Harapna egy darabot a kínai SAIC autógyár az amerikai GM-ből

A legnagyobb kínai autógyártó konszern a SAIC Motor Corp. a Wall Street Journal értesülése szerint részesedés vásárlás iránt érdeklődik az amerikai General Motorsban.

A SAIC a GM tervezett tőzsdei részvénykibocsátásában kívánna részt venni, de döntést még nem született a kérdésben - tudta meg az amerikai lap az ügyhöz közelálló, de meg nem nevezett forrásból. A kínai autógyár mindössze annyit hozott nyilvánosságra, hogy szoros figyelemmel kíséri a GM részvénykibocsátási tervének alakulását.

 

A SAIC Motor Corp. a kilencvenes évek óta folytat autógyártási együttműködést Kínában a General Motors konszernnel. A GM részvényeinek 61 százalékát tartó és azt a tőkepiacon kihelyezni kívánó amerikai kormány rossz szemmel nézi külföldi nagybefektetők részesedés vásárlási szándékát, miután 50 milliárd dollárt fordított a GM megmentésére a csődtől.

 

Külföldi befektetők nagyobb GM-részvénypakett vásárlása az Obama-adminisztráció bírálói számára szolgáltatna muníciót arra, hogy az adófizetők pénzének elherdálásával, egy amerikai ikon külföldi kézre játszásának finanszírozásával vádolhassák a kormányt. Mivel azonban tőkepiaci kibocsátásról van szó, nem lehet külföldi befektetőket kizárni a részvények vásárlásából.

 

A kincstár valószínűleg először nagy amerikai intézményes befektetőkkel kívánja majd lejegyeztetni valamely kialkudott árfolyamon a kibocsátást. A nagy intézményes befektetők részvényjegyzéseit általában bizalomépítési céllal szokták igénybe venni nagyobb kibocsátásoknál, más befektetők érdeklődésének felkeltése céljából. Az ilyen, úgynevezett "cornerstone" befektetők jegyzésük ellenében árfolyamkedvezményben szoktak részesülni. Minél több "cornerstone" befektetőt sikerül megnyerni a jegyzésnek, annál eredményesebben lehet elhelyezni nagyobb paketteket a tőkepiacon.

 

A GM részvények kibocsátására valószínűleg a november másodikai, az elnöki ciklus közepén tartott, s ezért félidősnek nevezett választások után kerül sor annak érdekében, hogy ne válhasson kampánytémává. A tervek szerint a kibocsátást november hónapban le is bonyolítanák. Dan Akerson, a GM vezérigazgatója múlt heti nyilatkozata szerint azonban a kormány teljes részvénytulajdonának értékesítése akár évekre is elhúzódhat. Dan Akerson szeptember elsején vette át a kormányrudat a GM élén és a kibocsátást illetően jóval pragmatikusabb álláspontot képvisel elődjénél.

 

Edward E. Whitacre Jr. még a lehető legtöbb részvény minél hamarabbi értékesítésére igyekezett rávenni a kincstárt. Dan Akerson viszont támogatja a kincstár törekvését a lehető legjobb kibocsátási árfolyam elérésére még akkor is, ha ehhez hosszabb ideig meg kell tartania a részvények nagy részét. Kína, a világ legnagyobb autópiaca, a GM egyik legfontosabb bevételi forrásává nőtte ki magát az utóbbi években. Augusztusban a GM eladásai 19 százalékkal növekedtek a tavalyihoz képest. A GM kínai eladási sikereiben kulcsfontosságú szerepet játszik a SAIC konszernnel folytatott együttműködés.

Mire valók a HDMI kábelek, és miért fontosak a zenészek számára?

A HDMI kábelek ma már alapvető kelléknek számítanak ott, ahol digitális eszközöket használnak, sokan mégis csak annyit tudnak róluk, hogy “összekötik a képet a hanggal”.
2026. 01. 18. 17:00
Megosztás:

Ritka fémek és szuperötvözetek csodái

Amikor a mai ipar anyagigényeire gondolunk, gyakran találkozunk az acél vagy alumíniumötvözetek alkalmazásával. Azonban vannak olyan egzotikus anyagok is, amelyek különleges feladatok megoldására lettek kifejlesztve. Mi teszi őket olyan egyedivé és nehezen hozzáférhetővé? Az ár, a ritkaságuk, vagy más tényezők is szerepet játszanak?
2026. 01. 18. 16:00
Megosztás:

Praktikus aláöltözetek a hidegben történő munkavégzéshez

A hideg időjárás komolyan próbára teheti azokat, akik a szabadban dolgoznak. Az aláöltözet kiemelkedő fontossággal bír abban, hogy a testi meleget megőrizzük, miközben a kényelem és a mozgásszabadság sem csorbul.
2026. 01. 18. 15:00
Megosztás:

Innovatív megoldások otthoni fűtéshez

A modern otthonok fűtéstechnikai megoldásai általában két fő elvet követnek: a hatékony működést és az energiahatékonyságot. Számos készülék közül választhatunk, de a kerámiabetétes és kvarc hősugárzók kiemelkednek a versenytársaik közül. Milyen előnyöket kínálnak ezek, és hogyan szolgálják a lakások melegítését költséghatékonyan?
2026. 01. 18. 14:00
Megosztás:

Az automatizált rendszerek lehetőségei a nyelviskolák számára

A nyelvoktatás kihívásait már jól ismerjük: az adminisztráció, az órák megszervezése és a tanulók menedzselése sokszor embert próbáló feladat.
2026. 01. 18. 13:00
Megosztás:

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak, és ehhez a kiszámítható, jól tervezett agrártámogatási háttér is hozzájárult. Ennek eredményeként a 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal - jelentette be Nagy István agrárminiszter vasárnap közösségi oldalán.
2026. 01. 18. 12:00
Megosztás:

Az eddigi leggyengébb évét hozta a babaváró hitel

Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
2026. 01. 18. 11:00
Megosztás:

Megkezdte a termelést a szerbiai kőolaj-finomító

Közel két hónapos szünetet követően vasárnap újrakezdte a termelést a pancsovai kőolaj-finomító, a benzinkutakra január 27-én kezdődhet meg a szállítás - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter vasárnap Instagram-oldalán.
2026. 01. 18. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2026. 01. 18. 09:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Helytelen, hogy Washington NATO-szövetségeseket fenyeget vámokkal

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint teljességgel helytelen, hogy Washington büntetővámokkal fenyegeti a Grönland hovatartozásával kapcsolatos amerikai-dán viszály ügyében Dánia mellett felsorakozó NATO-szövetségeseket.
2026. 01. 18. 07:00
Megosztás:

Vulcan Shield Global: megkezdődött a toborzás Békéscsabára, csak magyar jelöltekkel beszéltek

Megkezdte a toborzást a szingapúri Vulcan Shield Global (VSG) új békéscsabai székhelyére, eddig csak magyar jelöltekkel beszélgettek - közölte a vállalat az MTI-vel pénteken.
2026. 01. 18. 05:00
Megosztás:

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint 2015 óta az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak. Bár ebben az időszakban a hazai átlagkeresetek is jelentősen emelkedtek, a bérnövekedés nem tudta tartani a lakásárak diktálta ütemet. Míg 2013 körül egyhavi nettó átlagbérből akár több mint 1 négyzetméter használt lakás is megvásárolható volt, addig 2025-ben ez jellemzően 0,7–0,9 négyzetméterre, új lakásoknál pedig 0,33–0,39-re csökkent a korábbi 0,50-ről. Egy 70 négyzetméteres használt lakás megvásárlásához 2013-ban még 5,6 évnyi, 2025-ben viszont már 6,4–8 évnyi nettó átlagkeresetre volt szükség, új lakásnál pedig akár 15–18 évre. Összességében a 2008-as válság után átmenetileg javult a megfizethetőség, de a 2010-es évek második felétől a lakhatás megfizethetősége ismét romlani kezdett – írja közleményében a Bank360.
2026. 01. 18. 04:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás: