Gazdálkodj játékosan - kisiskolások és a pénzügyi tudatosság

Miközben jó szülőként igyekszünk mindenben segíteni gyermekeink iskolai boldogulását, gyakran fogalmazódik meg bennünk az az érzés, hogy az oktatási rendszerben átadott tudásanyag mellett nagy szükség lenne az élet valós kihívásaira is felkészíteni őket. Az egyik ilyen kiemelten fontos terület a pénzügyi tudatosság témája, hiszen a jó időben, megfelelő módon elkezdett pénzügyi okosításnak csak pozitív hozadékai vannak. Ezt a szemléletet követve hívta életre a MetLife a United Way Magyarországgal együttműködésében a „LifeChanger” elnevezésű programsorozatát, amely az élménypedagógia eszközeivel támogatja a gyermekek pénzügyi kultúrájának és pénzgazdálkodási készségeinek fejlesztését.

A programsorozat kapcsán a lehetséges megközelítésekről, módszerekről és a szülők szerepéről elmélkedünk, bónuszként pedig egy mini-játék során kipróbálhatjuk, hogy felnőttként mennyire lennénk felelős gazdálkodók.

 

A hetedik osztály utáni nyáron egy emlékezetes zempléni vándortábor záróakkordjaként jutottunk el a szerencsi csokigyár mintaboltjába. A seregnyi édességre kiéhezett kamasz nagy tételben vásárolta a kor slágertermékének számító Boci csokit. Megtehettük, hiszen mindannyian kaptunk a szüleinktől költőpénzt a tábor idejére, amit az elmúlt napok erdei szállásain nem igazán tudtunk elkölteni. Csak András barátom nem állt be a sorba. „Ritka alkalom ez a zsebpénzgyarapításra.”- mondta, arra célozva, hogy ő inkább félrerakja a szülői apanázst. Ő már akkor rendkívül tudatos volt pénzügyileg, és ezért most, évtizedek elteltével csodálom igazán.

 

András szülei valószínűleg rendszeresen beszélgettek fiúkkal pénzkérdésekről, így fokozatosan, játékosan kialakítva azt a tudatosságot, aminek átadását nem várhatjuk el kizárólag a hagyományos iskolarendszertől. A pedagógusok és az oktatással foglalkozó szakemberek szájából már egyre gyakrabban hangzik el a kompetencia alapú oktatás kifejezés arra utalva, hogy az iskolában megszerzett komoly lexikális tudás mellett, a megszerzett tudás gyakorlatban használható képességekké való konvertálására is nagyobb hangsúlyt kellene helyeznie az oktatási rendszernek. Bár a pénzügyi alapismeretek nem tartoznak a klasszikus PISA kompetenciák közé, átadásukkal nagyon is fontos, az egész életre pozitívan kiható gyakorlati tudást nyújthatunk a fiataloknak éppen abban a korban, amikor a legfogékonyabbak, amikor szemléletük még könnyen formálható, és a jó reflexek épp oly könnyen rögzülhetnek szokás szinten, mint adott esetben a rosszak.

 

A MetLife és a United Way Magyarország ezt a szemléletet felismerve indította útjának a LifeChanger programot, amelynek keretében idén tavasszal a MetLife 78 önkéntes munkatársa 5 általános iskola diákjait vezette be a pénzügyi tudatosság és a pénzgazdálkodás világába. 

 

2017. március 3-án egy kaposvári általános iskolában indult útjára a program, a részt vevő kaposvári, baktakéki, fegyverneki, budapesti és isaszegi általános iskolák pedig nyílt pályázat útján kerültek kiválasztásra. A MetLife szakmai partnere, a United Way Magyarország civil szervezet koordinálta a hazai tananyag fejlesztését és aktívan részt vett a teljes program megvalósításában is. 

 

A gyerekek egy 3 tanórát felölelő foglalkozás-sorozat során játékos formában, valós élethelyzeteket és pénzügyi döntési helyzeteket modellezve ismerkedtek meg a család pénzbeosztásának kihívásaival, a tudatos pénzügyi döntések fontosságával. Emellett, a jótékonyságról való közös gondolkodás során a felelős állampolgár szerepébe is belebújhattak.

 

Az első óra a pénzzel kapcsolatos alapfogalmak tisztázásával telt. Mire jó a pénz? Mit lehet vele csinálni? Mit jelent az, hogy kiadás? Milyen típusú kiadások vannak? Mi az a megtakarítás? Kell-e ez nekünk? Ilyen és ehhez hasonló témákról beszélgettek az önkéntesek a 3-5. osztályos diákokkal, akik a „bemelegítés” után már kellő tudással felvértezve vethették bele magukat a gyakorlati foglalkozás kalandjaiba.

 

A gyakorlati foglalkozás egy izgalmas szerepjáték volt, amelynek során a gyerekek megtapasztalhatták, hogyan lehet a pénzt megkeresni, kezelni és beosztani. A gyerekek 4 fős csapatokat – családokat – alkotva, közös döntéseket hozva határozták meg, mire költik a közösen megkeresett pénzt, illetve mire fordítják az alapvető kiadások után fennmaradt részt. Fizetési borítékkal a kezükben elinduló „családokat” egy valódi miniváros várta, boltokkal, postával, benzinkúttal, uszodával, mozival, stb.. A családok feladatkártyákat kaptak, ők dönthették el, hogy melyik vásárlást teljesítik és melyik az, amit későbbre hagynak, hiszen minden helyszínen fizetniük kellett, viszont a pénz értelemszerűen nem volt mindenre elég. Mindegyik alternatíva valós volt, így valódi csapatmunkára volt szükség a helyes döntések meghozásához.

 

A játék „főhőse” egy malacpersely volt, amely a hagyományos malacoktól eltérően négy különböző rekesszel rendelkezett, így a gyerekek eldönthették, hogy a kötelező és alapkiadások után fennmaradó összeget mire is fordítják. Ez fontos lecke nekünk felnőtteknek is, hiszen a pénzügyi tudatosság egyik legfontosabb ismérve, hogy mit is kezdünk pénzünk szabadon elkölthető részével. A gyors válasz nyilván az, hogy vagy elköltjük, vagy félretesszük. A lehetőségek – és a játék során használt malac is – azért ennél sokrétűbbek. A pénz egy részét valóban elkölthetjük azonnal; beülünk vacsorázni, vásárolgatunk kicsit, vagy más módon lepjük meg magunkat („Kiadás rekesz”). Egy másik részét félrerakhatjuk valamilyen konkrét célunk megvalósítása érdekében, mondjuk egy görkorcsolya megvásárlására („Megtakarítás rekesz”). Egy további részét befektethetjük; ez az a rész, amit egyelőre nem kívánunk rövid- vagy középtávon valamilyen konkrét céllal elkölteni, a cél egyelőre a pénz fialtatása („Befektetés rekesz”). Továbbá, van még egy negyedik lehetőségünk is; a pénz egy részét jótékony célra fordíthatjuk, eladományozhatjuk („Jótétemény rekesz”). Ez utóbbi téma egy külön cikket is megérdemelne, hiszen Magyarországon még nincsen kiforrott kultúrája a jótékonykodásnak, pedig fontos lenne, hogy a szolidaritás ilyen formájú megnyilvánulása legalább a jövő generációinak alapreflexévé váljon.

 

Az önkéntesek beszámolói szerint a program minden iskolában nagyon jól sikerült. De ennél is fontosabb, hogy mit gondolnak a gyerekek.  „Lesz egy perselyem és több pénzt fogok spórolni.” „ Együtt tudtunk mindenről dönteni.” „Jó, hogy az életre tanít minket.” „ Megtanultam, hogy jó segíteni másoknak.” „ Nagyon tetszett, hogy fontos döntéseket hozhattunk.”

 

Ezek nagyon fontos visszajelzések. Azt mutatják, hogy az élménypedagógia eszköztárát használva, elsőre bonyolultnak tűnő pénzügyi témákat is könnyedén, jó kedvvel sajátítanak el a gyerekek. És a kulcs valóban az öröm. Akkor leszünk egy életen át pénzügyileg tudatosak, ha már az első lépésektől kezdve örömünket leljük benne és látjuk az értelmét.

 

Mit tehetünk szülőként? Egyrészt drukkoljunk, hogy minél több iskolában induljanak hasonló programok. A jó hír az, hogy a MetLife és a United Way ősszel tervezik a program folytatását!. A másik pedig, ha kézbe vesszük csemeté(i)nk pénzügyi nevelését, ehhez persze nem árt –, amennyiben eddig nem tettük volna –, ha mi is elindulunk a pénzügyi tudatosság útján. Első lépésként megteszi, ha rendelünk egy, a programban szereplőhöz hasonló perselyt itt. Ha bevételeink szabadon elkölthető része minden hónap végére nyomtalanul elpárolog, akkor mindjárt kettőt...

 

Felelős felnőttek? Ön hogyan osztaná be, ami megmarad?

A különböző iskolák mást mondanak arról, hogy milyen arányban érdemes felosztani bevételeink szabadon elkölthető részét. Sokan javasolják a 4X10-es szabályt. Ez az összjövedelmünkből indul ki, és azt javasolja, hogy 4 jelképes malacrekeszünkbe egyaránt bevételeink 10-10%-át rakjuk, vagyis egyenlő arányban osszuk fel jövedelmünk szabadon elkölthető részét. Persze ehhez az is szükséges, hogy bevételeink 60%-a fedezze fix kiadásainkat. Ön ideális esetben milyen arányban osztaná fel jövedelmének a fix és napi kiadásokon felüli részét? Kis alkalmazásunkkal a plusz és mínusz gombok segítségével oszthat szét a 4 célt jelképező malac között 20 érmét (az érmék értéke mellékes, hiszen a felosztás aránya a lényeges, de ha konkrét összeg segít a döntésben, akkor mondhatjuk, hogy egy érme 5000 Ft-ot ér, így összesen 100 000 Ft sorsáról kell döntenie).

 

Ha elköltötte a 100.000 forintot, nyomjon rá a küldés gombra, és megláthatja, hogy az Ön előtt játszók átlagban milyen arányban osztották fel az érméket.

 

A mini-játékot ide kattintva tudja kipróbálni.

Kína ideiglenes vámokat vet ki az Európai Unióból származó egyes tejtermékekre

Kína ideiglenes importvámokat vezet be egyes, az Európai Unióból (EU) származó tejtermékekre - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium hétfőn.
2025. 12. 22. 22:00
Megosztás:

A 4 legjobb mód hozamtermelésre medvepiacon – a Digitap ($TAP) kiemelkedik a decemberi kriptós előértékesítések közül

A medvepiacok különleges képessége, hogy a passzív jövedelmet passzív stresszé alakítják. Az árfolyamok esnek, a hype eltűnik, és sok hozamtermelő lehetőség megszűnik működni, amint a likviditás elapad. A hozam azonban nem halott – csak egyszerűbb struktúrák felé tolódik, világosabb kockázatvállalással.
2025. 12. 22. 21:00
Megosztás:

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel - közölte a 4iG hétfőn az MTI-vel.
2025. 12. 22. 20:00
Megosztás:

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést

A Kúria felülvizsgálati eljárásban hatályában fenntartotta a jogerős másodfokú ítéletet, amely szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a jogszabályoknak megfelelően szabott ki a Primus Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt.-re 300 millió forint piacfelügyeleti bírságot. A bizalmi vagyonkezelő éveken át jelentős összegű pénzkölcsönöket nyújtott üzletszerűen, engedély nélkül - jelentette be a honlapján hétfőn a jegybank.
2025. 12. 22. 19:00
Megosztás:

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

Rendkívüli volatilitás jellemezte az idei évet az építőiparban. A szektor a tavaszi megtorpanás után az év második felére a kormányzati ösztönzők hatására soha nem látott dinamikát mutatott a lakossági szegmensben. Az Imperial Holding szakértői elemzése szerint az ágazat 2026-ban további 17-19 százalékos áremelkedés előtt áll.
2025. 12. 22. 18:00
Megosztás:

Tilos Budapesten petárdázni a következő helyeken

Az év utolsó napjaiban is varázslatos hangulattal várja a látogatókat Budapest két ikonikus rendezvénye, az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas. A belvárosi karácsonyi vásárok az adventi időszak és karácsony után az óévet búcsúztató napokban is a nyugalom és a biztonság szigetei maradnak: az új, átfogó fővárosi szabályozások értelmében egész Budapesten, így az Advent Bazilika és a Vörösmarty Classic Xmas területén is szigorúan tilos a tűzijáték és a petárda használata.
2025. 12. 22. 17:00
Megosztás:

Megtéveszthette a fogyasztókat a Douglas parfüméria

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a “Parfümerie Douglas” Illatszer Kereskedelmi Kft.-vel (Douglas) szemben. A GVH gyanúja szerint a vállalkozás akciótartási gyakorlata és kommunikációja, illetve exkluzivitásra vonatkozó állításai megtéveszthetik a fogyasztókat. A nemzeti versenyhatóság a karácsony előtti utolsó napokban is óva inti a fogyasztókat: vásárlásaik során legyenek körültekintőek, és amennyiben lehetséges mindig nézzék meg az alternatív ajánlatokat is.
2025. 12. 22. 16:00
Megosztás:

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak

Számos adózási könnyítést hoz 2026 a kkv-knak: emelkedik az alanyi adómentesség értékhatára az áfában, nő a költséghányad az átalányadózóknál, sokkal kevesebb bevallást kell beadniuk az egyéni vállalkozóknak, akiknek a NAV hivatalból intézi a biztosítotti bejelentését. Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 12. 22. 15:00
Megosztás:

A sertéshús előnyei és szállítási megoldások

A sertéshús nem csupán ízletes gasztronómiai lehetőség, hanem számos egészségügyi előnnyel is rendelkezik, ami miatt gyakran szerepel az étrendünkben. Míg a vörös húsokról sokszor óvatosan beszélünk, érdemes újraértékelni ezeket a finom fogásokat, hiszen tápanyagdúsak és hozzájárulhatnak a táplálkozásunk egyensúlyához.
2025. 12. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar lakáspiac túlfűtöttsége: mi következik az árrobbanás után?

Az elmúlt évtizedben a magyar lakáspiac – különösen Budapest és az agglomeráció – rendkívüli árnövekedésen ment keresztül. A KSH adatai szerint 2014 és 2024 között a nominális lakásárak országos átlagban több mint 220–240%-kal, Budapesten egyes kerületekben 300% feletti mértékben emelkedtek. Ez az ütem még regionális összehasonlításban is kiugrónak számít.
2025. 12. 22. 13:00
Megosztás:

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a BRFK

Idén nyolcadik alkalommal tartott körözési akciót a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK): 64 embert kutattak fel, köztük egy többszörösen, kábítószer-kereskedelem miatt körözött embert - közölte a főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
2025. 12. 22. 12:00
Megosztás:

Adventi élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végzett az NKFH

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket, aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban - közölte a hatóság az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében.
2025. 12. 22. 11:00
Megosztás:

Így lesznek nyitva az élelmiszerüzletek

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként is eltérő lehet.
2025. 12. 22. 10:00
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

Alig változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 22. 09:00
Megosztás:

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

Több mint 434 millió forint gyűlt össze vasárnap késő estig a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányában, amellyel a KEGYES, a Kárpátaljai "Elfelejtett" Gyermekek Segítése Jótékonysági Alapítvány munkáját támogatják.
2025. 12. 22. 08:00
Megosztás:

1,9 milliárd forintnyi támogatás érkezik: folytatódik a Csoóri Sándor Program 2026-ban is

A Kulturális és Innovációs Minisztérium 2026-ra is meghirdeti a Csoóri Sándor Programot, amely a Kárpát-medence teljes területén támogatja a népi kultúra élő közösségeit. 1,9 milliárd forintos keret, vissza nem térítendő támogatás és széles pályázói kör várja a népi kultúra közösségeit a Kárpát-medencében. Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.
2025. 12. 22. 07:00
Megosztás:

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás: