Gyökeres változások éve jön az informatikában

A hazai és a nemzetközi trendeket vizsgálva megállapítható, hogy 2014-ben számos új megközelítéssel kell megismerkednünk az informatikában. A Stratis informatikai tanácsadó cég szakértői januárban áttekintették az infokommunikációs piac legfontosabb nemzetközi trendjeit és azok hazai megjelenését, hatásait. A változások, trendek egyaránt érintik a munkavállalói oldalt, a fogyasztói-felhasználói réteget, valamint a munkaadói piacot.

„A legátfogóbb paradigmaváltás talán az, hogy ma már minden büdzsé IT-büdzsé, minden cég technológiai cég, minden üzlet digitális üzlet. Erre a szemléletváltásra még csak nagyon kevés cég kezdett el tudatosan átállni, a jelentőségét felfogni és megkezdeni a felkészülést” – hívja fel a figyelmet Nagy Zsolt, a Stratis partnere. Ezt a folyamatot a szakma Digital Industrial Economy néven említi, és egyre többen kezdenek tudatosan elébe menni a változásoknak. Mára mindenki megtanulhatta az egységes vállalatirányítási rendszer (ERP) jelentését és jelentőségét is. A Master Data Management (MDM), vagyis törzsadatkezelés bevezetésének szükségességét a legtöbb fejlett országbeli nagyvállalat felismerte, és idén a gyakorlatban is nagy számban indulnak az e célt szolgáló projektek. Az ERP kiegészülve MDM-mel a szervezet erőforrásairól és adatállományáról ad valós képet, szemben a folyamatközpontú ERP-vel.   


 2014-ben rengetegszer fogjuk hallani az elsőre kicsit furának ható „Internet of Things (IoT)” kifejezést is. Az internetképes dolgok (tárgyak) mindössze 1%-a van rákapcsolva a világhálóra jelenleg, a maradék 99% pedig lépésről lépésre, de egyre nagyobb számban fog bekapcsolódni az online világba a hűtőszekrénytől a garázsajtóig. „A digitális otthonok világa már a közeli valóság” – mutat rá a Stratis szakértője. Szintén viszonylag új keletű fogalom a Hybrid IT. A felhőalapú számítástechnika elterjedésével az internetszolgáltatók világa alapjaiban megváltozik: 2014-ben már nem lesz elég csupán tökéletes szolgáltatónak lenni, sokkal nagyobb szükség lesz megbízható internetbrókerekre, akik a szolgáltatók közül válogatva, cserélgetve tudnak kedvezőbb árakon és nagyobb megbízhatóság mellett internetet, adatforgalmat kínálni. „Mindez együttesen komoly piaci átrendeződést hozhat mind a hazai, mind a nemzetközi versenyben” – prognosztizálja Nagy Zsolt. 


A fogyasztókat, ügyfeleket közvetlenül is érintik a változások. Egészen mostanáig a cégek kapcsolódási pontokra bontva elemezték az ügyfélélményt, tehát minden tranzakciót külön-külön analizáltak. Az elemeire bontott elemzés viszont nem ad teljes képet, akár rossz következtetésekre is vezethet. Ehelyett kezdett el teret hódítani az úgynevezett Unified Customer Experience, ennek szellemében már a teljes ügyfélélményt, ügyfél-elégedettséget egyben vizsgálják, és ez alapján javítanak a szolgáltatások színvonalán a vállalkozások. Jelentős változás, hogy a digitalizálás eléri most már a front office részeket is, ami viszont nem feltétlenül hat a színvonaljavulás irányába. „A szervezetek versenyképességét eddig az növelte egymáshoz képest, hogy milyen mértékben és mennyire hatékonyan voltak képesek digitalizálni a back-office működését. A látható, ügyfél által érzékelhető front office elemeket a digitalizálás sokkal kevésbé érintette, most azonban ezek jönnek sorra. Óriási a veszély ugyanakkor, hogy itt pont ellentétes lehet a hatás: míg a back office-nál versenyelőnyt jelentett a digitalizálás, a front office IT könnyen elvesztheti egyediségét, megkülönböztető jegyeit az ügyfelek szemében” – figyelmeztet a Stratis szakértője.


A mobil eszközök folyamatos térhódítása a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt érintik. A mobilization, vagyis a mobil eszközök és az ezekre fejlesztett applikációk elterjedése nagy kihívás elé állítja a szervezetek IT részlegét. Az IT-szakemberek szerepe megváltozik, új dimenziót kap a szervezeti IT biztonság, illetve a harmadik fél számára átadott hozzáférések, adatbázisok rendszere. Szorosan ide tartozik a Bring your own Device (BYOD) új informatikai megközelítés is. „Mind az IT költségvetést, mind a biztonságot érinti, hogy egyre szívesebben használják a munkavállalók saját, jól megszokott, kedvelt és jól ismert eszközparkjukat, okostelefonokat, saját laptopokat, notebook-okat. Ez a folyamat magával hozza, hogy meg kell oldani a szervezeti rendszerek futtatását a külső eszközökön, illetve meg kell teremteni a kellő adatbiztonságot is” – mutat rá az átfogó elemzés alapján Nagy Zsolt.  

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A fenti trendek hatására a vezető vállalatok architektúra tervezői számára is jelentős kihívást tartogat a 2014-es év: az üzleti stratégia, mint kiindulási alap mellett az üzlet által elvárt eredmények csak akkor érhetők el, ha nem csak az üzleti környezet, de a technológia felforgató változásait (pl. felhő-alapú informatika, mobil eszközök, vásárlói élmény, stb.) is sikerrel kezelni képes, kellően rugalmas keretrendszert tudnak kialakítani. „A hazai piacon például a banki szereplőknél már elindultak a többek között publikus cloud szolgáltatásokat is beépíteni képes, korszerű architektúra kialakítását célzó projektek” – számolt be tapasztalatairól Nagy Zsolt, a Stratis partnere.


Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás:

Az automatizált gyártás lendíti tovább a gyógyszeripar digitalizációját

Habár a válságokkal szemben erősen ellenálló a szektor, a pandémia a gyógyszeripart is próbatételek elé állította. A gyártási folyamatok automatizálása még fontosabbá vált, mint azelőtt. Az emberi hibák lehetőségének csökkentése, a papírmentesség, a kibervédelem, valamint a szellemi tőke optimalizálása is meghatározó pontja az átalakulásnak. A Liferay Digital Talks legújabb adása a gyógyszeripar digitalizációjának kihívásait mutatja be a Richter Gedeon példáján keresztül.
2021. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot

Az ABB bejelentette, hogy megvásárolja az autonóm mobil robotok gyártása terén globális vezető szerepet betöltő ASTI Mobile Robotics Group-ot (ASTI), amely applikációival széles termékválasztékot kínál a főbb robotikai alkalmazások terén. Az akvizíció eredményeként bővül az ABB robotikai és automatizálási kínálata, és az egyetlen olyan vállalat lesz, amely teljes körű portfóliót kínál a rugalmas automatizálási rendszerek következő generációjához.
2021. 07. 27. 06:00
Megosztás:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:

Az oktatási szektort érte a legtöbb zsarolóvírus támadás

Az új Sophos kutatás szerint 2020-ban a zsarolóvírus az oktatási szektorban okozta a legnagyobb károkat - itt volt a legtöbb támadás és a legmagasabb helyreállítási költségek.
2021. 07. 21. 06:30
Megosztás:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:

Jó belépő a külföldi piacra a hazai tech cégeknek

Újra pályázhatnak a Technology Fast 50 díjra a gyorsan fejlődő technológiai cégek: a Deloitte már 22. éve hirdeti meg közép-európai versenyét, amely a technológiai iparág leggyorsabban növekvő vállalatait rangsorolja. Mind a már befutott, mind a feltörekvő technológiai vállalatoknak platformot biztosít arra, hogy szélesebb körben bemutathassák innovatív megoldásaikat.
2021. 07. 21. 00:05
Megosztás:

Az EU és NATO a kínai területről végzett kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget

Az Európai Unió és NATO hétfőn a kínai területről végzett kártékony és destabilizáló, a tagországok biztonságát és gazdaságait fenyegető kibertámadások elleni fellépésre szólította fel Pekinget.
2021. 07. 20. 05:30
Megosztás: