GKI - Megugrott augusztusban a lakossági és üzleti bizalom

Számottevően javult a fogyasztói és az üzleti bizalom is augusztusban, a GKI konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke a júliusi megtorpanás után ismét emelkedett - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Az Európai Unió támogatásával készített felmérés legfrissebb eredményei szerint a fogyasztói bizalmi index augusztusban mínusz 23,4 pontra emelkedett a megelőző havi mínusz 29,3 pontról. Az üzleti bizalmi index értéke mínusz 4,7 pont lett a megelőző mínusz 7,1 pont után, míg a GKI konjunktúraindex 3,3 ponttal mínusz 9,6 pontra emelkedett.

 

A lakosság 2009 májusa óta szinte folyamatosan emelkedő, majd a választásokkal is összefüggésben a nyár elejére különösen sokat javuló várakozásai június legelején érték el csúcspontjukat. Ezt követően júliusban már csökkent az index, majd augusztusban visszatért a júniusi szintre. Az üzleti várakozások javulása viszont júliusban és augusztusban is töretlenül folytatódott, s az index így már kedvezőbb a válság kirobbanása előtti szintnél.

 

Az üzleti szférán belül augusztusban a kereskedelmi cégek várakozása jelentősen, az iparvállalatoké kissé emelkedett, az építőipariaké és az üzleti szolgáltatóké pedig lényegében stagnált. Az iparban a következő három hónapra vonatkozó termelési kilátások és a teljes rendelésállomány megítélése jelentősebben javult az előző hónaphoz képest, a saját termelésű készletek csak kissé csökkentek.

 

Az építőipari bizalmi index értéke augusztusban - júniushoz és júliushoz hasonlóan - hibahatáron belüli mértékben csökkent, lényegében stagnált. Ebben az ágazatban az előző három hónap termelési színvonalának és a rendelésállománynak megítélése sem változott érdemben. Augusztusban a legnagyobb mértékben a kereskedelmi várakozások váltak kedvezőbbé.

 

Nagyot javult az eladási pozíció megítélése és a termelőknek, a nagykereskedőknek szóló megrendelésekre vonatkozó várakozások. Az átlagos készletszint is apadt kissé. A szolgáltatói szektorban az elmúlt időszak üzletmenetének megítélése és a következő három hónapra vonatkozó foglalkoztatási várakozások is romlottak. Az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltatásokban javult a foglalkoztatási szándék. A legnagyobb javulás a szolgáltató szektorban következett be.

 

Az iparban a létszámbővítést tervezők száma már második hónapja meghaladta az elbocsátásokat tervezőkét. A lakosság munkanélküliségtől való félelme kissé csökkent az előző hónaphoz képest. Az iparban, a kereskedelemben az áremelésre készülők aránya számottevően meghaladja az árcsökkenésre készülők arányát, a szolgáltatások területén ez a két arány nagyjából megegyezik, míg az építőiparban az árcsökkentést tervezők vannak egyértelmű többségben.

 

A fogyasztók inflációs várakozása nem változott. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése mindegyik vizsgált ágazatban lényegesen javult. Az iparban, a kereskedelemben és a szolgáltató szférában az optimisták aránya immár meghaladta a pesszimistákét, míg az építőiparban még ez utóbbiak vannak jelentős többségben. Augusztusban a fogyasztói bizalmi indexet alkotó valamennyi részmutató értékében javulás következett be a megelőző hónaphoz képest.

 

A legnagyobb javulás a lakosság saját pénzügyi helyzetének jövőbeli megítélésében érzékelhető, de pozitív irányba mozdultak a várakozások a következő egy évben várható megtakarítási képességére vonatkozóan is. A választásokat megelőző hónapokban a lakosság - a korábban mértnél - sokkal pozitívabbnak bizonyult a jövőt illető várakozásokban, mint a múlt megítélésében. Ennek hatására mind a saját pénzügyi helyzet, mind a gazdasági helyzet értékelésénél jelentősen eltávolodtak egymástól a múltra és a jövőre vonatkozó lakossági vélemények.

 

Az idén augusztusban - a júliusi törés után - folytatódott a jövőre vonatkozó optimista várakozások növekedése. Amíg azonban a saját pénzügyi helyzet megítélésében a várakozások továbbra is nagyobb mértékű növekedést mutatnak a múlt megítélésénél, a gazdasági helyzet esetén már megfordult ez az arány, vagyis a múltra vonatkozó adatok javulása meghaladja a várható növekedést.


Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás: