Hangfelvételek - MSZP: provokáció az MNO-n megjelent videó

(MTI) - Az MSZP szerint provokáció a Magyar Nemzet Online-on (MNO) megjelent videó, a Fidesz kétségbeesett kísérlete arra, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet Kubatov Gábor beismerő vallomásáról a törvénytelen Fidesz-adatgyűjtés ügyében.

Budai Bernadett az MTI-nek csütörtökön hangsúlyozta: az MSZP-nek kizárólag legális adatbázisa van, amelyet pénteken egy sajtó-háttérbeszélgetésen készek is bemutatni. "Addig viszont követeljük az érdemi választ a Fidesztől, hiszen a párt két napja hallgat a kampány legnagyobb botrányáról, úgy, hogy már az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi biztos is vizsgálódik" - közölte. Az MSZP szóvivője megjegyezte: a videón szereplő férfi nem ismerős nekik, az - mint mondta - "vélhetően" egy fideszes statiszta.

 

Szigetvári Viktor, az MSZP kampányigazgatója - aki közlése szerint pénteken újságíróknak megmutatja majd az MSZP adatbázisát - az MTI-nek csütörtök este elmondta: az MNO-n megjelent MSZP adatbázis létezik ugyan, de azt "provokatívan, hazug és lejárató módon" mutatta be a portál. Az MSZP-nek ez ügyben semmilyen titkolnivalója nincs, szemben Kubatov Gáborral, aki nem jelenik meg a nyilvánosan, nem mutatja meg, hogyan tartanak nyilván állítása szerint "komcsikat" - hangoztatta.

 

A kampányigazgató szavai szerint politikai ellenfeleiket azonosító adat semmilyen formában nincsen az MSZP adatbázisában. Aki ezt állítja, az hazudik és - a Fidesszel ellentétben, amely lapít - az MSZP jogi eljárást indít vele szemben - jelentette ki. Hozzátette: az MSZP kéri az adatvédelmi biztostól, hogy - ahogyan korábban is, most is - vizsgálja meg a párt adatkezelését. Megjegyezte: az ombudsman ezt már többször megtette, és nem marasztalta el az MSZP-t. Szigetvári Viktor leszögezte: az MSZP kizárólag legális adatokkal rendelkezik és legális adatokat kezel. Úgy fogalmazott: rágalmazó csúsztatás az, hogy az adatbázisban a fideszes szimpatizánsokat és azok családjait is nyilvántartja az MSZP.

 

A kampányigazgató tájékoztatása szerint az MSZP adatbázisának egyik eleme a pártok számára jelöltállító szervezetként legálisan, pénzért hozzáférhető teljes választói névjegyzék. Ezt az Országos Választási Iroda (OVI) versenysemlegesen minden magyarországi jelöltállító szervezet számára biztosítja - akár digitális formában - úgy, hogy az anyag tartalmazza a szavazó nevét, szavazókörét, egyéni és területi választókerületét és lakcímét. Ezen kívül szintén megvásárolható évtizedes bontásban a választók életkora is, ami azt jelenti, hogy csak azt tudják az adott választóról, hogy életének hanyadik évtizedében jár, illetve fel vannak tüntetve az első választók, a nemük pedig a nevükből egyértelműen következik. Kiemelte: az MNO-n bemutatott online adatbázisban nem szerepel sem 2002-es, sem 2006-os, sem korábbi választói névjegyzék, mert azokat az MSZP megsemmisítette, hiszen ez kötelező a választások lezárulta után.

 

Az MSZP online adatbázisában jelenleg az ezekben a napokban legálisan használható teljes, nyolcmillió adatot tartalmazó választási névjegyzék szerepel, és ahogyan ezt eddig mindig, az MSZP a második forduló után most is meg fogja semmisíteni. Ebben szerepelnek állampolgárként fideszes politikusok is - jegyezte meg, hozzátéve: a Fidesz is megvette idén sok MSZP-s politikus nevét, címét is, mások adatával együtt. Szigetvári Viktor közölte: az MSZP online adatbázisában benne vannak továbbá a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) megvásárolható azon információk, amelyek tartalmazzák a települések adatait a csatornázottságtól a népesség összetételéig. A kampányban egy adott területen élő aktivista innen tölthette le a településére, megyéjére vonatkozó adatokat, számokat - tette hozzá. Az MSZP online adatbázisának harmadik eleme az a párt által sosem tagadott sok százezres támogatói adatbázis, amely kizárólag azokat a választókat tartalmazza, akik szimpatizánsként 2006-ban, az EP választáson vagy azóta hozzájárultak ehhez.

 

A támogatói adatbázisban szereplők vagy aláírtak egy dokumentumot, vagy pedig telefonon hozzájárultak a személyes adataik párt általi kezeléséhez, és elfogadták, hogy a szocialisták meghívókat, politikai tájékoztatást küldenek nekik - jelezte. Emlékeztetett arra, hogy támogatói adatbázis létrehozására és kezelésére az adatvédelmi törvény lehetőséget ad, az adatkezelési gyakorlatukat az adatvédelmi ombudsman az elmúlt években eseti vizsgálatokkal többször is ellenőrizte, és nem emelt kifogást ellene. Az MSZP adatbázisa tartalmazza ezeken kívül még a korábbi országgyűlési választások eredményeit részletes bontásban, szavazóköri mélységben. A kampányigazgató kitért arra: hazug és félrevezető, amit a videó állít az adatbázisról az ajánlószelvényekkel kapcsolatban. Leszögezte: az MSZP adatbázisában nem található meg, hogy kik adták oda az ajánlószelvényüket a pártnak.

 

Mint mondta: azoknak az adatai találhatók meg az MSZP-nél, akik támogatóként - egy telefonos kampányakció részeként - kérték a párttól, hogy menjenek ki a lakásukra a kopogtatócéduláért. "A támogatói adatbázis ezen részének van térképes változata, ezt az Obama-kampányból tanultuk" - mondta Szigetvári Viktor. Szerdán egy ugyancsak a YouTube-on megjelent felvétel járta be az internetes portálokat, amelyen állítólag Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója tart előadást pártjának kampánymódszereiről, adatgyűjtéséről. Az anyagban az hallható, hogy a 2009-es pécsi időközi választáson csaknem mind a 38 ezer Fidesz-szavazó nevét, címét, korát és telefonszámát ismerték, sőt még azt is nyilvántartották, hogy mennyire erős támogatói a pártnak. A felvételen arra is utal a megszólaló, hogy nem csak saját szimpatizánsaikról voltak adataik. "Meg tudom mondani a városban, kik azok a komcsik, akik elmentek szavazni" - hangzik el többek között.


A BKK mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a rendőrséggel májusban

Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:

Türelmetlen sofőrök, elektromos rolleresek: kiderül, kik okozzák a legnagyobb stresszt a magyar autósoknak

Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:

Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás:

Új aranyláz indult Alaszkában: luxushajók hozzák a turisták tömegét

A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célpontjává vált.
2026. 06. 08. 13:00
Megosztás:

A Zcash visszapattant a mélypontról: kritikus hibát javítottak az Orchard shielded poolban

A Zcash (ZEC) árfolyama látványos korrekcióba kezdett, miután a fejlesztői csapat részletesen ismertette, hogyan sikerült elhárítani egy súlyos, éveken át rejtve maradt protokollhibát. A sérülékenység a Zcash adatvédelmi infrastruktúrájának egyik kulcselemét, az Orchard shielded poolt érintette, és elméletileg hamis ZEC tokenek létrehozását is lehetővé tehette volna.
2026. 06. 08. 12:30
Megosztás:

Véradás és plazmaadás: mikor és hogyan?

Amikor vért vagy plazmát adsz, valószínűleg te is az életmentésre és a segítségnyújtásra fókuszálsz. Ez a két folyamat létfontosságú az egészségügy számára, és lehetőséget ad arra, hogy hozzájárulj a közösség jólétéhez Magyarországon bárhol. Ha mindkettő érdekel, tudnod kell, hogy bizonyos időszakokat fontos betartani közöttük. Szerinted mikor adj plazmát véradás után, vagy éppen fordítva? Mennyire vagy tudatában az ezek közötti időközök fontosságának?
2026. 06. 08. 12:00
Megosztás:

Újabb hatalmas Bitcoin-vásárlás jöhet? Michael Saylor rejtélyes „32?” üzenete felrobbantotta a kriptoközösséget

Michael Saylor ismét megmozgatta a Bitcoin-piac fantáziáját. A Strategy ügyvezető elnöke mindössze egyetlen rövid, mégis sokat sejtető üzenetet tett közzé az X-en: „32?”. A bejegyzés azonnal találgatások lavináját indította el, mivel sokan úgy vélik, hogy Saylor ezzel egy újabb, akár jelentős méretű Bitcoin-vásárlásra utalhatott.
2026. 06. 08. 11:00
Megosztás:

Hogyan spórolhat a költözés során?

Amikor az ember életében eljön az idő a lakóhelyváltásra, sokakban rögtön stresszérzéssel vegyes gondolatok ébrednek. Egy ilyen áthelyezés bonyolult lehet, tele kisebb problémákkal és szervezési akadályokkal. Mindazonáltal egy kis előkészülettel és szervezéssel a folyamat sokkal zökkenőmentesebben valósítható meg, mint azt hinni szokták. De vajon lehetséges-e a költözés folyamán örömöt találni és pénzt is megtakarítani?
2026. 06. 08. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

Eséssel indították a hetet a vezető ázsiai-csendes-óceáni piacok a közel-keleti konfliktus hétvégi eseményei miatt. Szombaton újabb tűzpárbaj alakult ki Irán és az Egyesült Államok között, majd vasárnap az április óta legsúlyosabb eszkaláció keretében Izrael és Irán válaszolt egymás támadásaira. Izrael rakétát fogott el Jemenből, az Irán által támogatott húszi milícia székhelyéről, amire szintén nem volt példa április óta.
2026. 06. 08. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

Hosszú ideje először a múlt héten elsősorban nem az olajárak mozgatták a fejlett kötvénypiacokat. A Hormuzi-szoros zárva maradt, de a hét első felében még élt az USA azon narratívája, hogy Irán, Izrael és Libanon is beleegyezett egy feltételes tűzszünetbe, ám a gyors megoldás továbbra is kétséges. A makrogazdasági hírek erősítették a kamatemelési várakozásokat.
2026. 06. 08. 09:30
Megosztás:

Rosszul szerepelt a technológiai szektor

Pénteken megszakadt a Wall Street kilenchetes emelkedő sorozata, miután a korábban rekordmagasságokba emelkedő technológiai részvények idén eddigi legnagyobb napi esésüket mutatták. A visszaesést elsősorban a vártnál erősebb májusi amerikai munkaerő-piaci riport váltotta ki, amely felerősítette a Fed korábban reméltnél szigorúbb monetáris politikájához kapcsolódó aggodalmakat. Az eladások főként a chipgyártók és más, az utóbbi hetekben jelentősen felértékelt technológiai papírok körében koncentrálódtak, ami több mint 4%-os mínuszba rántotta a NASDAQ-ot. A S&P 500 2,6%-kal, a Dow 1,4%-kal esett pénteken.
2026. 06. 08. 09:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek, gyengén szerepelt a technológiai szektor

A vezető európai tőzsdék a brit FTSE100 kivételével piros tartományban búcsúztak pénteken és heti összevetésben is veszteséggel zártak. A páneurópai Stoxx600 0,3%-kal csökkent pénteken, és 0,5%-os heti mínuszt szedett össze. A technológiai szektor – amely az elmúlt két hónapban jelentős, mintegy 30%-os emelkedést mutatott – rosszul szerepelt, különösen a félvezető- és AI-cégek részvényei estek.
2026. 06. 08. 08:30
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes: a vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen

A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen nemcsak az átláthatóság és a közélet tisztaságának növelése vagy a közvélemény információigényének korrekt kielégítése miatt, hanem az uniós források hazahozatala érdekében teljesítendő előírások miatt is - közölte az Országgyűlés elnöke a Facebook-oldalán.
2026. 06. 08. 08:05
Megosztás:

Felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat

Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata - tudatta a Belügyminisztérium (BM) közleményben az MTI-vel vasárnap.
2026. 06. 08. 06:00
Megosztás:

Vége lehet az egyenpromóciók korszakának a bankoknál

A banki kedvezmények hosszú ideje elsősorban az új ügyfelek megszerzéséről szólnak: számlanyitási bónuszok, induló akciók és egyszeri promóciók várják az új belépőket. A meglévő ügyfelek eközben gyakran ugyanazokat a szolgáltatásokat használják évekig egyedi kedvezmények nélkül. A digitális bankolás és az adatvezérelt ajánlati rendszerek fejlődésével azonban új megközelítés jelenhet meg: a bankok a jövőben egyre inkább az ügyfelek egyéni pénzügyi és vásárlási szokásai alapján kínálhatnak személyre szabott kedvezményeket és előnyöket. Ezt a szemléletet követi a K&H új Kate Coin rendszere is, amely a mobilbankban elérhető, programozható, okos jutalmazási megoldásként kapcsolja össze a mindennapi pénzügyeket a személyre szabott ajánlatokkal és kedvezményekkel.
2026. 06. 08. 05:00
Megosztás:

Egy év után is ugyanazokat a könnyítéseket várják a KKV-k

A Niveus egy évvel a közel 600 vállalkozás bevonásával készült országos KKV-felmérés után megvizsgálta, mi valósult meg a vállalkozások által megfogalmazott javaslatokból. Az eredmények szerint a könnyítési igények többsége ma is aktuális, miközben csak korlátozott előrelépés történt az adminisztratív és finanszírozási terhek csökkentésében.
2026. 06. 08. 04:00
Megosztás:

A SpaceX-tőzsdebumm küszöbén? Ennyit érhet egy 1000 dolláros befektetés

A SpaceX régóta az egyik leginkább várt tőzsdei bevezetésnek számít, és a vállalat állítólag részvényenként 135 dolláros fix kibocsátási árat céloz meg. Első pillantásra ez vonzó lehet a kisbefektetők számára, hiszen úgy tűnhet, hogy viszonylag alacsony összeggel is részesedést szerezhetnek Elon Musk űripari vállalatában. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
2026. 06. 08. 03:00
Megosztás:

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött Londonban

Brit-ukrán-német-francia-csúcstalálkozó kezdődött vasárnap este Londonban.
2026. 06. 08. 02:00
Megosztás:

Július 1-jétől betiltják a szemeteszsák használatát: már most figyelmeztetik a lakókat

Több településén szigorúbb hulladékkezelési előírásokat vezetnek be: egyre több városban nem engedélyezik, hogy a lakók műanyag zacskóban helyezzék a biohulladékot a gyűjtőedényekbe.
2026. 06. 08. 01:00
Megosztás:

A TRX szabályozott amerikai tőzsdére került: új kaput nyit a TRON előtt a Bitnomial-listázás

A TRON ökoszisztéma natív tokenje, a TRX újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé: a kriptovaluta spot kereskedésben elérhetővé vált a Bitnomial platformján, amely az Egyesült Államokban szabályozott piaci infrastruktúrát kínál.
2026. 06. 07. 23:00
Megosztás: