Gyurcsány: jó döntés volt elhagyni az MSZP-t

Gyurcsány Ferenc szerint az idő igazolta döntésüket, hogy elhagyták az MSZP-t, és megalakították a Demokratikus Koalíciót (DK). A volt kormányfő lehetségesnek tartja, hogy a "demokratikus ellenzék" kétharmados többséget szerez a következő választáson, és nem zárja ki, hogy addigra feloszlatják a Jobbikot. Egy szerdai budapesti fórumon arról is beszélt: valószínűsíti, hogy az ügyészség hamarosan vádat emel ellene a Sukoró-ügyben.

A DK elnöke azt mondta, ma az MSZP-nek és a DK-nak együtt nagyjából félmillióval több szavazója van, mint ahányan a szocialistákat választották volna tavaly ősszel; pártjának 200-250 ezer támogatója lehet, és az MSZP is ennyivel gyarapította táborát időközben. Szerinte ez azt támasztja alá, hogy háromnegyed éve jó döntés volt elhagyni az MSZP-t, mert a szocialisták karakteresebben baloldali politikát folytathatnak azóta, az országnak pedig szüksége van egy balközép-centrista politikai erőre is. Gyurcsány Ferenc azt mondta, reális célnak tartja, hogy a DK a következő választásokra 8-10 százalékos támogatottságú középpárt legyen.

 

Fenntartja, hogy az MSZP, az LMP és a DK ma nem tudna egyetértésre jutni fontos kormányzati kérdésekben, például az egészségügy finanszírozásáról. Egy azonnali kormányváltás hamar felőrölné koalíciójukat, ezért a baloldal érdeke, hogy 2014-ben, már egyeztetett programmal váltsák le a Fidesz-kormányt - mondta. Az együttműködés szerinte legkorábban a jövő év végén születhet meg. Meggyőződése szerint ez meg is fog történni, sőt elképzelhetőnek tartja, hogy - az új választási rendszer következményeként - egy demokratikus ellenzéki összefogás kétharmados többséget szerezzen. Arra a kérdésre, mit tenne, ha úgy látja, hogy az ellenzéki szövetség feltétele az ő visszavonulása, úgy válaszolt: megbeszélné a pártjával, mert a politika nem személyes ügy - de ez nem állhat elő, mert a DK befolyásos, erős párt lesz addigra.

 

Gyurcsány Ferenc szerint arra kell készülni, hogy a baloldal választási győzelme után "szélsőjobboldali radikálisok által szervezett ribillió" kezdődik országszerte. Ráadásul attól tart, a rendőrség nincs felkészülve, hogy ezt jogállami módon fékezze meg. Az országot járva ugyanis úgy tapasztalja, már néhány tucat ellene tüntető jobbikost is a megye egészéből odavezényelt rendőrök tartanak kordában, és nem tudni, mi történik, ha a tiltakozások országosak lesznek. Ráadásul szerinte a szervezeti átalakítások miatt az is kérdéses, hogy 2014-ben "a rendőrség a Fidesz vagy az alkotmányosság pártján áll-e majd", és csak bízni lehet az utóbbiban. Ezzel kapcsolatban - kérdésre válaszolva - kitért a rendőrség 2006. őszi fellépésére is, azt összességében jogszerűnek, indokoltnak és alkotmányosnak minősítve, de elismerve, hogy "többtucatnyi" intézkedés nem állta ki a jogszerűség próbáját.

 

Beszélt arról is, meggyőződése, hogy a Fidesznek van forgatókönyve a Jobbik kettészakítására, sőt akár a feloszlatására is. Elképzelhetőnek tartja - mondta -, hogy az ügyészség még ebben a választási ciklusban feloszlatja a Jobbikot, méghozzá nem a baloldal, hanem "egy függetlennek tűnő", valójában "Fidesz közeli civil szervezet" kezdeményezésére, a kormányoldal hallgatólagos támogatásával vagy látszólagos tiltakozása mellett. Szerinte ez, mivel a Jobbik működése nemzetközi szerződéseket sért, reális lehetőség, és nagyjából harminc százaléknyi esély van rá. A Fidesznek ez akkor állhat érdekében, ha képes lesz maga mögé állítani a szélsőjobboldal hét-nyolcszázezer szavazóját, és úgy látja, hogy a kormánypárt a szimbolikus politizálással törekszik is erre.

 

Arra a felvetésre, hogy az új alaptörvény átmeneti rendelkezései nem a Jobbik, hanem az MSZP feloszlatását alapozhatják meg, úgy reagált: ez elképzelhetetlen, legnagyobb demokratikus riválisának feloszlatása miatt Orbán Viktort "diktátornak bélyegeznék" Európában. A nagyjából másfél órás fórumon Gyurcsány Ferenc fontosnak nevezte, hogy a bal- és a jobboldal egyaránt szembenézzen a múlttal. Úgy fogalmazott: elvárható, hogy aki elítéli Horthy Miklóst, annak legyen szava az 1956 után több száz embert kivégeztető Kádár Jánossal szemben is. Hangsúlyozta: Horthy nem érdemel szobrot, mert antiszemita, százezrek haláláért felelős autoriter vezető volt, de el kell ismerni, hogy a két háború közötti időszak nagy része korlátozott parlamentarizmus volt, amelyben szabadabb volt a sajtó és az igazságszolgáltatás, mint a Kádár-rendszerben, "sőt, mint Orbán alatt".

 

Azt is mondta: tudja, hogy mindig, amikor szembeállítja egymással Kádárt és Nagy Imrét, elveszti "négy volt munkásőr" szimpátiáját, de ez mégis szükséges: a demokratikus baloldalnak erkölcsi kötelessége szembenézni a baloldal XX. századi hibáival, bűneivel, antidemokratikus hagyományával, és csak akkor bírálhatja a jobboldal történelemszemléletét, ha eleget tett e morális kötelességének. Szintén kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy mivel a határidő - kétszeri hosszabbítás után - július elején lejár, arra számít, hogy az ügyészség két-három héten belül vádat emel ellene a Sukoró-ügyben, és ősszel a bíróság elé kell állnia, de készen áll erre. A Dobköztársaság elnevezésű - a demokratikus ellenzéki pártok párbeszédét és együttműködését szorgalmazó - programsorozat részeként rendezett fórumon az MSZP erzsébetvárosi lakossági központjában nagyjából százötvenen vettek részt.


Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás:

Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek

Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
2026. 10. 13. 09:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás: