Igen csekély munkaerő-felvétellel kalkulálnak a hazai munkáltatók

A munkáltatók továbbra sem terveznek jelentős munkaerő-felvételt: 3 hónapon belül összesen 0,3 százalékos, egy év távlatában pedig még mindig csak 0,6 százalékos, mérsékelt létszámnövekedéssel számolnak - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb, III. negyedéves munkaerő-gazdálkodási felméréséből.

A felmérésben csaknem 7.000 gazdálkodó szervezetet kérdeztek meg, a munkáltatók 2010. július elsejei statisztikai állományi létszámukat közölték, és ehhez képest adták meg a várható létszámmozgást. A válaszadó 6.922 szervezet legnagyobb része 66,8 százaléka a mikro- és kisvállalkozások közül került ki, azonban ezek az érintett munkavállalóknak kevesebb mint hetedét foglalkoztatták.

 

A középvállalkozások a minta 26,9 százalékát teszik ki és az itt foglalkoztatottak jelentik az érintett létszám 35,8 százalékát. A nagyvállalkozások száma 435 - 6,3 százalék -, akik az érintett létszám felét foglalkoztatják. Az adatokból kiderül: a felmérés negyedévében 0,3 százalékkal nőhet a foglalkoztatottak száma. Az elmúlt negyedév felmérésében 2,6 százalékos növekedéssel számoltak az akkor megkérdezett munkáltatók.

 

A vállalkozások 62,4 százaléka három hónapon belül stagnálással számol, míg negyedük növekedést vár és 12,7 százalékuk létszámcsökkenést jelez. A 2009 azonos időszakában készült felmérésben a vállalkozások 60,8 százaléka három hónapon belül stagnálással számolt, míg közel negyedük növekedést jelzett, 15,4 százalékuk pedig létszámcsökkenést jelzett.

 

A kiinduló létszámot alapul véve az előrebecsült átlagos 0,3 százalékos munkaerő-növekedés 2,6 százalékos létszámcsökkenéssel és 2,9 százalékos növekedéssel együtt valósul meg, vagyis a jelenlegi teljes létszám 5,5 százalékát érinthetik a rövidtávú változások. Számokban kifejezve a válaszoló szervezetek által jelzett közel 14.600 fős létszámcsökkenés 16.300 munkavállaló belépésével valósul meg, a változások csaknem 31.000 munkavállalót érinthetnek.

 

Átlagot meghaladó, csaknem 5 százalékos létszámbővítést az adminisztratív szolgáltatás munkáltatói várnak, de 1 százalék feletti bővítést terveznek a víz - és hulladékgazdálkodás, a feldolgozóipar, a vendéglátás területén tevékenykedő cégek (1,1 százalék), de átlag feletti felvétellel számolnak például az oktatásban, és az egészségügyben is a harmadik negyedév végéig. A mezőgazdaságban 4,7, a művészet, szórakozás, szabadidő területen 2,1, a közigazgatásban 1,9, a bányászatban pedig 1,6 százalékos létszámcsökkenés várható a felmérés adatai szerint.

 

A mikrovállalkozások 6,8 százalékos, a kisvállalkozások pedig 0,8 százalékos létszámbővülést jeleztek, míg a középvállalkozások stagnálást várnak szeptember végéig. A nagyvállalkozások összességében 0,2 százalékkal növelnék munkavállalói állományukat. Az éves létszámmozgás 3.200 munkahely bővítését vetíti előre, ami 0,6 százalékos létszámbővülésnek felel meg a felmérésben résztvevő munkáltatók körében. Az egy évvel ezelőtti felmérésben 0,4 százalékos csökkenést jeleztek a munkáltatók. A vállalkozások 55,9 százaléka egy éven belül stagnálással számol, 28,2 százalékuk növekedést vár és 15,9 százalék jelez létszámcsökkenést.


Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás: