Fütyül a mobilpiacon is érzékelhető válságra a Vodafone

A gazdasági válság a mobilpiacon is érezteti hatását, ez azonban nem akadályozza meg a Vodafone Magyarországot abban, hogy a jelenlegi 1.700 fős létszámát tavasz végére 2.000-re emelje, főként a budapesti pénzügyi, illetve a miskolci ügyfélkiszolgáló központ alkalmazotti létszámának bővítésével.

Beck György, a Magyarországon tíz évvel ezelőtt induló Vodafone Magyarország vezérigazgatója elmondta, a gazdasági válság hatására a magyar mobilpiac is visszaesett, igaz, nem olyan nagy arányban, mint az autóipar vagy az építőipar, s jóval, mintegy 3 százalékponttal kisebb mértékben, mint a bruttó hazai termék (GDP). A mobilpiac első kilenc havi, 4,5 százalékos mérséklődésének több oka is van: egyrészt a gazdasági válság hatására nemcsak munkahelyek és vállalkozások szűntek meg, hanem kisebb-nagyobb mértékben visszaesett a családok jövedelme is.

 

A visszaesés másik oka az, hogy az idén Brüsszel tovább mérsékelte az unióban az sms- és az adatroaming díjait, míg a magyar szabályozó, a Nemzeti Hírközlési Hatóság a mobil végződtetési díjakat csökkentette 20 százalékkal. Ugyanakkor a széles sávú mobil internet továbbra is dinamikusan, havi 20-30 százalékos növekedést produkálva fejlődik, miközben például a vezetékes DSL-típusú internet stagnál, s a kábelnet is csak 3 százalék körüli bővülést mutat havonta.

 

A vezérigazgató az év hátralévő részéről elmondta, az utolsó három hónapban fellendülést várt, ám ez a válság miatt korántsem lesz akkora, mint amekkora az elmúlt évek október-decemberében volt. Beck György azzal kapcsolatban, hogy az idén 300-400 ezerrel csökkent az aktív mobilosok száma, kifejtette: válságban, a munkahelyek és a vállalkozások tömeges megszűnése idején, illetve akkor, amikor a családok jövedelme is csökken, nem meglepő az előfizetők számának visszaesése sem.

 

Ezen túlmenően az is befolyásolta az előfizetések számát, hogy korábban több olyan kártyát is adtak a szolgáltatók az embereknek kipróbálásra, amit aztán később már nem használtak. Hozzátette, a 12 millió körüli előfizetői szám túlzó volt, előbb-utóbb konszolidációnak kellett bekövetkeznie a piacon. A vezérigazgató a leányvállalat helyzetéről elmondta, a válság ellenére nem gyengült, inkább erősödött a vállalat pozíciója.

 

A csökkenő forgalom miatt kiesett bevételeket pedig a hatékonyság növelésével és költségcsökkentéssel kompenzálták. A Vodafone Magyarország a Vodafone csoporton belül egyértelműen az "éltanulók" közé tartozik. A társaság az elvárt nyereséggel működik, ám a pénzügyekről a vezérigazgató anyavállalati előírások miatt bővebben csak a pénzügyi év március végi lezárását követően nyilatkozhat.

 

Beck György szerint a magyar cég teljesítményét azzal is elismeri az anyavállalat, hogy Budapestre telepítette a ma már 6 országot, köztük Németországot és Portugáliát is kiszolgáló pénzügyi, illetve Miskolcra a regionális ügyfélkiszolgáló központját. A vezérigazgató a jövőt illetően további, jelentős fejlődést vár a széles sávú mobil internet piacon, valamint a mobilfizetés elterjedését illetően. Kifejtette, a parkolás, a lottózás és az autópálya matrica vásárlás területén már sokan használják ezt az alkalmazást, amit szeretnének kiterjeszteni a BKV és MÁV jegyek vásárlására is.

 

És bár az sms-alkalmazás erre a két területre is kész, a két társaság egyelőre nem fogékony a bevezetése iránt. Beck György a szabályozással kapcsolatban elmondta, szeretnék elérni, hogy minél hamarabb szabadítsák fel a 900-as frekvenciát a mobil internet előtt, mivel ezzel jelentősen csökkenhetne a digitális szakadék Magyarországon.

 

Ezáltal ugyanis mainál sokkal nagyobb területen válna lehetővé a mobil internet alkalmazása. Újra kellene gondolni a mobil frekvencia-díjakat is, amelyek a vezérigazgató szerint túl magasak, s így némiképpen visszafogják hálózatépítés tempóját is. Hozzátette: miközben a vezetékes szélessáv fejlesztését brüsszeli pénzekkel is ösztönzi a kormány, a mobil szélessáv továbbra is inkább a tűrt, semmint a támogatandó kategóriában van.


Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás: