Hideg polgárháború zajlik Magyarországon

Kövér László szerint Magyarországon szellemi és politikai értelemben vett hideg polgárháború zajlik, amelynek jegyében a baloldali értelmiség az emberekben lévő rosszra apellál és próbálja kikezdeni azokat az értékeket, amelyek összetartják a társadalmat, így az egymás iránti bizalmat, az együvé tartozást, valamint a jövőbe vetett hitet.

Az Országgyűlés elnöke pénteken, a HírTV Péntek 8 című műsorában beszélt erről, hangsúlyozva, mára összeomlóban van a II. világháború után liberális dogmára épült világ, amelynek főszereplői "nem szeretnének csak úgy letakarodni a porondról". Kövér László szerint ez okozza az említett hidegháborús állapotot, amelynek Magyarország szimbolikus helye, hiszen a kormánypártok kétharmados parlamenti többséggel komoly fordulatot tudtak elérni az elmúlt húsz év liberális kényszerpályához képest.

 

A házelnök szerint a "materiális világban pozíciókat vesztő" baloldal azt a látszatot akarja kelteni a világban, hogy Magyarországon baj van. Ezért hangzik el folyamatosan az a vád, hogy a szélsőségek és az antiszemitizmus is erősödik, továbbá ezért támadják az alaptörvény negyedik módosítását is - folytatta Kövér László, hozzátéve: a liberális világhoz tartozók mindent leminősítenek és kifiguráznak, még a legalapvetőbb emberi értéknek számító családot is. Mint mondta, nem tartja elképzelhetőnek, hogy valaha is kompromisszumra jusson egy olyan világképpel, amely nem csak egy nő és egy férfi kapcsolatára épülve tudja elképzelni a házasságot, hanem az azonos neműek között is.

 

Kiemelte, az éppen napirenden lévő alkotmánymódosítást azok támadják, akik az elmúlt néhány év unortodox magyar gazdaságpolitikájának vesztesei voltak, vagyis elsősorban azok a külföldi érdekcsoportok, nagyvállalatok, akik nem tudtak belenyugodni, hogy a kormány nem az emberekről nyúzta le a hetedik és nyolcadik bőrt, hanem tőlük vár nagyobb teherviselést. Kifejtette, a Fidesz-székház elleni csütörtöki demonstráció résztvevői arra számítottak, hogy a rendőrség erővel viszi majd el őket a helyszínről, a baloldalhoz köthető tévécsatornák pedig az egész világot bejáró képsorozatokat készítenek erről.

 

 

Kövér László szerint ebből is látni lehet, a baloldal politikai stratégiájával arra törekszik, hogy Magyarországot egy instabil demokráciának tüntesse fel, ahol békétlenség és feszültség van, ami miatt erőteljes külföldi beavatkozásra van szükség. A parlament elnöke szólt arról is, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnöke meghívására szombaton Budapestre látogat Victor Ponta román kormányfő. "Jól vannak azok úgy ketten" - fogalmazott, hozzátéve: nem irigyli egyikőjüket sem a másiktól. Kövér László elutasította ugyanakkor azt a műsorvezetők által tolmácsolt nézői felvetést, hogy Sólyom László korábbi, szlovákiai incidenséhez hasonlóan a román miniszterelnököt nem kellene beengedni az országba.

 

Hangsúlyozta: Magyarország nem tekint ellenségeként Romániára, helyette az együttműködést szeretné folytatni, hiszen közép-európaiként "egy csónakban evez" a két ország. Kövér László kitért Bajnai Gordonra is, akit a legarcátlanabb ellenzéki politikusnak nevezett Gyurcsány Ferencet leszámítva. A házelnök szerint Bajnai Gordon miniszterként, majd kormányfőként oda jutatta az országot, hogy a Fidesz 2010-ben az előre meghatározott hiány mértékénél 500 milliárd forinttal nagyobb deficittel tudta átvenni a kormányzást. "Bajnai Gordonnak azt kellett volna mondania, hogy szégyellem a pofámat, (...) el is megyek a fészkes fenébe" - tette hozzá. Az LMP felbomlását értékelve azt mondta, nem tudja értelmezni, miként tudott felbomlani egy ilyen eleve rendkívül kis képviselőcsoport.

 

Megjegyezte azonban, nem gondolja, hogy módosítani kellene a házszabályon, amiért minden korábbinál több független képviselője lett a parlamentnek. Kövér Lászlót az országgyűlési őrség feladatairól is kérdezték, amivel összefüggésben azt mondta: feltételezni se tudja, hogy az új rendvédelmi szervnek akár csak egyszer is fel kellene lépnie egy erőszakoskodó képviselővel szemben, ám szerinte a parlamenti ellenzék bal-, illetve jobboldala az elmúlt két és fél évben újabb és újabb határokat lépett át az üléstermi viselkedést illetően, ami indokolttá teszi az őrség létrehozását.


Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás: