Így indul újra az élet a briteknél!

Részlegesen újraindult hétfőn a tanítás a brit iskolákban és egyes piacok is kinyithattak, miután a brit kormány valamelyest enyhítette a koronavírus-járvány megfékezését célzó, több mint két hónapja elrendelt korlátozásokat.

Így indul újra az élet a briteknél!

A turisztikai ágazat üzleti szervezetei ugyanakkor folyamatosan tiltakoznak a beutazókat érintő, egy hét múlva esedékes karanténintézkedés terve ellen. Hétfőtől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói térhettek vissza iskoláikba, de csak a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhetett az oktatás.
   
Készülnek emellett a tervek a tanítás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tizedik és a tizenegyedik osztályokban, amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg.
   
Hétfőtől kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések is, amelyeknek van megfelelő szabadtéri bemutatóterük. Két hét múlva, június 15-én az összes olyan üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít. Az éttermek, a pubok, a színházak és a mozik ugyanakkor továbbra is zárva tartanak, bár az éttermek házhozszállításra vehetnek fel rendelést.
   
Enyhültek a lakossági kapcsolattartást korlátozó előírások is. Hétfőtől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren, és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is, bár a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.
   
Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.
   
Az enyhítések előzményeként Boris Johnson miniszterelnök a múlt héten bejelentette, hogy teljesültek a nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének feltételei. A brit kormány által összeállított feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.

Az iskolák hétfői részleges nyitását azonban a felmérések szerint korántsem fogadta osztatlan támogatás. A legnagyobb brit közoktatási kutatóintézet - National Foundation for Educational Research - 1200 fős mintán elvégzett, hétfőn nyilvánosságra hozott vizsgálata kimutatta, hogy a szülők 46 százaléka nem kívánja iskolába engedni gyermekeit, mivel továbbra is egészségi kockázatoktól tart.
   
Mindeközben folytatódnak a tiltakozások a brit kormány által jövő hétfőtől tervezett beutazási karanténintézkedés ellen. Priti Patel brit belügyminiszter minapi bejelentése szerint június 8-ától kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek, köztük a brit állampolgároknak is.
  
A meghirdetett cél az, hogy miután Nagy-Britanniában immár jelentős mértékben visszaszorulóban van az új koronavírus okozta Covid-19 járvány, a külföldről beutazók ne indítsanak el egy újabb járványhullámot a fertőzés esetleges behurcolásával.
   
Simon McNamara, a Nemzetközi Légiközlekedési Szervezet (IATA) nagy-britanniai és írországi regionális igazgatója a The Times című konzervatív brit napilap hétfői kiadásának nyilatkozva kijelentette: a terv az ország bezárásával érne fel, mivel ha valóban bevezetik a karanténintézkedést, miközben más országokban éppen most kezdik feloldani a hasonló korlátozásokat, Nagy-Britanniában senki nem fog utazni.
   
Az IATA felmérése alapján a britek 48 százaléka hajlandó lenne utazni a járvány lecsengése után már rövid idővel, de McNamara szerint minden bizonyíték arra vall, hogy a karanténintézkedés "megölné" a brit utazási ágazatot.
   
A brit polgári repülés szakmai szervezete, az Airlines UK hétfői nyilatkozata szerint a karantén "a legrosszabb, amit a brit kormány kitalálhatott", hiszen pontosan olyan időszakban léptetnék érvénybe, amikor más országok határaik újranyitására készülnek.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás: