Így kerestek a magyar zeneszerzők 2014-ben

Közel 16 ezer új dal és másfélezer új magyar szerző: ez a tavalyi év hazai termése az Artisjus statisztikái alapján – tette közzé a Dal+Szerző blog (www.dalszerzo.hu).

2014-ben összesen 13 495 magyar szerzőnek fizetett ki 107 905 darab magyar zeneműre jogdíjat a szerzői egyesület. A változó zenepiacnak és a modernebb mérési technológiáknak köszönhetően két év alatt megduplázódott a „szerzői középosztály”: 2014-ben majdnem kétszer annyian kerestek havonta 50 és 500 ezer forint közötti jogdíjat, mint 2012-ben.
 
Az Artisjus a zeneszerzők, szövegírók magyar jogkezelőjeként évente több millió elhangzási adatot vizsgál, felhasználási csatornánként is – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – mérni tudja a hazai és külföldi zenefogyasztási arányokat. Az egyesület szerzők által megbízott munkaszervezete egyenként végzi a műsorok beazonosítását, a jogdíjak ez alapján történő felosztását. Emellett 2012-től már zenei ujjlenyomat-technológia alapján, automatizált módon is beazonosítják az elhangzott műveket.
 
Debütáló szerzők, új dalok

Tavaly 1501 új szerző (zeneszerző, dalszövegíró) regisztrált az Artisjusnál, ami minden eddiginél több: meghaladja még a rekordnak számító tavalyi évet is, amikor 1385 szerző bízta meg az Artisjust jogai kezelésével.


2014-ben összesen 15 934 darab új magyar zeneművet jelentettek be a szerzői egyesülethez. Ha a tavaly született dalokat egyhuzamban lejátszanánk, akkor 33 napig éjjel-nappal, megállás nélkül csak zenét hallgatnánk. Élen járt a pop műfaja (20%), az electro / dance (15%) és a rock (15%).
 
2014-ben regisztrált új zeneművek műfaj szerint:
 
20,08 % pop
15,03 % rock
14,94 % electro / dance
10,21% klasszikus
9,14 % alternatív
7,16 % filmzene
6,72 % world / folk
5,71 % hiphop
3,14 % jazz
7,86 % egyéb
 
Erősödő szerzői középosztály
2014-ben összesen 13 495 magyar szerzőnek fizetett ki 107 905 darab zeneműre jogdíjat a szerzői egyesület.
 
Bruttó jogdíj összege / hó 2014-ben:
 
1 millió Ft felett: 24 fő
500 ezer és 1 millió Ft között: 67 fő
200 ezer és 500 ezer Ft között: 205 fő
100 ezer és 200 ezer Ft között: 313 fő
50 ezer és 100 ezer Ft között: 466 fő
20 ezer és 50 ezer Ft között: 895 fő
5 ezer és 20 ezer Ft között :1816 fő
1 ezer és 5 ezer Ft között: 2575 fő
1 ezer Ft alatt: 7134 fő
ÖSSZESEN:  13495 fő
 
A modernebb mérési technológiáknak köszönhetően két év alatt megduplázódott a „szerzői középosztály”: 2014-ben majdnem kétszer annyian kerestek havonta 50 és 500 ezer forint közötti jogdíjat, mint 2012-ben.
 
Magyar jogdíjak aránya
A fenti adatok csak a magyar szerzőkre vonatkoznak, miközben az Artisjus a külföldi szerzőknek is beszedi és kifizeti az őket megillető jogdíjakat. A tavalyi évben az elutalt jogdíjak 47 százaléka jutott a hazai szerzőkhöz és 53 százaléka külföldi kollégáikhoz. A különböző kategóriák közül az online lejátszások esetében a legalacsonyabb a hazai arány: itt a magyar szerzők az összes beszedett jogdíj 30 százalékát kapták meg. A koncerteknél a legmagasabb a magyar-külföldi szerzők részére kifizetett jogdíjak aránya – ezen összegek 70 százaléka vándorolt hazai alkotókhoz és csak 30 százalék külföldi szerzőkhöz. A televíziós elhangzások és a hangfelvételek esetében nagyjából egyenlően osztoznak a magyar és külföldi alkotók a jogdíjakon, míg a rádióktól befolyt összegeknél a jogdíjak 38 százalékát kapták meg hazai szerzők.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: