Hozzák nyilvánosságra a Malév és a BA privatizációs szerződéseit!

Petícióban követelik a légiközlekedési szakszervezetek a repülőtéren és a Malévnél kialakult, az érdekképviseletek szerint már kritikus helyzet, a szerződések és a problémák orvoslására készülő tervek nyilvánosságra hozatalát; az Oszkó Péter pénzügyminiszternek címzett petíciót szombaton adták át a Pénzügyminisztériumban.

Ferenczi Zsolt, a pilótákat tömörítő érdekképviselet, a Hunalpa szóvivője az MTI-nek elmondta: a dokumentumot valamennyi repülőtéri és maléves szakszervezet aláírta, és azt az országgyűlési képviselőknek is eljuttatták. Azért Oszkó Péternek címezték a petíciót, mert a magyar állam a tervek szerint újra tulajdonosa lesz a Malévnek, így a tulajdonosi jogokat a pénzügyminiszter gyakorolja majd. A petíciót a PM titkárságvezetője vette át.

 

Malév gép

 

A petícióban a szakszervezetek szorgalmazzák, hogy hozzák nyilvánosságra a Malév és a Budapest Airport privatizációs szerződéseit. Követelik a moszkvai egyezmény nyilvánosságra hozatalát, amelyet a pénzügyminiszter kötött a Malév helyzetének rendezésével kapcsolatban. A szakszervezetek szorgalmazzák a magyar állam garanciáját a munkahelyek megőrzésére, és a Malév "hathatós segítségét", ami nemcsak a választásokig tartja életben a nemzeti légitársaságot. Az állam beavatkozását követelik, "amikor a Hochtief vagy a Malév vezetése megfélemlítést alkalmaz a munkavállalókkal és a szakszervezetekkel szemben". (A Hunalpa tájékoztatása szerint Martin Gauss vezérigazgató levélben rendkívüli felmondással fenyegette meg a szakszervezet vezető tisztségviselőit, miután a bíróság a szakszervezet nyári sztrájkbejelentésében foglalt követelések jogellenességét állapította meg.)

 

A petícióban a magyar államtól követelik a szakszervezetek, hogy "tegyenek hathatós intézkedéseket a korrupció megszüntetésére, tartassák be a hatályos Kollektív Szerződést és a Kollektív Szerződés értékű megállapodásokat!" A Malév és a pilóták érdekvédelmi szervezete, a Hunalpa csütörtökön megállapodott abban, hogy a Malév-pilóták nem lépnek sztrájkba az idén, ugyanakkor a megállapodás mellett is fenntartják bérkövetelésüket.

 

A Malév korábbi tájékoztatása szerint a szakszervezet 24,3 százalékos béremelést követel, ami a cég számítása szerint az átlagos pilóta béren számolva havonta fél millió forintot jelentene. Ezt a munkáltató nem teljesíti - közölte a légitársaság az MTI-vel szerdán. A pilótákat tömörítő Hunalpa elnöke viszont úgy nyilatkozott: nincs konkrét béremelési követelésük, arra a munkáltatótól várnak ajánlatot. Csupán azt jelezték, hogy az elmúlt 4 évben elszenvedett 24,3 százalékos reálbércsökkenés kompenzálására várnak javaslatot a menedzsmenttől. A Malév azonban eddig elutasította a béremelés lehetőségét - mondta Óvári Tamás. A vezérigazgató korábban rendkívül felelőtlennek nevezte a sztrájk-bejelentést, és irreálisnak a pilóták követeléseit. Különösen akkor, "amikor a magyar nemzeti légitársaság és az egész magyar gazdaság kritikus időszakot él át, és nagyon komoly nehézségekkel küszködik. Mindeközben a tulajdonosok, a magyar és orosz kormány keményen dolgoznak a Malév tőkehelyzetének rendezésén a munkahelyek megtartása érdekében" - fogalmazott. Figyelmeztetett arra is: a sztrájk a légitársaság pénzügyi helyzetének sikeres rendezését áshatja alá.

Kisvállalkozások nagy fegyvere: Hogyan építhet arculatot egy kis cég hatalmas költségek nélkül?

A kisvállalkozások ma kemény versenyben próbálnak láthatóvá válni. A digitális hirdetések ára emelkedik, az algoritmusok folyamatosan változnak, az online jelenlét fenntartása pedig egyre nagyobb idő- és pénzbefektetést igényel. A fizikai megjelenés viszont továbbra is a legegyszerűbb és legstabilabb módja annak, hogy egy vállalkozás megragadja a figyelmet – különösen akkor, ha igényesen, tudatosan tervezett vizuális eszközöket vesz igénybe.
2025. 11. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

A záráshoz közeledve a japán és koreai piacok meredek esésben vannak.
2025. 11. 14. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az amerikai indexek

Az európainál is nagyobb, meredek esést mutattak az amerikai indexek. Az S&P 500 és a Dow Jones 1,7%-kal, a technológiai túlsúlyú Nasdaq Composite 2,3%-kal került lejjebb.
2025. 11. 14. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek

Csütörtökön gyengültek a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,6%-kal, a DAX 1,4%-kal, a CAC 40 0,1%-kal, az FTSE 100 1%-kal zárt alacsonyabban.
2025. 11. 14. 09:00
Megosztás:

Következő 100x-es kriptó? Elemzők a Digitap ($TAP), a Hedera (HBAR) és a Kaspa (KAS) tokeneket emelik ki november legjobb befektetéseiként

Ahogy az altcoinok elkezdtek visszakapaszkodni, a befektetők november legjobb altcoinjait keresik. Olyan tokeneket keresnek, amelyek valós felhasználási esettel, erős fundamentumokkal és alacsony belépési árral rendelkeznek.
2025. 11. 14. 08:30
Megosztás:

Van élet a mesterséges intelligencia mellett

A hazai tőzsdei befektetések jelenleg mintegy 34 százalékos előnyben vannak az amerikai alternatívákhoz képest – részben a dollár jelentős gyengülése, részben a BUX S&P500-hoz viszonyított felülteljesítése miatt. Magyarországon a folyó fizetési mérleg erősen többletes, a költségvetési hiány pedig a régióhoz mérten mérsékelt, így a hazai befektetési körülmények a kelet-közép európai térségben kifejezetten előnyösnek tekinthetők – derült ki az MBH Befektetési Bank Piaci Pulzus című sajtóreggelijén. A szakértők szerint az AI és az arany mellett az idei év egyik nyertese az európai bankszektor is.
2025. 11. 14. 08:00
Megosztás:

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás: