Így emeli dolgozói bérét a Magyar Suzuki

Átlagosan 12 százalékkal emeli dolgozói bérét idén a Magyar Suzuki Zrt., az esztergomi gyár fizikai dolgozóinak átlagbére 13,4 százalékkal nő január elsejétől visszamenőlegesen - közölte a vállalat kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.

Így emeli dolgozói bérét a Magyar Suzuki

Bonnár-Csonka Zsuzsanna elmondta, a munkavállalók már márciustól az emelt összegű fizetést kapják, továbbá teljesítményhez kötődően kéthavi bérnek megfelelő bónuszt is utalnak a dolgozóknak az év során.
   
A társaság tájékoztatása szerint a vállalat 2018-ban és 2019-ben együtt 30,5 százalékkal emelte fizikai dolgozói bérét.
   
A Magyar Suzuki munkavállalóinak 71 százaléka már több mint 10 éve dolgozik a cégnél. Az esztergomi gyár csaknem 3200 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, az országos beszállítói hálózatában dolgozókkal együtt pedig mintegy tízezer munkavállaló biztos megélhetéséhez járul hozzá.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
   
A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A társaság 2018-ban 171885 járművet értékesített 123 országban, ezek 95 százaléka Esztergomban készült.
   
A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban 1,953 milliárd euró volt, ezzel az ország 9. legnagyobb árbevételű cége. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővült. Az adózás előtti eredmény 2018-ban elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.

Hozzászólások

Támogatás a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmére

Akár a beruházási költség felét, de legfeljebb 30 millió forint támogatást igényelhetnek a Vidékfejlesztési Program terhére azok a gazdálkodók, akik baromfi- vagy sertéstelepeik járványvédelmét erősítenék. A különböző járványos állatbetegségek megjelenésének kockázata számos technológia bevezetésével csökkenthető, a támogatás alapvető célja ezen megoldások beszerzésének, kiépítésének elősegítése. A pályázat részleteit a Deloitte agrárszakértői foglalták össze.
2020. 04. 09. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeres volt az AutoWallis kötvényaukciója

Túljegyzéssel zárult az AutoWallis mai aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. Az ajánlatokból elfogadott 3 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt 2,827 százalékos átlagos hozammal vásárolták meg az intézményi befektetők. A tőzsde autós vállalata a kötvényekből befolyt összeget leányvállalati hiteleinek refinanszírozására használja fel.
2020. 04. 09. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a részvények többsége a hazai piacon

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 898,08 pontos, 2,73 százalékos emelkedéssel, 33 761,87 ponton zárt csütörtökön.
2020. 04. 09. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Dacia újrakezdi a termelést májusban

A francia Renault tulajdonában levő Dacia fokozatosan újrakezdi a termelést romániai üzemében, így május 4-én már teljes kapacitással fog működni - jelentette be csütörtökön a járműgyártó.
2020. 04. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hónapja karanténban: milyen eszközei vannak a munkáltatóknak?

Sok vállalat esetében, ahol a távmunka releváns alternatíva, közel egy hónapja elszigetelten dolgoznak a munkavállalók. Mi történik azokkal, ahol ez nem lehetséges? Milyen lépésekre kényszerülhetnek a cégek a jelenlegi bizonytalan helyzetben? Milyen eszközök vannak a kezükben, hogy el tudják kerülni a leépítést, és meg tudják tartani a munkaerőpiacon kiépített jó hírnevüket? Ezekre a kérdésekre fogalmaztak meg javaslatokat a PwC Magyarország HR tanácsadási szakértői.
2020. 04. 09. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már a teljes cafeteria-juttatás több mint kétharmadát a SZÉP-kártya teszi ki

Noha a munkáltatók többsége idén is megtartotta az előző évben kínált cafeteria-elemek zömét, az adóelőnye miatt kiemelt helyzetben lévő SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát – derül ki a BDO Magyarország adataiból.
2020. 04. 09. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online is le lehet tenni az ECDL-vizsgát a koronavírus-járvány alatt

A személyes kontaktusok elkerülése érdekében koronavírus-vészhelyzet alatt webkamerával, mikrofonnal felszerelt saját számítógépükről is teljesíthetik az ECDL-vizsgát a képzés résztvevői - jelentette be a nemzetközi számítógép-használói jogosítvány képzési programjának hazai működését felügyelő Neumann Társaság. Az elmúlt hétvégén a szokásosnál is nagyobb érdeklődés mellett lezajlott a Nemes Tihamér Online Programozási Verseny is, amelyre három régióbeli országból is bejelentkeztek versenyzők.
2020. 04. 09. 14:05
Megosztás:
Hozzászólások:

További turisztikai korlátozások lesznek országszerte

További korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az önkormányzatok országszerte, így a Balaton-parti városokban is. A Velencei-tó és a Dunakanyar települései is azt kérik, hogy a húsvéti hosszú hétvégén mindenki maradjon otthon. Balatonfüreden csütörtök délben, Visegrádon péntek reggel lépnek életbe új rendelkezések.
2020. 04. 09. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az emberek visszafogottan vásárolnak húsvétra

Visszafogottabbak a húsvéti beszerzések a koronavírus-járvány miatt, az ünnepi vásárlások értéke elmarad a korábbi években tapasztalttól - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI megkeresésére.
2020. 04. 09. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most az export volt jobb formában

Februárban – még a koronavírus-járvány hatásai nélkül – az export nagyobb mértékben nőtt, mint az import. A külkereskedelem következő hónapjai rendhagyóak lesznek, egyelőre inkább a mérlegtöbblet mérséklődésére van kilátás.
2020. 04. 09. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elmarad az MTA közgyűlése

A járványhelyzetre tekintettel elhalasztják a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4-5-re összehívott, 193. rendes, egyben tisztújító közgyűlését, a vezetők megbízatását legkésőbb szeptember 30-ig meghosszabbították.
2020. 04. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pályázatok nyíltak meg a Magyar falu programban

Önkormányzati tulajdonban lévő utak, hidak építésére, felújítására és járdák építésének, felújításának anyagtámogatására pályázhatnak az ötezer, vagy ez alatti állandó lakossal rendelkező helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 04. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását a Magyar Telekom

A Magyar Telekom április 9-én elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas díjcsomaggal használható Budapest és Zalaegerszeg bizonyos részein - jelentette be a társaság csütörtökön.
2020. 04. 09. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 04. 09. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét növelte éves bevételét a Dachser

A globális gazdaság gyengülése ellenére a Dachser képes volt további növekedést elérni 2019-ben. A logisztikai szolgáltató szilárd 1,6%-kal növelte konszolidált nettó árbevételét 5,66 milliárd EUR-ra. A növekedésnek a mozgatórugója ismét a Road Logistics üzletág volt, ahol a nettó árbevétel 2,9%-kal, 4,60 milliárd EUR-ra emelkedett. Ezzel szemben az Air & Sea Logistics üzletágnál 4,1 %-os visszaesés jelentkezett, elsősorban az autóipari ügyfelek légi árufuvarozási szolgáltatások iránti alacsonyabb kereslete miatt.
2020. 04. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Nemzeti Közművek gázhálózatát érintő megbízásokat nyert el az Opus Global érdekeltsége

Újabb, a Nemzeti Közművek gázhálózatát érintő megbízásokat nyert el az Opus Global érdekeltsége - közölte az Opus Global Nyrt. szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érettségihez ad tippeket az M5 oktatási műsora

Érettségi feladatok megoldásához is tippeket ad az M5 csütörtöki oktatási műsorában - közölte az MTVA Sajtó Osztálya szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep

Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.
2020. 04. 09. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 15-ig SMS-ben is kérhető a bevallási tervezetek postázása

Az ügyfélkapuval nem rendelkezők az idén is kérhetik a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az szja-bevallási tervezetük postázását, amelyhez az adóazonosító jelet és a születési dátumot tartalmazó kérelmüket kell SMS-ben vagy egyéb módon eljuttatni a NAV-hoz április 15-éig - közölte az adóhivatal szerdán az MTI-vel.
2020. 04. 09. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi bort iszik a magyar? Ábrán mutatjuk!

Egy főre jutó évi bor- és mustfogyasztás, liter
2020. 04. 09. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások: