Határozottab és szigorúbb lehet az EU a renitens tagállamokkal szemben

Széles körű egyetértés mutatkozott az európai uniós tagországok pénteki pénzügyminiszteri tanácskozásán abban, hogy szankciókkal kell sújtani azokat a tagállamokat, amelyek nem teljesítik a gazdasági válsághelyzet elkerülése, illetve elhárítása érdekében szükséges stabilitási célkitűzéseket - mondta Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli megbeszélés után tartott sajtótájékoztatóján. (MTI)

Az ülést Van Rompuy hívta össze annak érdekében, hogy megvitassák, mi lenne a gazdasági válság leküzdésének legjárhatóbb útja, illetve hogyan lehet biztosítani a 27 tagországban az eddiginél nagyobb költségvetési fegyelmet. Sajtótájékoztatóján az uniós tagországok állam- és kormányfői testületének belga vezetője elégedetten szólt arról, hogy széles körű egyetértés volt abban: pénzügyi és nem pénzügyi szankciókkal egyaránt sújtani kell a kötelezettségeiket nem teljesítő tagországokat.

 

Hozzátette, jelenleg nem alkalmazott, új szankciókról is szó lehet. Magyarországot Oszkó Péter pénzügyminiszter képviselte a megbeszélésen, aki azonban rögtön jelezte a munkacsoport többi tagjának, hogy már csak ügyvezető minőségben van jelen, a hosszú távú magyar álláspontot majd az új kormány képviselőjétől ismerhetik meg. Van Rompuy hangoztatta, hogy a munkacsoport célja egy átfogó megállapodás kidolgozása, amelynek nyomán növekednie kell az unión belüli összetartásnak, kohéziónak.

 

Elmondta, hogy terveik szerint a megállapodás lényege már az októberi állam- és kormányfői EU-tanácskozás elé kerülhet. Június 17-én, a soron következő csúcsértekezleten a munkacsoport időközi jelentést tesz. "Érzékelhető volt az asztal körül a sürgős cselekvésre törekvés és az együttműködési készség" - fogalmazott a volt belga kormányfő. Van Rompuy bejelentette, négy célkitűzésben máris megállapodtak, köztük abban, hogy a tagállamoknál nagyobb költségvetési fegyelmet kell elérni, csökkenteni kell a versenyképességi különbségeket az egyes tagállamok között, hatékony közös válságkezelési rendszerre van szükség, illetve meg kell erősíteni az "uniós kormányzást", azaz a gazdaságpolitikai együttműködést.

 

Az elnök bizonyosságát fejezte ki, hogy az EU felül tud emelkedni a jelenlegi válságon; ezt bizonyítják szerinte a Görögország ügyében, illetve szélesebb méretekben, az euró stabilitásának fokozása érdekében a hónap elején hozott döntések. Elmondta, a most alakított munkacsoport fő feladata, hogy elkerüljék a hasonló válságok megismétlődését a jövőben. Oszkó Péter magyar újságíróknak nyilatkozva úgy vélte: a találkozón kiderült, hogy mindenki átérzi a felelősségét és szükségességét a stabilitási és növekedési paktum szigorú alkalmazásának, "és ha kell, akár felülvizsgálatának és szigorításának is". Nem volt vita abban, hogy az uniónak ebben az irányban kell haladnia - szögezte le.

 

A magyar miniszter jelezte azt is, hogy a találkozón megosztotta kollégáival a pénzügyi nehézségek kezelésében szerzett magyar tapasztalatokat, köztük azt, hogy milyen piaci helyzetben milyen lépéseket tett a kormány. A találkozó előtt több résztvevő, köztük Elena Salgado, az EU soros elnökségét adó Spanyolország gazdasági és pénzügyminisztere a gazdasági intézkedések uniós összehangolásának szükségességét hangsúlyozta.

 

Saját javaslatokkal érkezett Németország, amely Wolfgang Scha:uble miniszter közlése szerint "új stabilitási kultúrát" akar meghonosítani az EU-ban, illetve az Európai Bizottság is, amely néhány nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra felvetéseit ugyanebben a témában. Van Rompuy most beérte annyival, hogy a bizottsági javaslatokat - amelyek között szerepel a tagországok költségvetésének parlamenti jóváhagyás előtti brüsszeli átvizsgálása is - fontosnak minősítette.

 

A hét elején tartott, "havi rendes" pénzügyminiszteri ülésen azonban már egyértelművé vált, hogy a tagországok nagy része támogatja a végrehajtó testület ajánlásainak többségét, beleértve a szigorúbb szankciókat is. Abban viszont nincs egyetértés a tagállamok között - ismerte el Van Rompuy egy újságírói kérdésre válaszolva -, hogy tegyenek-e uniós szerződésmódosítást, azaz nehézkesebb jóváhagyási folyamatot is igénylő lépéseket. Korábbi nyilatkozatok szerint elsősorban Németország sürgetne ilyen méretű változtatásokat, ám több más tagállam egyelőre elzárkózik a gondolattól.

AM: határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését

Határon átnyúló projekt erősíti a fertői gyep és nádas kezelését; a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság a korábbi Vogelwarte Madárvárta 2 projekt sikereire építve indította el az osztrák-magyar határon átnyúló természetvédelmi projektjét, amelynek célja a gyepi ökoszisztémák és a Fertőt övező nádas kezelésének összehangolása, közös módszertan kidolgozása. A program teljes költségvetése 635 millió forint - közölte az Agrárminisztérium pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 14:00
Megosztás:

Hol adták el leggyorsabban a lakásokat 2025-ben?

A Duna House friss elemzése alapján 2025-ben jelentős különbségek rajzolódnak ki abban, hogy egy-egy városrészben mennyi idő alatt talál vevőre egy ingatlan. Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon pörögtek a legélénkebben az adásvételek.
2025. 12. 06. 13:00
Megosztás:

Jakab István: versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra

Versenyképes gazdálkodással kell válaszolni az agrárkihívásokra - jelentette ki az Országgyűlés fideszes alelnöke, a MAGOSZ elnöke pénteken a Pest vármegyei Vasadon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége gazdafóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.
2025. 12. 06. 12:00
Megosztás:

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás: