Ilyen lesz a 2022-es költségvetés - Mire mennyi jut?

A járvány miatt a 2022-es költségvetés tervezetének leghangsúlyosabb eleme a gazdaság újraindítása, mindemellett megőrzi a kormány eddigi értékeit, így a családok védelmének, a gyermeket nevelők támogatásának és az idősek megbecsülésének is kiemelt szerep jut - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter annak alkalmából, hogy a 2022-es költségvetési törvényjavaslatot átnyújtotta Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés alelnökének Budapesten, a parlamentben, kedden.

Ilyen lesz a 2022-es költségvetés - Mire mennyi jut?

Kiemelte: a 2022-es költségvetési törvényjavaslatban a kormány dinamikus, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, GDP-arányosan 5,9 százalékos hiánycél és 79,3 százalékos államadósság mellett.
   
A javaslat hat célnak felel meg, ezek: a gazdaság újraindítása, a családok támogatása, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a 25 év alatti fiatalok adómentessége, a munkáltatói adóterhek további csökkentése és a munkahelyteremtéshez, illetve a beruházások támogatásához szükséges források biztosítása - mondta a pénzügyminiszter.
   
A részleteket ismertetve Varga Mihály elmondta, hogy a tervezetben a gazdaság újraindítására 7308 milliárd forint áll rendelkezésre. Az újraindítási akcióterv a modern magyar történelem legnagyobb gazdasági programja - jegyezte meg a pénzügyminiszter.
   
A legfőbb területek 2022-ben a korábbi évekhez hasonlóan több forrással gazdálkodhatnak; családi támogatásokra - például fiatalok szja-mentességére, otthonteremtésre - 2778 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetés-tervezetben, ami az ideinél 483 milliárd forinttal magasabb - fejtette ki.
  
Jövőre is áfa- és illetékmentességgel segíti a kormány az új otthonba költöző családokat, ami 170 milliárd forint megtakarítást jelenthet az érintetteknek - emelte ki a pénzügyi tárca vezetője.

Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!
   
Nyugdíjkifizetésre 255 milliárd forinttal többet költ 2022-ben a kormány az ideihez képest; rendelkezésre áll az összeg - 160 milliárd forint - a 13. havi nyugdíj visszaépítésére is - húzta alá Varga Mihály. Azt is hozzátette, hogy a nyugdíjak az infláció várható ütemét fogják követni (a költségvetésben 3 százalékos infláció szerepel). Magasabb növekedés esetén - folytatta - nyugdíjprémiumra is számíthatnak az idősek, amire 68,5 milliárd forintot irányzott elő a kormány.
   
Egészségügyre 2884 milliárd forintot, az ideinél 769 milliárddal többet fordít a kormány jövőre, amelyből folytatódhatnak az intézménymegújító és egészségjavító programok - jelezte Varga Mihály. Kiemelte, hogy a járvány frontvonalában küzdő egészségügyi dolgozók béremelésére 460 milliárd forint jut, amivel a kormány a többletmunkájukat kívánja elismerni.
   
Különböző adó- és járulékcsökkentésekkel a családoknál és a vállalkozásoknál jövőre - a 25 év alattiak kedvezményét is figyelembe véve - 423 milliárd forinttal több pénz marad - tájékoztatott Varga Mihály. A munkaadók, munkavállalók és a kormány 2016-os megállapodásának eredményeképpen folytatódik jövőre a szociális hozzájárulási adó csökkentése újabb 2 százalékponttal - fűzte hozzá.
   
Varga Mihály megköszönte a Költségvetési Tanács munkáját, és azzal folytatta, hogy a testület szerint a törvényjavaslat megfelel az alaptörvény által előírt feltételeknek, az államadósság mutató csökken - az idei év végére várt 79,9 százalékról 2022 végére 79,3 százalékra. A hiánycél kitűzésével a kormány egyensúlyra törekedett, figyelt a költségvetés stabilitására, miközben a támogatások emelésével és az adók csökkentésével kezeli a válságot - magyarázta a miniszter.
   
A kockázatok kezelésére a 2022-es költségvetésben jelentős, 233 milliárd forint értékű tartalékot különítettek el az előre nem látható kiadásokra - hangsúlyozta a tárcavezető.
   
Az Európai Uniótól az idén indult, új, hétéves pénzügyi ciklusban minden korábbinál több forrásra számíthat az ország - idézte fel Varga Mihály, aki arra is kitért, hogy 2022-ben 3001 milliárd forintra számít a kormány.
   
A pénzügyminiszter összegzésképpen úgy fogalmazott, hogy a gazdaság újraindításával a kormány célja az, hogy 2030-ra Magyarország azon sikeres országok közé tartozzon, ahol jó élni, lakni és dolgozni.
   
Varga Mihály újságírói kérdésre elmondta, hogy a kormány jövőre átlagban 8 százalékos bérnövekedéssel számol. A minimálbérről és a garantált bérminimumról szólva megjegyezte: azok összegét az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a munkaadói és munkavállalói megállapodás határozhatja meg.
   
A törvényjavaslat menetrendje várhatóan a korábbi évekhez hasonló lesz, 30 órás időkeretben először az általános vitát tartják meg - mondta. A bizottsági tárgyalásokat, a költségvetési bizottság összefoglaló javaslatát és a részletes vitát követően várhatóan legkésőbb július 14-én elfogadhatóvá válik a törvény - tette hozzá.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: