Gyorsult a részvénypiacok zuhanása Ázsiában is - földrengés Japánban
Japánban a Nikkei 225 index 1,72 százalékkal 10.254,43 pontra zuhant, az egyébként is negatív piaci hangulat mellett annai is köszönhetően, hogy az ország északkeleti részét 8,8-as erősségű földrengés rázta meg, amely megingatta az épületeket Tokióban és amely miatt cunami riadót rendeltek el. A földrengés helyi idő szerint 2:46 órakor sújtott le, az központja Honshu sziget keleti partja volt, 370 kilométerre Tokió északkeleti részétől.
Dél-Koreában a Kospi index 1,3 százalékkal 1955,54 pontra csökkent, Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 1,2 százalékkal 4.644,80 pontra esett vissza. A hongkongi Hang Seng index 1,5 százalékos visszaesésnél tart a kereskedés második felében, míg Kínában a Shanghai Composite index 0,4 százalékkal mérséklődött.
A ma közzétett adatok alapján Kínában a fogyasztói árak februárban a januárival megegyező mértékben 4,9 százalékkal emelkedtek éves szinten, legfőkébb az élelmiszerárak emelkedésének köszönhetően. Az élelmiszerárak a januárban mért 10,3 százalékos drágulás után februárban 11 százalékkal emelkedtek.