Háztartási alkalmazottakról szóló szabályok
Háztartási munkának csak a mindennapi élethez szükséges feltételek biztosítása számít, sőt a javaslat fel is sorolja ezeket: takarítás, főzés, mosás, vasalás, gyermekfelügyelet, házi tanítás, otthoni gondozás és ápolás, házvezetés, kertgondozás, valamint a háztartásban szükséges kisebb javítások elvégzése számít annak. A nagyobb javítások, illetve felújítások már nem tartoznak ebbe a körbe.
Feltétel az is, hogy aki ilyen szolgáltatást végez, az nem lehet vállalkozó, hanem csak magánszemélyként tevékenykedhet. A háztartási alkalmazott után sem adót, sem járulékot nem kell fizetni, viszont minden hónapban a munkavégzés megkezdése előtt be kell jelenteni az azt végző személy, valamint a neki munkát adó adatait. A bejelentés történhet az ügyfélkapun keresztül, elektronikus úton, továbbá telefonon, illetve december 1-jétől majd sms-ben is.
Minden egyes havi bejelentés alkalmával 1000 forint regisztrációs díjat kell fizetnie a munkaadónak, amit a következő hónap 12-éig kell átutalni, vagy csekken befizetni az adóhivatalnak, de a fizetés történhet az APEH ügyfélszolgálatán is. Aki a bejelentést és a regisztrációs díjfizetést elmulasztja, százezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. Ez természetesen csak a munkaadóra vonatkozik.
A regisztrációs díj az állam bevétele, és az a munkavállalót nem jogosítja semmilyen társadalombiztosítási ellátásra.