Halastavak olcsón eladók
Jelenleg már tízmillió forint alatt is lehet tavat kapni, de a 100 millió felettiek kínálata is bőséges. A lap szerint a főváros, a Balaton, illetve az autópályák és nagyvárosokhoz közeli kisebb tavakra még akad vevő, de az ország keleti felében lévők olykor még potom áron sem értékesíthetők. Immár a nyugati határ közeli "vizeket" sem könnyű eladni, noha az átlagosnál eredményesebben hasznosíthatók.
A piacot elsősorban az tartja életben, hogy egyre népszerűbb olyan birtokot venni, amelyen egy vagy több tó is található. A jelenlegi túlkínálat egyik legfőbb oka, hogy a rendszerváltást követően magántulajdonba került, illetve az azóta kialakított tavak és tórendszerek jövedelemtermelő képessége drasztikusan csökkent - olvasható a lapban. (MTI)