Így emlékeztek meg a 2001. szeptember 11-i tragédiáról

Donald Trump amerikai elnök és a first lady a Fehér Házban és a védelmi minisztériumnál (Pentagon) is emlékezett a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozataira.

Így emlékeztek meg a 2001. szeptember 11-i tragédiáról

Az elnöki pár helyi idő szerint  hétfő reggel 8 óra 46 perckor - pontosan akkor, amikor 16 évvel ezelőtt az első eltérített repülőgép becsapódott a New York-i Világkereskedelmi Központ egyik tornyába - a Fehér Ház kertjében egyperces néma csönddel emlékezett az áldozatokra, majd 9 óra után már a Pentagonnál hajtott fejet az áldozatok emléke előtt.
   
Ezzel megkezdődött a tizenhat évvel ezelőtti terrormerényletek áldozataira történő emlékezések sorozata. 2001. szeptember 11-én az al-Kaida terrorszervezet támadást intézett az Egyesült Államok ellen: a terroristák reggel, pár perces eltéréssel, két eltérített repülőgépet vezettek a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba, majd egy másik elrabolt repülővel a Washington melletti Pentagon épületébe csapódtak, végül egy negyedik repülő pedig a pennsylvaniai Shanksville városka mellett zuhant le. A terrormerényletek csaknem háromezer ember életét követelték.
   
A reggeli megemlékezések mindenütt pontosan akkor kezdődtek, amikor a repülőgépek becsapódtak, vagy - mint Shanksville-ben - lezuhantak.
   
A Pentagonnál Donald Trump és felesége mellett rótta le kegyeletét James Mattis védelmi miniszter és Joseph Dunford, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője. A Shanksville-ben tartott emlékünnepségenaz amerikai kormányt Mike Pence alelnök képviseli.
   
New Yorkban a Világkereskedelmi Központ lerombolt ikertornyainak helyén emlékparkot alakítottak ki, vízeséssel, amelynek peremén körbe-körbe vésték az áldozatok neveit. Helyi idő szerint reggel 8 óra 46 perckor lélekharangok kondulása mellett kezdték felolvasni az áldozatok neveit.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ma nincs kereskedés a New York-i tőzsdén

Az elnökök napja néven ismert szövetségi ünnep miatt hétfőn nincs kereskedés a New York-i tőzsdén.
2018. 02. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar-amerikai filmes társaság alakult Los Angelesben

A magyarországi filmes alkotók amerikai kapcsolatteremtését segítő filmes társaság alakult Kaliforniában - tájékoztatta Bunyik Béla, a Los Angeles-i magyar filmfesztivál alapító elnök-igazgatója vasárnap az MTI-t.
2018. 02. 19. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult Az aszú éve kampány az Egyesült Államokban

Elindult "Az aszú éve" kampány az Egyesült Államokban, ahol egy éven keresztül a magyar borokat, elsősorban az aszúféléket népszerűsítik majd.
2018. 02. 19. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozott volna az amerikai elnökválasztásba

Nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozott volna a 2016-os amerikai elnökválasztásba - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az Euronews hírcsatornának nyilatkozva.
2018. 02. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Javult a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban februárban, az amerikai háztartások kedvezőbben ítélik meg a gazdaság jelenlegi és várható helyzetét is - ez derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2018. 02. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Fehér Ház Oroszországot okolja a tavalyi kibertámadásokért

A Fehér Ház is Oroszországot okolta csütörtökön a tavalyi súlyos számítógépes támadásokért, amelyek Ukrajnában kezdődtek.
2018. 02. 16. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a dollárral?

David Buckle, a Fidelity International befektetési megoldások tervezésének igazgatója 2017 derekán már leírta, hogy a dollár enyhe gyengülésére számít. Az a leértékelődés, amit 2018-ban eddig tapasztaltunk mind a mértékét, mind a körülményeket tekintve körülbelül az, amire akkor utalt. Buckle szerint a folyamat nagyján már túl vagyunk.
2018. 02. 16. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülés helyett csökkent az ipari termelés az Egyesült Államokban

Csökkent az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban januárban.
2018. 02. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyobb lett a januári infláció az Egyesült Államokban

Januárban a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai szerint.
2018. 02. 14. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új antibiotikum talajmintákból?

Talajmintákban fedeztek fel amerikai tudósok új antibiotikumcsaládot, melynek a nehezen kezelhető fertőzések elleni küzdelemben lehet haszna - írta a BBC hírportálja.
2018. 02. 13. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A volatilitás magas szintjét vetítik előre az amerikai hozamok

A múlt hét végén már megtörtént a kockázati hajlandóság újbóli – várva várt – növekedése, ami kellett ahhoz, hogy elkerüljük a kockázatos eszközök osztályain végig söprő pusztítást. Az S&P500 200 napos mozgóátlaga újra erős támaszként szolgált, és a pénteki napvégi erős emelkedés erősítette azt a reményt, hogy a dolgok helyreállnak ezen a héten. A lehető legjobbkor jött az S&P500 emelkedése, mert a múlt hét elejei hirtelen volatilitás-növekedés következtében kialakult, a kockázatos eszközöket érintő eladási hullám eleinte ijesztően nagynak tűnt, és még a feltörekvő piaci kötvények hozamfeláraira is kihatott.
2018. 02. 13. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem túl jók az amerikai gazdaság kilátásai

A Wall Street vezető szakértői összességében továbbra is derűlátóan ítélik meg az amerikai gazdaság kilátásait. Szerintük az egyre javuló makrogazdasági adatok alapján a jegybank szerepét betöltő Fed idén 3-4 kamatemelést hajt végre.
2018. 02. 12. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát

Felfüggesztették az amerikai kormány finanszírozásáról folyó vitát a kongresszusban, pénteken ismét leállnak kormányhivatalok.
2018. 02. 09. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó úton haladnak az amerikai-magyar kapcsolatok

Az amerikai-magyar kapcsolatok jó úton haladnak - idézte Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az MTI-nek azt követően, hogy a csütörtöki imareggeli alkalmával találkozott és beszélgetett vele.
2018. 02. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az orosz hackerek valóban behatoltak az amerikai választási rendszer számítógépeibe

Orosz hackerek valóban behatoltak az amerikai választási rendszer számítógépeibe a 2016-os elnökválasztás idején - állította a belbiztonsági minisztérium kiberbiztonságért felelős vezetője egy televíziós interjúban.
2018. 02. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőfitogtatás zajlik az Egyesült Államok és Oroszország között

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint az Egyesült Államok és Oroszország védelmi és fegyverkezési intézkedései is erőfitogtatást jelentenek.
2018. 02. 07. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rég nem látott zuhanás az amerikai piacon - mi a gond?

Pénteken pánikszerű eladások jellemezték az amerikai részvénypiacot. A Dow 680 pontot, 2,5%-ot, az S&P 500 2,1%-ot csökkent. Trump elnöksége alatt még nem volt ekkora mértékű csökkenés az amerikai részvénypiacokon, hiszen a Dow utoljára 2016 júniusában, az S&P pedig 2016 januárjában esett utoljára ekkorát.
2018. 02. 05. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Philadelphia Eagles nyerte a Super Bowlt

A Philadelphia Eagles nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 52. Super Bowlt.
2018. 02. 05. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Janet Yellen távozott a Fed éléről

Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetőjének mandátuma pénteken lejárt, de nem hagy magának időt pihenésre, hétfőn máris belép új munkahelyére.
2018. 02. 04. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia pert nyert az amerikai Chevron olajipari cég ellen

Románia javára ítélt a párizsi döntőbíróság a Chevron által indított kártérítési perben, így az amerikai olajipari vállalatnak kell a román törvények megsértéséért 73,5 millió dollár (18,3 milliárd forint) kártérítést kifizetnie az országos ásványkincshatóságnak (ANMR) egy koncessziós ügyben - közölte szombaton a bukaresti kormány sajtóirodája.
2018. 02. 04. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás