzetes KSH adatok megerősítették a trendforduló jeleit. Az országos szintű 10 százalékos árnövekedés már a múlté, az éves drágulás üteme 2,4 százalékra csökkent. 2021 év elején érezhető volt egy korrekció a január elején életbe lépett otthonteremtési támogatások miatt tavalyi év végéről elhalasztott adásvételek következtében. 2021 hátralévő részében viszont arra számítunk, hogy a lakásárak visszarendeződnek a megfizethető ártartományba. Ennek több oka is van: a külföldi vásárlók és a befektetők szinte teljesen eltűntek a lakáspiacról, a bérleti díjak éves szinten 12 százalékkal csökkentek. A vevők pedig a koronavírus-járvány egészségügyi és gazdasági kockázatai miatt sokkal óvatosabbak, az alkupozíciójuk már eléri a 10 százalékot.

Hét kerületben csökkentek az árak, a nagyvárosok még tartják magukat

Az ingatlan.com elemzése szerint az idén erősödött a kereslet a használt lakások piacán, különösen az év első két hónapjában. A keresleti oldal erősödése legnagyobb mértékben a 2021-ben életbe lépett otthonteremtési támogatásoknak köszönhető, illetve annak, hogy vásárlók a járványhelyzet miatt nagyobb alapterületű ingatlanokat keresnek. Ezeket viszont leginkább a nagyvárosok külső kerületeiben vagy agglomerációs övezeteiben találják meg, ahol jellemzően alacsonyabbak a négyzetméterárak.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!



Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy április közepén a fővárosban az eladásra kínált lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 717 ezer forintot tett ki, miközben éves szinten hét kerületben is csökkentek az árak. A különböző városrészek közül az V. kerület volt a legdrágább, ahol átlagosan 1,18 millió forintért kínálták eladásra a lakóingatlanok négyzetméterét. A legolcsóbb kerület pedig a XXI., Csepelen az átlagos négyzetméterár 480 ezer forint volt.



A megyeszékhelyeket nézve kiderül, hogy Debrecenben a használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterára április közepén 495 ezer forint volt. Tatabányát 363 ezer forintos ár jellemezte, Pécsen a tulajdonosok 367 ezer forintos négyzetméteráron keresnek vevőt az ingatlanokra, Győrben pedig 456 ezer forint volt az átlagérték.




Hozzászólások

Szárnyalnak a vidéki és az újépítésű ingatlanok

Az újépítésű ingatlanok és vidék térnyerése, csökkenő forgalom, valamint az ingatlanárak növekedésének tovább mérséklődése jellemezték az elmúlt év magyarországi ingatlanpiacát. A KSH legfrissebb, 2020. IV. negyedévét is vizsgáló lakásárindexe alapján a koronavírus járvány hatása kimutatható, de alapjaiban nem forgatta fel sem a hazai, sem az európai ingatlanpiacot. Az OTP Ingatlanpont szakértői az elmúlt év ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.
2021. 05. 07. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fogy a magyar, mutatjuk hányan vagyunk most!

2021. január 1-jén az ország népességének lélekszáma az előzetes adatok alapján 9 millió 730 ezer fő volt, 39,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A tavalyi népmozgalmi eseményeket nagymértékben befolyásolta a koronavírus okozta járvány, és bár nőtt a születések száma, de a halálozásoké még nagyobb mértékben. Szintén nőtt a házasságkötések száma, és 2019-hez hasonlóan tavaly is pozitív egyenleggel zárt a magyarok visszavándorlása – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a Népmozgalom, 2020 című kiadványában.
2021. 05. 07. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új e-kereskedelmi logisztikai központot nyitott a Trans-Sped

Új e-kereskedelmi logisztikai raktárbázist nyitott több mint 13 ezer négyzetméteren a Trans-Sped komplex logisztikai szolgáltató Nagytarcsán - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 07. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gyógyszerkiadások nagyobb mértékű emelésére lenne szükség a jövő évi költségvetésben

A nettó gyógyszerkiadások 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 2 százalékos bővüléséhez képest nagyobb mértékű emelésre lenne szükség ahhoz, hogy a magyar betegek minél gyorsabban hozzáférhessenek az új fejlesztésű, innovatív gyógyszerekhez – állítja az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM). Mivel a gyógyszeripari innovációkhoz történő hozzáférés gyorsítása a Kormánynak is stratégiai célja, az AIPM bízik abban, hogy a járványhelyzet okozta 2020-as kényszerű megtorpanás után a gazdaság újraindításával együtt hamarosan újabb modern gyógyszeres terápiák válnak elérhetővé a magyar betegek számára, és a jövő évi költségvetésben is nagyobb mozgástér nyílik az új készítmények társadalombiztosítási befogadására.
2021. 05. 07. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden várakozást felülmúlt a hazai e-kereskedelem növekedése

Egyre több felmérés és tanulmány támasztja alá, hogy az e-kereskedelem 2020-ban robbanásszerű növekedésen ment keresztül. A Retargeting.Biz online marketing automatizációs szoftvercég magyarországi vezetője, Nótin Szabolcs szerint a növekedés bár megtörhetetlen, a vírus enyhülésével valamelyest lassulni fog 2021-ben és az azt követő években.
2021. 05. 07. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 85 százaléka részesíti előnyben a fenntartható befektetéseket

A magas végzettség és a budapesti lakóhely nem csupán a befektetési formák ismeretére és használatára gyakorol pozitív hatást, hanem a fenntarthatóbb pénzügyekkel összefüggő érzékenységre is – derült ki az ALTEO Csoport országos, reprezentatív felméréséből. A fenntarthatóság fokozódó jelentőségét jól érzékelteti, hogy a legértékesebb amerikai nagyvállalatokat tömörítő S&P500indexhez tartozó cégek közül is azokat értékelik többre a befektetők, amelyek a zöldszempontok szerint is hatékonyan működnek. Nem véletlenül kapcsol magasabb fokozatba az idén harmadik integrált jelentését publikáló ALTEO is: az újgenerációs energiaszolgáltató ESG-alapú minősítést szeretne kiérdemelni.
2021. 05. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Feleannyit költöttünk karikagyűrűre tavaly

Jelentős visszaesést hozott a 2020-as év az ékszergyártás területén is, legfőképpen azért, mert a korlátozások miatt rengeteg esküvőt el kellett halasztani, de a megvásárolt karikagyűrűk átlagára is jelentősen csökkent ebben az időszakban, mert az emberek bizonytalanságban voltak. Idősebb Feil Attila ékszerszakértő szerint már látszik a fény az alagút végén, és idén nyárra már megnövekedett keresletre számítanak. Mint mondta, új jelenség az iparágban, hogy egyre többen rendelik meg online a termékeket, visszatérnek az egyedi elképzelések, és a korábbi éveknél több gyémánttal díszített karikagyűrű megrendelése várható.
2021. 05. 07. 04:40
Megosztás:
Hozzászólások:

OTP Bank: sikeres integráció Szerbiában – cél a piacvezető pozíció

OTP banka Srbija néven a mai napon megkezdte működését a szerb bankpiacon az az új, integrált bank, amely az OTP Csoport két leánybankja, a Vojvođanska banka és az OTP banka Srbija mintegy 19 hónapig tartó integrációjának eredményeként jött létre. Az új, integrált bank rendelkezik a legnagyobb piaci részesedéssel a szerbiai hitelezési piacon, valamint 5,6 milliárd eurós mérlegfőösszegével a második legnagyobb banknak számít.
2021. 05. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős növekedést vár a 4iG

Idén is jelentős, 20 százalék feletti bevételnövekedésre készül a 4iG Nyrt., míg hosszabb távon 10 százalék körüli bővülést valószínűsítenek - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett befektetői prezentációban.
2021. 05. 07. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd magára találni a magyar ipar

A bázishatás miatt komoly növekedéssel zárta a márciust a magyar ipar. A jelenlegi kilátások alapján az idén akár a 10 százalékos bővülés is sem kizárt.
2021. 05. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Electrolux Csoport elindítja tervezett beruházását Magyarországon

Az Electrolux Csoport elindítja tervezett, 2019 szeptemberében bejelentett beruházását, aminek középpontjában termékfejlesztés és új gyártástechnológia bevezetése áll a nyíregyházi hűtőszekrénygyárban. A beruházás során a vállalat új termékcsaládokat fejleszt, hogy ezzel növelje a beépíthető és a nagyméretű szabadon-álló hűtőszekrények versenyképességét. A termékfejlesztésnek köszönhetően még energiatakarékosabban működő hűtőgépeket gyárt a vállalat az új, szigorúbb energiatörvény előírásait figyelembe véve.
2021. 05. 07. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól reagáltak a könyvtárosok a járványhelyzetre

Jól reagált a koronavírus-járvány jelentette kihívásokra a magyar könyvtári szakma, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) például jelentősen növelte digitális szolgáltatásai és online látogatói számát is - mondta el Kultúra.hu-nak az OSZK újraindítása alkalmából az intézmény főigazgatója.
2021. 05. 07. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kihirdették a zenei Artisjus-díjakat

Fábri Pétert életműdíjjal, Borlai Gergőt az év zeneszerzője, Major Esztert pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2021-es díjainak kihirdetésén csütörtökön Budapesten.
2021. 05. 07. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik a Településfásítási Program

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken - mondta a tárca közleménye szerint Feldman Zsolt Bócsán, ahol a Településfásítási Program keretében 30 darab fát ültettek el.
2021. 05. 06. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vízi élményparkot építenek Győrben

Több mint 21 milliárd forint kormányzati támogatásból vízi élményparkot építenek a Modern városok program részeként Győrben, a fejlesztést 2023 tavaszán fejezik be - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a fürdőkomplexum alapkőletételén.
2021. 05. 06. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 százalékos termelésbővülést várnak a baromfitartók

A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén - közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel csütörtökön, a baromfi világnap alkalmából.
2021. 05. 06. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két vidéki frekvenciapályázat tervezetét fogadta el a Médiatanács

A testület elfogadta két vidéki frekvenciapályázat tervezetét és elvégezte a szolnoki és a veszprémi felhívásra érkezett ajánlatok alaki vizsgálatát. A grémium filmajánlók helytelen tévés korhatár-besorolása miatt rótt ki bírságot.
2021. 05. 06. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zárt a hazai tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 330,01 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 44 472,71 ponton zárt csütörtökön.
2021. 05. 06. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újból lendületet kaphat a kiskereskedelem

A kiskereskedelmi forgalom márciusban 2 százalékkal csökkent éves szinten, februárhoz képest pedig 0,8 százalékkal nőtt. A gyenge teljesítmény a járvány számlájára írható. Még bizonytalan a kiskereskedelem helyzete, az idén talán sikerül elérni a 3-4 százalékos bővülést.
2021. 05. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egymilliárdos áfacsalás napelemes rendszerekkel

A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 05. 06. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: