Így utazik a magyar a második hullám idején

Ősszel a külföldi utazások szinte teljesen ellehetetlenültek, így jelenleg nagyobb volumenű határon túli pihenésre jelenleg csak azok vállalkoznak, akiknek hazaérkezés után a 10 napos karantén vagy a 2 negatív koronavírus-teszt költsége nem okoz problémát. Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője arról beszélt, a járvány terjedését megfékezni hivatott korlátozások miatt a belföldi turizmus ősszel is csúcsokat dönthet majd vidéken, ezért a termálvizes gyógyfürdők mellett a borvidékek és a karácsonyi ünnepkörben az adventi vásárok is felkapott úticélnak számítanak majd.

Így utazik a magyar a második hullám idején

Az október elsejével meghosszabbított határzárak miatt jelenleg belföldön utazik a magyarok túlnyomó többsége, hiszen külföldi nagy körutazásra csak kevesen vállalkoznak, a közeli desztinációk esetében pedig nehezen vállalható a 10 napos karantén vagy a 2 negatív PCR-teszt költsége a hazaérkezést követően.

Zsebők Tamás, a Zseppelin Utazási Iroda irodavezetője elmondta, ősszel hagyományosan előtérbe kerülnek a magyarországi wellness- és gyógyfürdők, de a kialakult helyzet miatt idén még nagyobb érdeklődés mutatkozik irántunk.

„Hazánk nagyon szerencsésnek mondhatja magát abból a szempontból, hogy a gyógyfürdők tárháza szinte határtalan, számtalan kedvező adottságú gyógyvizünk van, amit szeretnek is az emberek. Már most rengetegen foglalnak Sárvárra, Gyulára, Harkányba, Makóra, Cserkeszőlőre vagy épp Hajdúszoboszlóra, a wellness pihenésüket pedig sokan összekapcsolják gasztronómiai élvezetekkel is, hiszen a magyar emberhez a legközelebbi út a hasán keresztül vezet” – magyarázta a szakember.

Várakozásaik szerint a borvidékeken, így a Balaton-felvidéken, az Alpokalján, Villány és Szekszárd környékén és nem utolsó sorban a Bükk lejtőin is jelentős lesz majd a turizmus az elkövetkező őszi, kora téli hónapokban, majd az adventi időszakban nagyobb hangsúlyt kapnak a belföldi nagyvárosok adventi vásárai.

Termálfürdő, gyógyvíz kalkulátor - melyik fürdő gyógyít meg? Nézd meg ITT!

A külföldi turizmus csendben várakozik

Zsebők Tamás szerint ugyan már nagyon szeretnének utazni a magyarok határainkon túli tájakra, azonban egyelőre félve tekintenek külföld felé az ügyfelek. A napokban napvilágot látott pozitív hírek jóeséllyel nyugtatják a tülkön ülő utasokat, hogy a téli időszak már talán kedvezőbb lehet, tavasszal pedig mély álmából ébredező turizmus erőre kap, ami a tavasszal érkező vakcinával megnyugtató biztonságot ad az utazásunkhoz.

„Külföldön az élet mindenhol visszafogott, maximális biztonság mellett üzemel a szállodák zöme, a turisztikai attrakciók kedvező belépőjegyárazással és fokozott biztonsági intézkedésekkel várják a látogatókat. Európa nagyvárosaiban kivétel nélkül figyelni kell a maszkviselésre, a kézfertőtlenítésre és a távolságtartásra is”- mondta.

A szakértő hozzátette, bár augusztus közepén már tíz csoportjuk is tartózkodott egyszerre, egy időben külföldön, azonban jelenleg csak nagyon kevesen merészkednek a határon túlra. Ezek az utasok főként olyanok, akiknek nem jelent komolyabb problémát, hogy az utat követően tíz napra karanténba kell vonulniuk vagy állniuk kell a két koronavírus-teszt költségét.

Speciális lehetőségek őszre

A Zseppelin Utazási Iroda kínálatában idén minden eddiginél több belföldi ajánlat közül válogathatnak az érdeklődők. „Belföldi program kínálatunk megháromszorozódott!”

„Őszi foglalásaink 90 százaléka belföldi utazásokra történnek. Az utazni vágyók számára őszre hat különböző termálvizes, gyógyfürdős programot alkottunk, ahol egyesült a kulturális feltöltődés a gasztronómiai élvezetekkel és közben engedhetünk a kényeztető pihenés örömeinek is! Továbbá a közelgő ünnepekre advent, karácsony és szilveszter vonatkozásában számtalan belföldi 1-2-3-4 napos programmal kedveskedünk az utazóknak” – magyarázta.

Cégük bevezette a kockázatmentes előfoglalás intézményét, melynek keretein belül az utasok az anyagi biztonságot szem előtt tartva foglalhatnak le külföldi utazást, és csak az utolsó pillanatban elegendő a szerződés szerinti összeget kifizetni. Ez a minimál előleg 5000 Ft/fő előfoglalás lehetősége! Amennyiben az utazás ellehetetlenül, úgy a befizetett összeget az iroda természetesen visszatéríti utasai részére.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: