Horvátország haldoklik?

Horvátország "haldoklik", a kormány pedig komolytalanul áll a kérdéshez - így bírálta saját minisztériuma intézkedéseit Marin Strmota horvát népesedésügyi államtitkár kedden, és nyilvánosan bejelentette lemondását tisztségéről.

Horvátország haldoklik?

Nada Murgaric demográfiai, családügyi, ifjúsági és a szociális miniszter a demográfiai megújulás érdekében tett rendelkezéseket ismertette sajtótájékoztatóján, egyebek között a családi pótlékra jogosultak körének bővítéséről beszélve és arról, hogy mindenki számára elérhetővé teszik az óvodai ellátást, majd átadta a szót államtitkárának.
   
Egy újságírónak arra a felvetésére, hogy a tárca ugyanezeket az intézkedéseket jelentette be három hónappal ezelőtt, és azóta miért nem történt előrelépés, az államtitkár kifakadt, és azt válaszolta: "Igaza van, ez egy nagy színjáték."
    

Jelezte, hogy demográfusként az említett lépéseket komolytalannak tartja, miközben szerinte Horvátország "haldoklik", és fennállása óta a legrosszabb helyzettel küzd. "Mint fiatalember, horvát állampolgár, két gyermek édesapja, munkanélküli feleség férje és munkanélküli szülők gyereke nem hiszem, hogy ilyen hozzáállással bármin is változtatni tudunk" - mondta láthatóan feldúltan, majd bejelentette, hogy azonnali hatállyal lemond tisztségéről és távozott a teremből.
   
Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT

A lépése meglepte a minisztert, aki azzal magyarázta a helyzetet, hogy egy fiatalember, egy tudós türelmetlenségéről van szó.
   
A horvát statisztikai hivatal kedden közölt adatai szerint 2017-ben 17 614-el többen haltak meg, mint ahány gyerek született, ez a szám pedig egyre csak nőtt az elmúlt hét évben. Az elvándorlás is óriási méreteket öltött, a társadalmi szervezetek pedig arra figyelmeztetnek, hogy minden ötödik horvát állampolgárt az elszegényedés veszélye fenyegeti.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
  

A tárcavezető szerint a statisztikák nem biztatóak, de a negatív trend nem a mostani kormányzás alatt alakult ki.
   
A politikus úgy vélekedett, hogy nagy a közvélemény nyomása és nagy eredményeket várnak el. "Mindenkinek joga van a csalódottsághoz, de a mi munkánkban kitartónak és következetesnek kell lennünk, mindent megteszünk, hogy a demográfiai megújulásban eredményeket érjünk el" - hangsúlyozta.
    

Horvát sajtóértesülések szerint hamarosan kormányátalakítás várható Zágrábban. A hírek alapján éppen Nada Murgaric lesz az egyik miniszter, akit menesztene kabinetjéből Andrej Plenkovic kormányfő. Ezeket a feltevéseket azonban nem kommentálta kedden a tárcavezető.

Hozzászólások

Így tették ellenállóbbá a sertéseket

Génszerkesztéssel tettek sertéseket ellenállóvá a világ egyik legköltségesebb állatbetegségével szemben - írta a BBC hírportálja.
2018. 06. 21. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zárták a napot az európai tőzsdék

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, miközben nőtt a feszültség az olajpiacon a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) miniszteri szintű értekezlete előtt. A Bécsben pénteken kezdődő kétnapos tanácskozáson az OPEC-tagállamok és kartellen kívüli nagy olajexportáló országok a kitermelés napi 300 ezertől 1,5 millió hordóig terjedő emeléséről dönthetnek.
2018. 06. 21. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést júniusi kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa.
2018. 06. 21. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nő a medvepopuláció Európában

Egész Európában nő a medvepopuláció, és az állatok új élőhelyet keresnek maguknak - mondta a Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság igazgatója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 06. 21. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Pozitív kezdésre számíthatunk az európai tőzsdéken

Indexerősödésre lehet számítani csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
2018. 06. 21. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megbírságolták a csíkszeredai polgármestert

Tetemes, 75 ezer lejes (5,25 millió forint) bírságot rótt ki a Hargita megyei törvényszék szerdán Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármesterre amiatt, hogy egy jogerős bírósági ítélet ellenére nem távolította el a székely zászlót a Csíki Játékszín előtti zászlórúdról.
2018. 06. 21. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az észteké lett Európa legjobb energetikai startup-ja

A technológiai innovációkra szakosodott startup vállalkozások legnagyobb európai versenyeként ismert, az EIT InnoEnergy szervezésében megvalósult PowerUp! idei nyertese az észtországi Zubax Robotix lett a június 19-ei prágai döntőn.
2018. 06. 21. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország támogatja Albánia felvételét az unióba

Albánia európai uniós tagságának támogatásáról, migrációs kérdésekről és a vízgazdálkodási együttműködés lehetőségeiről tárgyalt Áder János köztársasági elnök és Ilir Meta, az Albán Köztársaság elnöke szerdán a Sándor-palotában. Az albán elnök a magyar államfő meghívására érkezett hivatalos látogatásra Budapestre.
2018. 06. 21. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Előtérbe helyezné a környezetvédelmet a francia kormány

A környezetvédelmet szeretné az alkotmány első cikkelyébe foglalni a francia kormány - közölte szerdán Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter. A környezetvédő szerveztek szerint ez erős jelkép lenne a Föld védelméhez.
2018. 06. 21. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz külügyi szóvívő szerint helytelen döntést hozott az Egyesült Államok

Helytelen döntést hozott az Egyesült Államok azzal, hogy kilépett az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő újságíróknak szerdán Szamarában.
2018. 06. 21. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rengeteg külföldön élő török megy el szavazni

Rekordszámban- és arányban járulnak az urnákhoz a külföldön élő, szavazásra jogosult törökök a június 24-i előrehozott államfő- és parlamenti választás alkalmából - nyilatkozott a török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Sadi Güven szerdán Ankarában újságíróknak.
2018. 06. 21. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Akár húsz évig is eltarthat a Brexit-folyamat

Akár húsz évig is elhúzódhatna a brit EU-tagság megszűnésének folyamata, ha az Európai Bizottság által októberben kijelölt határidőig nem sikerül a legapróbb részletekig kidolgozott politikai egyezségre jutni a kilépés utáni kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről - mondta szerdán a londoni alsóházban az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi referense, aki szerint ennek elkerülésére egy társulási szerződés lenne a legjobb megoldás.
2018. 06. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste Csoport 50 millió eurós megállapodást kötött az Európai Beruházási Alappal

A megállapodás a foglalkoztatás és a szociális innováció európai programja (EaSI) keretében jött létre. Az Erste Csoport mind a hét tagbankja alacsonyabb kamatok és kevésbé szigorú fedezeti követelmények mellett nyújthat hitelt társadalmi célú vállalkozások és civil szervezetek számára. Az elkövetkezendő 5 év során legalább 500 vállalkozás részesül a program kínálta előnyökből
2018. 06. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősen emelkedtek a termelői árak Németországban

A vártnál erősebben emelkedtek májusban a termelői árak Németországban.
2018. 06. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A spanyol választásokat az EU-választással együtt tarthatják

Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértő szerint a spanyol általános választásokat várhatóan a 2019-es európai parlamenti választásokkal együtt tartják meg.
2018. 06. 20. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban eltörölnék a házi feladatot

Ismet Yilmaz oktatási miniszter a 2019/2020-as tanévtől eltörölné a török iskolákban a házi feladatot.
2018. 06. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyakoribb késésekre számíthatunk az európai légiközlekedésben

A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légiközlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél - közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).
2018. 06. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még nem tudni, mikor lesz a Putyin-Trump találkozó

Még nem világos, hogy mikor lesz Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója, az időpontot egyelőre nem is mérlegelik a NATO március 11-én és 12-én megtartandó brüsszeli csúcstalálkozóját megelőző időszakban - jelentette ki a Kreml szóvivője kedden újságíróknak.
2018. 06. 20. 05:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Fertőzött szúnyogok jelentek meg Csehországban

Az emberekre is veszélyes nyugat-nílusi láz vírusával fertőzött szúnyogokat azonosítottak Csehországban - írta kedden a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.
2018. 06. 20. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban

A francia vállalatok többsége nem maradhat Iránban a visszaállított amerikai szankciók miatt - mondta kedden Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2018. 06. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás