Gázár - szeptember közepéig megállapodást vár az NFM

Szeptember közepéig valószínűleg sikerül megállapodni a szolgáltatókkal arról, hogy ősszel ne emelkedjen a gáz ára, miután a tárgyalások lényegi része még augusztusban lezajlik - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) gázárról tárgyaló infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.

Völner Pál kifejtette: bízik a megállapodásban, hogy ne csak miniszteri diktátum határozza meg az árakat, hanem a szolgáltatók részéről is elfogadható legyen az a fajta árképzés, amit az NFM tervezett. A minisztérium terveinek célja, hogy ne növekedjenek a lakossági terhek, tehát az egyetemes szolgáltatók ne emeljenek árat.

 

Ehhez kerestek olyan módozatokat, amelyek a szolgáltatók költségeinek a csökkenésén keresztül lehetővé is teszi azt, hogy a szolgáltatóknak ne kelljen árat emelniük. Azaz ne legyen gázáremelés, de a szolgáltatók se legyenek veszteségesek.

 

A gázár kapcsán két kedvezőtlen hatás érvényesül: az egyik a kőolajár, illetve a kőolaj árához kötött gázár képzés, amely az emelkedő kőolajárak miatt általában kedvezőtlen, a másik pedig a dollár/forint árfolyam, amelynek a megingásai szintén befolyásolják a beszerzési árak miatt a gáz bekerülési költségét - hívta fel a figyelmet az államtitkár.

 

Hozzátette: ebben az irányban kell tehát eljutni addig, hogy - mivel a gáz világpiaci ára jelenleg alacsonyabb, mint a hosszú távú szerződésekben biztosított gáz ára - a különböző forrásokból beszerzett gázok esetében egy olyan ármix képződjön, amely átlagosan alacsonyabb beszerzési árat tesz lehetővé, mint a hosszú távú szerződésekben foglalt ár.

 

Az NFM a tárgyalásokon felvetette a lehetőségét annak - mondta az államtitkár -, hogy a szolgáltatók jelezzék, milyen költségcsökkentési lehetőségeket látnak, adott esetben jogszabályváltozás révén. A tárgyalópartnerek ennek kapcsán egy 33 pontos javaslatot tettek le az asztalra, a pontok jó része akceptálható is - mondta Völner Pál. Az NFM reményei szerint ezek a változások a szolgáltatók költségeit úgy csökkentik, hogy a fogyasztók felé kedvezményt tudnak érvényesíteni, így az ár nem módosul.

 

Elképzelhető például, hogy nyugati irányból alacsonyabb árú gázt szerezzenek be Magyarországra. Az ezt biztosító vezeték használatáról az NFM igyekszik megállapodni a gáz-nagykereskedővel, az E.On-nal, amely így a szolgáltatóknak alacsonyabb áron biztosíthat gázt, mint a hosszú távú szerződések alapján. Az MTI érdeklődésére az államtitkár kitért arra is: a szolgáltatók jelezték, hogy a nemfizető fogyasztóknál ne 90 nap, hanem 60 vagy akár 45 nap lehessen a "kikötnés"határideje, mert ezzel el lehetne érni, hogy a hátralékosok minél hamarabb kifizessék tartozásaikat.

 

Az államtitkár szerint ez is téma lehet, azt kell megvizsgálni, hogy ezekben az esetekben hogyan tudnak eljárni, hogyan lehet biztosítani egy minimális szolgáltatás, vagy alternatív fűtési, illetve melegvíz szolgáltatást. Megoldás lehet akár a kártyás mérő felszerelése, illetve egyfajta szociális támogatás a helyi önkormányzatoktól vagy az illetékes hatóságoktól - véli Völner Pál. Az E.On-nál az MTI érdeklődésre azt közölték: a tárgyalások lezárultáig nem nyilatkoznak az ügyben.

Putyin-Trump találkozó: a tárgyalások összeomlásának lenne igazán hatása az energiaárakra

Az ukrán háború lezárását elősegítő amerikai-orosz párbeszéddel kapcsolatban sokan az energiaárakra gyakorolt hatásról kérdeznek.
2025. 08. 18. 18:00
Megosztás:

Stabilcoin-láz Hongkongban: emelkedő részvények, növekvő csalásveszély a törvény után

Augusztus 1-jén életbe lépett Hongkong új stabilcoin-törvénye, amely azonnali hatással volt a helyi kriptopiacra – részvényárfolyamok emelkedtek, a befektetői érdeklődés fokozódott, azonban a csalások és visszaélések kockázata is nőtt. A hongkongi pénzügyi felügyelet (SFC) és a jegybank (HKMA) közös figyelmeztetést adott ki: a piac izgatott, de a befektetők legyenek körültekintőek. A szabályozás új lehetőségeket nyit, de új veszélyeket is hoz – nézzük, pontosan mi történik a térség egyik legdinamikusabban fejlődő kriptohubjában.
2025. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A home office új szintje: Ezekkel a kütyükkel maximalizálhatod a hatékonyságod

Az otthoni munkavégzés, a home office mára a munka világának megkerülhetetlen részévé vált. A rugalmasság és a kényelem mellett azonban komoly kihívásokat is tartogat, különösen a hatékonyság és a produktivitás fenntartása terén. A megfelelő technológiai háttér és a jól megválasztott eszközök azonban nem csupán megkönnyítik a mindennapokat, de segítenek abban is, hogy az otthoni irodád egy valódi hatékonysági központtá váljon. A megfelelő kütyükkel kiküszöbölheted a zavaró tényezőket, optimalizálhatod a munkafolyamatokat és megteremtheted a professzionális munkavégzés feltételeit a saját otthonodban is. Ez a cikk bemutatja azokat az eszközöket, amelyek elengedhetetlenek a modern home office környezetben.
2025. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Nem történt áttörés Trump és Putyin találkozóján, de jön a folytatás

A két vezető pénteken Alaszkában tárgyalt az ukrajnai háború lezárásáról. Trump azonnali tűzszünetet szeretett volna elérni, de ez végül nem valósult meg, bár az elnök produktívnak értékelte a találkozót.
2025. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A kiberfenyegetések jelentik a legnagyobb veszélyt a légiközlekedésre az Allianz szerint

Többnapos késések, járattörlések, morgolódó utasok – miközben a légiforgalom volumene nagy nehezen visszakapaszkodott a világjárványt megelőző békeév, 2019 szintjére, még mindig elég sok a probléma a reptereken. Szerencsére nem annyira kaotikus a helyzet, mint tavaly volt, azonban Európa 20 legnagyobb forgalmú légitársasága már az év első öt hónapjában összehozott több tízezer késést és járattörlést. Az utasok mindennapi repülési élményét azonban újfajta kockázatok veszélyeztetik az Allianz szakértői szerint: ők idei kockázati jelentésük, a Risk Barometer[1] nyomán öt olyan fő rizikófaktort azonosítottak, amelyek meghatározhatják a légitársaságok és a teljes szektor működését, és ezzel együtt az utasokra is hatással lehetnek.
2025. 08. 18. 14:00
Megosztás:

A gyengülő kamatcsökkentési várakozások hatására emelkedtek az amerikai kötvényhozamok

A múlt héten a befektetők elsősorban az amerikai inflációs adatokra figyeltek.
2025. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Saját blokkláncot mindenkinek? – Miért épít most Circle, Stripe és más fintech cégek saját Layer 1-hálózatot?

A kriptopénzek világa újabb mérföldkőhöz érkezett: a digitális fizetésekben és tokenizált eszközökben utazó óriáscégek – mint a Circle és a Stripe – már nem elégszenek meg az eddigi infrastruktúrával. Ehelyett saját blokkláncokat építenek, hogy teljes irányítást szerezzenek az elszámolási folyamatok felett. De mi áll e mögött az új trend mögött, és vajon ez megrengetheti a jelenlegi L1 hálózatokat, mint az Ethereum vagy a Solana? Nézzük a részleteket!
2025. 08. 18. 12:00
Megosztás:

Csak a Dow Jones tudott pénteken emelkedni

A Dow Jones kivételével csökkentek pénteken a vezető amerikai indexek.
2025. 08. 18. 11:00
Megosztás:

Csökkenés jellemezte a nyugat-európai tőzsdéket pénteken a Trump-Putyin találkozó árnyékában

Csökkenés jellemezte pénteken a vezető európai indexeket. A német DAX, a brit FTSE 100, a holland AEX és a dán OMXC is veszített az értékéből. A vezető indexek közül a francia CAC és a spanyol IBEX tudott emelkedni.
2025. 08. 18. 10:00
Megosztás:

Vajon lehetséges a nagy fogyás striák és lógó bőr nélkül?

Sokan azért halogatják a fogyást, mert attól tartanak: ha túl gyorsan szabadulnak meg a kilóktól, a testük örökre emléket állít a túlsúlynak striák, megereszkedett bőr és petyhüdt kontúrok formájában. Ez a félelem nem alaptalan, hiszen a bőr rugalmasságának visszanyerése valóban kihívás, különösen nagy súlyvesztés esetén. De mi van akkor, ha a fogyás nemcsak gyors, hanem kíméletes és adaptív is?
2025. 08. 18. 09:00
Megosztás:

Minimálisan gyengült a forint reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Nagy István: a kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart

A kormány célja, hogy megújítsa és kézben tartsa a hazai élelmiszeripart, ezért lett ez a terület 2015-ben stratégiai ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter pénteken Ikrényben, a Csoki Nyugat Kft. üzemének átadóján.
2025. 08. 18. 06:00
Megosztás:

Mi lett volna, ha 5 éve 1000 dollárt fektetsz Shiba Inu-ba?

Amikor a legtöbb ember elkezdi befektetői pályafutását, a portfóliója többnyire hagyományos eszközökből áll: részvényekből, kötvényekből és készpénzből. A kezdők gyakran kerülik az egyedi részvényválasztást, inkább passzív befektetési formákat választanak, mint az ETF-ek vagy befektetési alapok.
2025. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Két technológiai részvény, amely nagyobb potenciált rejt, mint bármely kriptovaluta

A kriptovaluták most ismét reflektorfénybe kerültek: a bitcoin nemrégiben új történelmi csúcsot ért el, miközben az Egyesült Államokban egyre több jogszabály és intézményi elfogadás erősíti a digitális eszközök legitimitását. Ez a befektetői érdeklődést is fűti – de vajon jó befektetésről van szó hosszú távon?
2025. 08. 18. 04:00
Megosztás:

Átfogó NAV-ellenőrzések jönnek - fókuszban a kölcsönök és a házipénztár

Piaci információk szerint Győr-Moson-Sopron, Fejér és Nógrád megyékben vizsgálja a NAV a munkáltató kölcsönöket és házipénztárakat.
2025. 08. 18. 03:00
Megosztás:

Családi Élménysziget várja a látogatókat a Margitszigeten

Mozgás, zene, játék és családi élmények várják a látogatókat a Családi Élményszigeten augusztus 19. és 20. között a margitszigeti Nagyréten a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 08. 18. 02:00
Megosztás:

Bitcoin új rekordot döntött: 124 000 dollár felett jár – Következhet a 150 000?

Augusztus 14-én a Bitcoin (BTC) ismét történelmet írt: a világ legismertebb kriptovalutája új csúcsra, 124 000 dollár fölé emelkedett. Ez éves szinten közel 30%-os növekedést jelent, és sok befektetőben felmerül a kérdés: innen valóban elérhetjük a 150 000 dollárt?
2025. 08. 17. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal ma valaki milliárdos lett!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 08. 17. 22:00
Megosztás:

Napos, meleg idővel kezdődik a jövő hét

Napos, meleg idővel indul a jövő hét, szerdán, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen 29-35 Celsius-fok várható. Csütörtökön erős szél mellett befelhősödik az ég, többfelé várható zápor, zivatar, miközben a hőmérséklet is visszaesik. A hét végére ismét felszakadozik a felhőzet, és visszatér a napos idő, 30 fok alatti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 08. 17. 20:00
Megosztás:

7 Siblings - Egy titokzatos kriptobálna aki Ethereum-ban utazik

Mi az a 7 Siblings? Mit lehet tudni erről a titokzatos kriptovaluta bálnáról, vagy bálna-csoportról? Ki állhat mögötte?
2025. 08. 17. 19:00
Megosztás: