Haszongépjármű próbapályája nyílt Szentgotthárdon

Megnyitotta tizenöt hektáros területen fekvő haszongépjármű próbapályáját és élményközpontját szentgotthárdi gyára mellett az Allison Transmission Ltd - tájékoztatta pénteken az MTI-t a multinacionális cég kommunikációs csoportja.

Az Allison Transmission egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy több millió dollár értékben bemutató központot és egy próbapályát épít fel az új sebességváltó gyár szomszédságában, Szentgotthárdon - írták közleményükben.
    

A nemzetközi cég az Amerikai Egyesült Államokban és Svédországban is üzemeltet olyan bemutató és próbavezetési központokat, ahol a kereskedelmi forgalomba kerülő járműveket üzemeltetők és azok gyártói kipróbálhatják az Allison automata sebességváltóinak különböző jellemzőit és előnyeit - fűzték hozzá.
    

A szentgotthárdi próbapályát úgy alakították ki, hogy közúti és terepes járművek próbavezetésére és bemutatására is alkalmas legyen, ezáltal a legkülönfélébb körülmények között a gyakorlatban, használat közben is kipróbálhatók legyenek Allison-váltók - idézte a közlemény Lawrence Love, az Allisson Transmission Ltd marketing igazgatójának szavait.
    

Az Allison tíz éve telepedett meg Szentgotthárdon, korábban termékeik az Opel szentgotthárdi gyárának egyik üzemcsarnokában készültek. Miután azonban az elmúlt évben motorgyár is növelte kapacitását, új helyet kerestek a szerelősoroknak az ipari parkban. Tizenháromezer négyzetméter alapterületű új üzemcsarnokukat 2011 októberében adták át a szentgotthárdi ipari parkban.
    

Az Allison Szentgotthárdon gyártott Széria 3.000 és 4.000, valamint Torqmatic automata sebességváltóit városi autóbuszokba, áruszállító és más haszonjárművekbe, tűzoltó és mentőautókba, de kerekes katonai járművekbe is beépítik. (MTI)


Budapest lesz Európa körforgásos gazdasági fővárosa októberben

Budapest ad otthont októberben a körforgásos gazdaság egyik legjelentősebb európai eseményének, a Circular Economy Hotspotnak, amely a világ vezető szakértőit, vállalatvezetőit és döntéshozóit hozza Magyarországra. A háromnapos rendezvény azonban jóval több lesz egy hagyományos konferenciánál: a szervező Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) valós vállalati megoldásokat, helyszínbejárásokat és nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségeket kínál azoknak a döntéshozóknak, akik a körforgásosságot nem fenntarthatósági projektként, hanem a jövő versenyképességének egyik kulcsaként értelmezik.
2026. 06. 11. 04:30
Megosztás:

Hátramenetbe kapcsoltak májusban a lakásárak májusban

A vevők szempontjából igen kedvezően alakult a május a lakáspiacon az ingatlan.com friss lakásárindexe szerint, amely havonta szinte valós időben mutatja be az aktuális árakat és azok változásait a legnagyobb ingatlanhirdetési portál adatai alapján.
2026. 06. 11. 04:00
Megosztás:

A magyarok szerint a média kulcsszereplő a kulturális értékek megőrzésében

A felnőtt magyar lakosság többsége szerint a média meghatározó szerepet játszik a kulturális értékek közvetítésében és továbbörökítésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült „Kulturális értékmegőrzés a digitális korban” című kutatásból. A 2026 tavaszán végzett, országos reprezentatív felmérés azt vizsgálta, hogyan jelennek meg a kulturális tartalmak a különböző médiumokban, és miként fogyasztja ezeket a magyar társadalom.
2026. 06. 11. 03:30
Megosztás:

Tisztul a piac: az uniós források és a KATA visszatérésének reménye új lendületet adhat a vállalkozásoknak

Az OPTEN adatai szerint lassult a társas vállalkozások fogyása az első öt hónapban, a megszűnések szerkezete azonban kedvezőtlenebb irányba tolódik, egyre több cég tűnik el érdemi vagyon vagy piaci potenciál nélkül, ami növeli a megtérülési kockázatokat.
2026. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Alvásidő kalkulátor – mennyit kell aludni életkor szerint?

Az alvás életünk egyik legalapvetőbb biológiai szükséglete, mégis sokan bizonytalanok abban, hogy naponta hány órát kellene aludniuk. Egyesek hat óra után is frissnek érzik magukat, mások nyolc-kilenc óra pihenés után is fáradtan ébrednek. Az alvásidő kalkulátor abban segíthet, hogy életkorunk, napi tevékenységünk és megszokott alvási időnk alapján reálisabb képet kapjunk saját pihenési szokásainkról.
2026. 06. 11. 02:30
Megosztás:

Új feladat előtt a magyar borágazat: kulcskérdés a fiatalok megszólítása

A fiatal felnőttek borválasztási szokásai konkrét irányt mutatnak a magyar borászatoknak, megszólításuk pedig kulcskérdés az ágazat jövője szempontjából. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) friss kutatása szerint az Y és Z generáció döntéseiben az íz, az ár, az adott alkalom és az élmény különösen fontos, a borvidékek, a szakmai díjak és a termelői háttér pedig akkor erősítik igazán a választást, ha érthető fogyasztói üzenetté válnak. A HNT szerint a magyar borászatok előtt most az a feladat áll, hogy a meglévő szakmai értékeket közelebb vigyék a fiatalok mindennapi döntési helyzeteihez.
2026. 06. 11. 02:00
Megosztás:

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
2026. 06. 11. 01:00
Megosztás:

A fémmegmunkálás rejtelmei: miért fontos a megfelelő csiszolóanyag?

A fémmegmunkálásban a precizitás kulcsfontosságú. Azok számára, akik rendszeresen dolgoznak fémekkel, ismerősek lehetnek azok az eszközök, amelyek képesek egyenletes felületi minőséget biztosítani.
2026. 06. 10. 23:59
Megosztás:

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet!

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért a készítmények így kevésbé hatékonyak lehetnek - derül ki a Semmelweis Egyetem (SE) gyógyszerészeinek legújabb kutatásából.
2026. 06. 10. 23:30
Megosztás:

Társasjátékozás: hogyan csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat?

A társasjátékok számos ember számára jelentenek kedvelt kikapcsolódást. De vajon eszedbe jutott már valaha, milyen hatással van ez a hobbid a környezetre?
2026. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepített a Greenergy-Solar Duna Kft. a paksi naperőmű mellé

Befejeződött a Greenergy-Solar Duna Kft. villamosenergia-tároló építési projektje, amelynek keretében 1,8 milliárd forintos beruházással négy, egyenként 1245 megawatt teljesítményű tárolót telepítettek a cég Paks mellett működő napelemparkjához.
2026. 06. 10. 22:30
Megosztás:

Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók

Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
2026. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben

A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
2026. 06. 10. 21:30
Megosztás:

Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése

Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
2026. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét

A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
2026. 06. 10. 20:30
Megosztás:

Az ukrán elnök hamarosan találkozhat a magyar miniszterelnökkel

Ukrajnának pozitív jelzései vannak arra vonatkozóan, hogy a közeljövőben sor kerülhet Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Magyar Péter miniszterelnök találkozójára - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
2026. 06. 10. 20:00
Megosztás:

NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra

Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 06. 10. 19:30
Megosztás:

Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat

A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
2026. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Orbán Anita a magyar-német együttműködésről tárgyalt Berlinban

A magyar-német együttműködés legfontosabb kérdéseit tekintette át Orbán Anita külügyminiszter német partnerével, Johann Wadephul külügyminiszterrel szerdán Berlinben.
2026. 06. 10. 18:30
Megosztás:

Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így forgatja fel a Google AI a keresést

A Google történetének egyik legnagyobb változása zajlik a szemünk előtt. A vállalat 2026-os fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy az AI Overviews már több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg az AI Mode szolgáltatást több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen. A keresés ezzel új korszakba lép: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket kapnak válaszul, hanem azonnal elkészített, mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat. Ez alapjaiban alakíthatja át a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világát.
2026. 06. 10. 18:00
Megosztás: