Hetven év alatt 240 millió utas fordult meg Ferihegyen

Éppen hetven évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját. Az elmúlt hét évtizedben utasok százmilliói és repülőgépek milliói fordultak meg a ferihegyi futópályákon és terminálépületekben.

Hetven év alatt 240 millió utas fordult meg Ferihegyen

Hét évtized, több mint 240 millió utas, mintegy 3 és fél millió fel- és leszállás, 2 millió tonna áru – röviden és számszerűen így foglalható össze Budapest ma hetven esztendeje működő nemzetközi repülőterének története. Az 1950. május 7-én tartott nyitóünnepség óta a repülőtér 25 569 napot üzemelt, a koronavírus-járvány előtti időszakban a repülőtér dolgozói már napi 40-44 ezer utast és átlagosan napi 336 járatot kezeltek, a repülőgépek pedig 2019 végére 153 külföldi célállomással kötötték össze Budapestet.

A budapesti repülőtér a XVII. és XVIII. kerületek, illetve Vecsés határán terül el, 1515 hektáron, ami körülbelül 15 Margitszigetnek felel meg. Ezen a hatalmas területen több mint 200 épület található; számos raktárépülettel, irodaházzal, saját erőművel, rendőrséggel és tűzoltósággal, utasforgalmi és logisztikai épületekkel.

A repülőtér 1950-ben, a megnyitás évében csaknem 50 000 utast kezelt. 2019-re ez a szám rekordot döntött; 16,2 millió utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 325-szörös utasforgalmi növekedést jelent a 70 év alatt. A megnyitáskori 21 000 négyzetméter területű terminál-kapacitás 2020-ra meghaladja a 103 000 négyzetmétert.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!

A becsült adatok szerint az elmúlt 70 évben összesen mintegy 430 millió (kézi- és feladott) poggyászt kezelt a repülőtér. Jelenleg 2290 méter hosszúságú, 531 szalagtagból és ellenőrző eszközből álló csomagszállító szalag biztosítja a poggyászok mozgatását, a 74 check-in pulttól a poggyászosztályozó csarnokig.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér két pályával rendelkezik: a szintén 70 éves I. futópálya 3009 méter hosszú és 45 méter széles, az 1983-ban üzembe helyezett II. futópálya pedig 3707 méter hosszú és 45 méter széles. A repülőtér gurulóút-hálózata 18 kilométer hosszú, forgalmi előterei – melyek az 1. Terminál, a 2. Terminál és a Cargo City előtt elterülő előterek – összesen több mint 503 000 négyzetmétert tesznek ki. Ma egy időben akár 75 repülőgép fér el a forgalmi előtereken, a 2. Terminál forgalmi előterén 38 repülőgép kiszolgálását lehet egyidőben elvégezni. Az utasok beszállítását idén nyártól összesen 57 beszállítókapu és 17 utashíd segíti.

A repülőgépek zavartalan üzemanyag-ellátását átlagosan 5-7 napra elegendő kerozin tárolásával biztosítja a repülőtér; a területén található tartályokban összesen több, mint 6400 tonna kerozin tárolható. A repülőtér „tankolási történetében” érdekes adat, hogy az egy időben egy légijárműbe tankolt legnagyobb mennyiség 170 000 liter volt.

Ami pedig a légi áruszállítást illeti: hét évtized alatt mintegy 2 millió tonna árut kezelt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Míg a repülőtér történetének első évtizedében átlagosan évi 3 000 tonna áru érkezett vagy indult Budapestre/ről, 2020-ra a budapesti repülőtér légi teheráru-kezelő kapacitása elérte az évi 250 000 tonnát. Csak az elmúlt 5 évben a repülőtér cargo forgalma 60%-kal, mintegy évi 150 000 tonnára nőtt.

A tavaly átadott világszínvonalú légiáru-kezelő bázis is számtalan érdekes adattal büszkélkedhet: a Cargo City épületeinek teljes területe 32 850 négyzetméter, 32 000 négyzetméter alapterületű - körülbelül 6 focipálya nagyságú – forgalmi előterén egyidejűleg akár két, egyenként 440 tonna maximális felszállósúlyú Boeing 747-8F típusú repülőgépet is ki lehet szolgálni. Ez az előtér és a hozzá tartozó gurulóút 15 000 köbméter bazaltbeton felhasználásával készült – ugyanennyi vízzel 6 olimpiai úszómedencét lehetne megtölteni. A forgalmi előtér 65 cm vastagságú és rendkívül nagy teherbírású; akár nyolcvan afrikai elefánt is biztonságosan álldogálhatna ezen a területen.

2020-ban a Budapest Airport harmadszor is megkapta az ACI karbonsemleges minősítését; ezzel a budapesti repülőtér továbbra is tagja azon repülőterek elit klubjának, amelyek fenntartható módon, a működésük során keletkező szén-dioxid kibocsátást teljes mértékben ellensúlyozzák. Ezt a minősítést a kelet-közép európai régióban csak a budapesti légikikötő birtokolja. A Budapest Airport éppen 10 éve, 2010-ben kezdte számítani karbonlábnyomát, vagyis a repülőtér működéséből fakadó környezetterhelést. Ez idő alatt a karbonlábnyom abszolút értékben 39%-kal, az egy utasra eső érték pedig 65%-kal csökkent. Ez nagyrészt az energiafogyasztás csökkenésének, az energiahatékonysági beruházásoknak és az utasszám növekedésének eredménye.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: